Elvárások feletti részvétel a Székelyföldi Családok Napján

Fölöttébb jó ötletnek bizonyult, hogy a Székelyföldi Családok Napját második alkalommal a parajdi sóbányában szervezzék meg. A Hargita Megye Tanácsa által szombaton, október 9-én rendezett eseményen megjelent székelyföldi családok száma messze meghaladta a szervezők elvárásait.

Szász Csaba

2010. október 09., 18:222010. október 09., 18:22

2010. november 04., 15:242010. november 04., 15:24

Galéria

Szombaton, október 9-én egymás után érkeztek az autóbuszok a parajdi sóbányához, Hargita Megye Tanácsa, a Caritas családsegítő szolgálat, valamint a megyei önkormányzat Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatósága együttműködésével itt szervezte meg másodjára a Székelyföldi Családok Napját.

Az eseményt még idén májusban, Csíksomlyón a Székelyföld Napok keretében hívták életre, amelyen mintegy 70 család vett részt. Ezúttal közel 200 család, s több mint 400 személy gyűlt össze az \"Erdély sótartójának\" nevezett parajdi sóbányában.

\"Olyan rendezvény ez, amely a jövőbe mutat\" – mondta köszöntőbeszédében Bokor Sándor parajdi polgármester, aki bár szokva van azzal, hogy az általa vezetett községet évente több százezren keresik fel, mégis kellemes meglepetésként könyvelte el a nagyszámban megjelent családok látogatását.

Galéria

\"Nem elég aszfaltozni és betonozni. Persze kell építkezni is, de ezzel nem sokat segítjük az édesanyákat. A mai nehéz és rohanó világban ünneppé válik az a nap, amikor a családok együtt vannak\" – hangsúlyozta beszédében Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke, aki elárulta, hogy 200 személyre számított, de leginkább azon lepődött meg, amikor több székelyföldi családról is kiderült, hogy még sosem jártak a parajdi sóbányában.

Az 1993-ban felavatott földalatti kápolnában előadásokat tartottak a sóbányáról, az óvodai és iskolai beilleszkedésről, valamint a székelyföldi családmodell változásáról, eközben a szervezők külön programmal kedveskedtek a gyerekeknek is. Ebéd előtt pedig Bokor Sándor parajdi polgármester és Szász Tibor felsősófalvi református lelkész felszelte a Székelyföldi Családok Kenyerét, délután pedig kulturális és szórakoztató programokon vehettek részt a családok.

Galéria

Bővebben az Udvarhelyi Híradó hétfői, október 11-ei számában!

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.

Medvét láttak Csíktaplocán
Medvét láttak Csíktaplocán
2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Hirdetés
2026. október 17., szombat

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este

Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este
2026. október 17., szombat

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását
2026. október 17., szombat

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén

A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök

Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök
2026. október 17., szombat

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban

Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban
2026. október 17., szombat

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba

A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban

Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban
2026. október 17., szombat

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek

Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek
2026. október 17., szombat

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron

Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron
Hirdetés