Hirdetés
Hirdetés

Életét vesztette a kisodródó autó vezetője

A vámosudvarhelyi halálos baleset helyszíne

A vámosudvarhelyi halálos baleset helyszíne

Több baleset is történt Maros megyében a hét elején, közülük a Vámosudvarhelyen bekövetkezett volt a legsúlyosabb – egy ember életét követelte.

Bakó Zoltán

2017. július 12., 18:402017. július 12., 18:40

2017. július 12., 19:122017. július 12., 19:12

A 142-es megyei úton Vámosudvarhely külterületén kedden egy 41 éves férfi túl gyorsan hajtott személygépkocsijával, emiatt egy kanyarban elvesztette uralmát a jármű fölött, ami kicsúszva az út mellett levő földgátba csapódott. A balesetben a jármű vezetője életét vesztette.

Szásznádas külterületén egy 34 éves kolozsvári férfi teherautójával áthajtott a menetirányával ellentétes sávra, s ütközött egy Segesvár felé szabályosan közlekedő személygépkocsival. A balesetben a 39 éves vétlen sofőr és 26 éves utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

Hirdetés

Marosvécsen egy 72 éves férfi egy erdei traktort vezetett (TAF), és amikor át akart kelni a 15-ös országúton (egy gyalogátjárón), nem vette figyelembe, hogy egy személygépkocsi közeledik. A kisautó bele is rohant a traktor kotrókanalába, megpörgetve a munkagépet. A balesetben mindkét vezető könnyebb sérüléseket szenvedett, a traktor vezetőjénél emellett 0,14 mg/liter légalkoholszintet is kimutatott az alkoholszonda.

Egy 23 éves fiatalember személygépkocsijával Marosvécs és Erdőidecs között közlekedve a 152A jelzésű megyei úttal való kereszteződésnél nem vette figyelembe a megállásra kötelező táblát, ezért összeütközött a felsőbbrendű úton szabályosan közlekedő személygépkocsival, amit egy 31 éves nő vezetett. Az ütközésben a hölgyvezető könnyebb sérüléseket szenvedett.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
2026. szeptember 21., hétfő

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz

Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

2026. szeptember 21., hétfő

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan
2026. szeptember 21., hétfő

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak
2026. szeptember 21., hétfő

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak

A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak
Hirdetés