
Nem zökkenőmentes a lakók viszonya az Erőss Zsolt Sportcsarnok környékén
Fotó: Pinti Attila
Megkeserítik a környéken élők mindennapjait az Erőss Zsolt Aréna lakói. A szerkesztőségünket megkereső panaszos szerint félelemben élnek, felügyelet nélkül már le sem merik engedni a gyerekeiket játszani. A rendőrség tud ugyan néhány romák által elkövetett bűncselekményről, de tudomásuk szerint azokért nem az aréna lakói felelősek.
2021. augusztus 20., 21:452021. augusztus 20., 21:45
2021. augusztus 20., 21:552021. augusztus 20., 21:55
A január 7-ei csíksomlyói tűzeset óta az Erőss Zsolt Arénában elszállásolt romák az első egy-két hónapban semmilyen gondot nem okoztak, később viszont sokasodni kezdtek a problémák, mára pedig már elviselhetetlenné vált a helyzet – tudtuk meg a sportcsarnok közelében élő Tamás Ferenc Attilától. Mint részletezte, azt követően telt be nála a pohár, hogy
„Egyfolytában itt vannak a környéken, és noha többször is kihívtuk már a rendőrséget, semmit sem tudnak tenni. Folyton hangoskodnak, kötekednek, a gyerekeket már le sem merjük engedni játszani legalább egy felnőtt jelenléte nélkül.
– nehezményezte Tamás.
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a kifogások kapcsán megkeresésünkre úgy nyilatkozott,
Ugyanakkor hozzátette: nyilvántartásuk szerint az arénában élők eddig nem tettek ilyet.
Az elmúlt időszakban történt ugyan a városban néhány lopás, amelyekért a roma közösség tagjai voltak felelősek, de az elkövetők nem tartoznak a sportcsarnokban elszállásoltak közé.
Az elmúlt 24 órában 15 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 17 személynek nyújtottak segítséget; két személy életét már nem tudták megmenteni – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.
Nicușor Dan államfő július 7-én és 8-án részt vesz az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) állam- és kormányfőinek ankarai csúcstalálkozóján – közölte szombaton az elnöki hivatal.
Büntetőeljárás indult egy 18 éves gyergyószárhegyi fiatal ellen, akit ittas vezetésen értek tetten, ráadásul jogosítvánnyal sem rendelkezett.
Büntetőeljárás indult egy 21 éves csíkmadarasi nő ellen, akit ittas vezetésen értek tetten a Hargita megyei rendőrök.
Egy 56 éves Neamț megyei férfi vezette azt az autót, amely szombaton hajnalban borult fel a 13B jelzésű országúton, Gyergyóalfalu közelében. Mint kiderült, alkoholt fogyasztott mielőtt a kormány mögé ült.
Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.
Kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatban végeztek házkutatást Brassóban a rendőrök, amikor a gyanúsítottak az ablakon kidobálva próbáltak megszabadulni a terhelő bizonyítékoktól.
A jövő hét második felében az ország legtöbb régiójában viharossá válik az időjárás, a hőmérsékleti értékek pedig kissé elmaradnak a sokéves átlagtól – közölte szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
4 hozzászólás