
Előfordul, hogy az adófizetők egy éven belül – véletlenül – több szervezetnek is felajánlják jövedelemadójuk két százalékát. Ilyenkor az első rögzített felajánlás lesz az érvényes: tehát az a szervezet fogja megkapni a két százalékból befolyó pénzösszeget, amelynek adatlapját hamarabb vezetik be az adóhatóság adatbázisába.
2011. április 13., 14:522011. április 13., 14:52
2011. április 13., 18:272011. április 13., 18:27
Kitöltésre váró űrlap. Május közepéig lehet élni a felajánlásokkal
„A kitöltött űrlapok feldolgozásánál a felajánló adófizető személyi számát (CNP) is bevezetjük az adatbázisba, a rendszer pedig rögtön jelzi, ha az adott személyi szám már szerepel. Ilyen esetekben, mivel nincs jogunk eldönteni, hogy mely civil szervezethez, illetve alapítványhoz utalódjon a pénz, mindig érvénytelenítjük az aktuális adatlapot, és az először feldolgozott űrlap adatait tekintjük érvényesnek” – magyarázza megkeresésünkre Kedves Imre, a Hargita Megyei Közpénzügyi Vezérigazgatóság ügyvezető igazgatója.
Nem ez az első esztendő – teszi rögtön hozzá a szakember –, amikor ezzel a hibával találkoznak az adóhatóság alkalmazottai, arról azonban Kedvesnek nincs információja, hogy milyen gyakorisággal fordulnak elő már bevezetett személyi számok. Azt viszont elmondta, meglátása szerint nem beszélhetünk szándékos csalásról. „Szerintem csak arról lehet szó, hogy az adófizetők sokszor találkoznak olyan személyekkel, ismerősökkel, akik valamely civil szervezet tagjaként arra kérik, hogy nekik utalják a két százalékot. A megkérdezettek legtöbbször rábólintanak, és azonnal kitöltik az eléjük tett űrlapot” – vélekedik a közgazdász.
„Egy alkalommal én is találkoztam olyan esettel, hogy az adatbázis feldolgozásánál jelezték, az éppen feldolgozásra váró űrlapon levő személyi szám már szerepel náluk, tehát az illető egy másik alapítványnak is felajánlotta a két százalékát. Mivel ismertem az érintett személyt, rákérdeztem, ő pedig beismerte, önhibáján kívül elfelejtette, hogy pár hónap leforgása alatt talán két adatlapot is kitöltött” – nyújt magyarázatot a lehetséges félreértésekre egy csíkszeredai civil társaság vezetője.
Egyébként a civileknek hivatalosan nincs tudomásuk arról, hogy számukra név szerint kik ajánlották fel adójuk két százalékát, csak annyit tudhatnak, hogy mely településeken élnek azon adózók, akik az érintett szervezetnek utaltatják jövedelemadójuk két százalékát. Ide vonatkozó információ, hogy amennyiben a felajánló személyek késve, a május közepi határidő után postázzák a rendelkező nyilatkozatot az adóhatósághoz, a felajánlás ilyenkor elveszik.
Nem elhanyagolandó összegek
Napjainkban egyre több olyan civil szervezet működik a csíki régióban, amely különböző kampányok segítségével sikeresen szólítja meg a jövedelemadóval rendelkező személyeket. A Zöld SzékelyFöld Egyesület például három évvel ezelőtt csupán néhány száz lejnyi összeget tudott összegyűjteni a felajánlásokból, mára viszont már több ezerre duzzadt ez a szám.
„Tavaly 4500 lej gyűlt össze. Ezt az összeget többek között olyan programok finanszírozására költöttük, amelyeket nem pályázat útján nyertünk el. Például ezt az összeget az elhasznált háztartási olaj összegyűjtésére és a Föld napi biciklis felvonulásra fordítottuk” – tudtuk meg Csonta László egyesületvezetőtől.
A Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete 2009-ben 1100 lejt, tavaly pedig 1500 lejt tudott összegyűjteni a két százalékos felajánlásokból. Az összegeket a szervezet Hargita megye nagyobb városaiban található intézményei működtetésére költötte.
„Két százalékos” szervezetek
A Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro immár évek óta nyújt lehetőséget Csík környéki közhasznú civil szervezetek bemutatkozására. Felhívásunkra idén több mint egy tucat egyesület jelentkezett, ők az újság hasábjain (Csíki Hírlap, 2011. április 8–10.) ismertették tevékenységüket, illetve elérhetőségüket, amelyre átutalható a jövedelemadóból származó két százalék.
Szívecskéket formázó kezek, lobogó zászlók, könnyek, mosolyok, kézfogások, kiabálások, énekszó, himnusz, megörökített pillanatok – ezeket tapasztaltuk az összenemzeti zarándokvonat sepsiszentgyörgyi fogadásán.
Több százezer ember védelmét biztosítják idén is a csíksomlyói nyeregben a tűzoltók, mentők, csendőrök és rendőrök. Mutatjuk, hol juthatnak segítséghez a zarándokok, és mit tehetnek a rosszullétek megelőzése érdekében.
Újabb elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyó vízgyűjtő területére.
Az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) átutalta az áprilisi gyermeknevelési pótlékok (gyerekpénz) kifizetéséhez szükséges összeget.
A heves esőzések és a patakokban felgyűlt hordalék miatt zavarossá vált a csapvíz Kovásznán, Barátoson, Pákén és Orbaiteleken. A szolgáltató ellenőrzi a vízminőséget, és arra kéri a lakókat, hogy a biztonság kedvéért egyelőre ne fogyasszanak belőle.
Romjaiból építették újjá a gyimesbükki Bethlen–Rákóczi-várat az ezeréves határon. A látványos épület péntek déli átadóünnepségének – amelyet a 30-as számú őrház előtt tartottak – az időjárás is kedvezett.
A Colectiv-ügyben elítélt katonai tűzoltók egyikét, Antonina Radut, aki négy évvel ezelőtt, az ítélet kihirdetése előtt elszökött Romániából, bebörtönözték egy moldovai börtönben, ahol a román bíróságok által kiszabottnál enyhébb büntetést fog letölteni.
Hantavírusgyanús esetet jelentettek Krassó-Szörény megyéből – közölte pénteken az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember életét vesztette, több súlyos sérült van – írja az MTI Magyar Péter miniszterelnök péntek délelőtti Facebook-bejelentésére hivatkozva.
Az elnöki hivatal pénteken bejelentette, hogy a PSD, a PNL, az USR és az RMDSZ aláírt egy megállapodást, amelyben vállalják, hogy a parlamenti ülésszak végéig elfogadják az új közalkalmazotti bértörvényt.
szóljon hozzá!