A közös programok folytatásáról, tökéletesítéséről és a közeljövő fontosabb megvalósításairól tárgyaltak Hargita és Kovászna megye elöljárói a Madarasi-Hargitán. Mint ismeretes, a két megye vezetője és a megyei jogú városok polgármesterei rendszeresen egyeztetnek székelyföldi kérdésekben.
2010. január 10., 18:482010. január 10., 18:48
A január 8–10-ei találkozón részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, valamint Birtalan József és Klárik László, Hargita, illetve Kovászna megye menedzsere.
A résztvevők kiértékelték az eddigi együttműködés, illetve a Székelyföld fejlesztése és arculatépítése érdekében tett törekvések eredményeit, úgymint a Romexpón megjelenő közös székelyföldi stand, a Nyerges-tetőn megrendezett Székelyföld-nap, a számtalan turisztikai és egyéb területen benyújtott közös európai uniós pályázatok eredményei, a Sikeres Székelyföld fórumsorozat vagy Székelyföld épített örökségének felmérése. Az együttműködésnek máris vannak kézzelfogható, a székely közösség érdekeit szolgáló megvalósításai, és azon dolgozunk, hogy az elkezdett munka megalapozza jövőbeli eredményeinket – hangsúlyozta a két tanácselnök.
A továbbiakban döntöttek egy közös turisztikai ügynökség létrehozásáról, amelynek fő feladata Székelyföld promoválása lesz, illetve lehetőségek keresése a régió turisztikai adottságainak kihasználására, továbbá források felkutatása, valamint koordinációs és tanácsadási szerep a turisztikában tevékenykedők számára.
Felvetődött a Csíkszeredában nagy hagyományokkal rendelkező Ezer székely leány napja elnevezésű rendezvény egész Székelyföldre való kiterjesztése, és fő célként megfogalmazták azt, hogy legalább ezer népviseletbe öltözött lány töltse be a csíksomlyói nyerget Székelyföld minden részéről.
A Székelyföld bejáratait jelző, egységes objektumok elhelyezéséről is egyeztettek az elöljárók, amelyeken a székelység szimbólumrendszerét igényesen jelenítik meg, és egyértelműen jelzik az idelátogatók meg a lakosság számára a régió egységes identitását.
Csíkszereda–Sepsiszentgyörgy
2010. január 10.
A Hargita és a Kováaszna megyei önkormányzatok sajtószolgálatai
A bányakatasztrófa által sújtott Parajdon zárja Gördülő Opera című turnéját a Magyar Állami Operaház. Donizetti A csengő című vígoperája szeptember 13-án lesz látható Parajdon – közölték kedden az MTI-vel a szervezők.
A romániai polgárok közel nyolcvan százaléka támogatja Románia nyugati orientációját - derül ki INSCOP Research legfrissebb közvélemény-kutatásából.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
A szeptember 1-7. közötti héten 5133 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 28,9 százalékkal többet, mint az előző héten – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Az első évben „botladozó” csíkszeredai Lábbusz egyre népszerűbbé válik a tanulók körében, ezúttal 154 diák csatlakozott az idei Lábbusz járataihoz az első napon.
Egy év kihagyás után ismét „városra költözik a falu” Csíkszeredában szeptember 20-án és 21-én, szombaton és vasárnap.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) a következő napokban ismertetni fogja a gazdaságélénkítő programját – jelentette ki kedden Sorin Grindeanu megbízott pártelnök.
Ha az igazságügyi nyugdíjreform, a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet nem állja ki az alkotmányossági próbát, akkor a kormány legitimitása megszűnik – nyilatkozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az Antena3 hírtelevíziónak.
Hónap eleje óta egyre gyakrabban értesítik a hatóságokat, hogy medve járkál a lakott övezetekben Hargita megye több településén is. Kedd délután Tölgyesről érkezett jelzés.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Párt (PSD) két törvénytervezetét amely több társadalmi csoport egészségbiztosítási járulékkötelezettségét törölné el.