
Oklevél szempontjából a Maros Művészegyüttes táncosai állnak a legjobban. Archív
Fotó: Rab Zoltán
Kihelyezett néptánctagozatot indít Erdélyben a Magyar Táncművészeti Egyetem, ami által első körben a romániai magyar hivatásos táncegyüttesek tagjai szaktudást és oklevelet is szerezhetnek. Az érdeklődők előjelentkezését november végéig várják.
2018. október 24., 13:122018. október 24., 13:12
Jövő tanévtől kihelyezett néptánctagozatot indít Erdélyben a Magyar Táncművészeti Egyetem – jelentették be a hétvégén Marosvásárhelyen megtartott Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóján. Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója történelmi pillanatnak nevezte a Magyar Táncművészeti Egyetem rektorával való találkozót. Mint elmondta, a hétvégi marosvásárhelyi eseményen mind az öt romániai magyar hivatásos néptáncegyüttes részt vett, így ez tökéletes alkalom volt arra, hogy Bolvári-Takács Gábor, a budapesti egyetem rektora tájékoztassa az érintetteket a képzés lehetőségéről.
„A budapesti egyetem követelményrendszerével teljesen megegyező táncos és próbavezető szakot indítunk néptánc szakirányon, hat féléven át.
vagyis a marosvásárhelyi, a csíkszeredai, a székelyudvarhelyi és a sepsiszentgyörgyi együtteshez tartozó profi táncosokat várjuk. A nagyváradiak közel vannak a magyar határhoz, így ők inkább átjárnak Magyarországra tanulni” – fogalmazott kérdésünkre Bolvári-Takács Gábor rektor. Hozzátette, fontos, hogy most csak azok jelentkezhetnek, akik professzionális együttesben táncolnak, mert a szakmai tananyagot összehangolják a repertoárral, és a táncosok szakmai gyakorlatát is elismerik a képzés keretében.
– az elméletet, amelynek van írott tananyaga, konzultációs jelleggel, a gyakorlati órákra pedig Budapestről fognak érkezni a Táncművészeti Egyetem tanárai. „Egyetlen kérdés van, ami még nem körvonalazódott véglegesen, az pedig a helyszín, hogy a négy város egyikében lesz-e a képzés, vagy esetleg felváltva ezekben. November végéig azonban ezt is el kell dönteni, mert nekünk regisztrálni kell Magyarországon a képzés helyszínét, illetve meg kell jelölni a befogadó intézményt, amely ebben partner lesz. Számít az is, hogy meglegyenek a technikai feltételek, azaz próbaterem, előadóterem, a hozzájuk szükséges technikai eszközök” – mutatott rá a táncművészeti egyetem rektora.
ami által felmérik, hogy ki volna az, aki ténylegesen igénybe venné ezt az egyetemi alapképzést. A Maros Művészegyüttes igazgatója szerint az érdeklődők száma is befolyásolhatja majd a helyszín kiválasztását. Barabási Attila úgy véli,
Márpedig az oklevél fontos mind a táncos, mind az intézmény szempontjából, ugyanis a felsőfokú végzettséggel rendelkező táncosok magasabb fizetést kaphatnak, az intézmény számára pedig a minősítése szempontjából fontos, hogy minél több táncosa rendelkezzen diplomával.
Archív
Fotó: Rab Zoltán
„Jelenleg mi állunk a legjobban oklevél szempontjából az együttesek között, ugyanis itt van a Művészeti Egyetem, ahol létezik a koreográfia szak. Igaz, csak kétévente indul magyarul, és akkor is csupán hat-hét diákot vesznek fel, és a néptánc háttérbe is szorul itt, mert ugye ha nincs felsőfokú képzés, akkor az sincs, aki tanítson” – magyarázta a Maros Művészegyüttes igazgatója.
András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója szerint egy álom valósul meg azzal, ha jövő szeptembertől elindul a néptánc szak. „Tudást és képzést jelentene ez a táncosoknak.
Természetesen hozzátartozik az is, hogy milyen szakmai besorolásban lehet a hivatásos táncosokat alkalmazni, mert magasabb a fizetés akkor, ha felsőfokú végzettséggel dolgoznak” – mondta megkeresésünkre a csíkszeredai együttes vezetője. Elárulta, noha a tizenkét táncos párból van, aki rendelkezik felsőfokú végzettséggel, az kertészeti vagy pedagógusi, esetleg egyéb, nem szakmába vágó diploma.
„A jövő szeptembertől induló szak a mostani hivatásos táncosoknak ad lehetőséget felsőfokú végzettség megszerzésére, egyfajta gyorssegély. Lehetőség ez a hivatásos táncosoknak, akik elég nagy gyakorlati tudással rendelkeznek, sokan egy életen át ezzel foglalkoztak. De remélem, ez az első vonat, amire felülhetünk, s aztán lesz következő is” – fogalmazott az igazgató.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.
A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.
Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.
Nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje a csernavodai atomerőműnél, ami biztosítja a létesítmény további működését – közölte vasárnap a Facebook-oldalán Radu Miruță.
Mehringer, Co Lee és a Blahalouisiana Sziget fesztiválos koncertjét is láthatják majd a közmédia nézői az M1-en – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
Elfogadta a felkérést a köztársasági elnöki tisztségre Baka András – közölte a kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
Drón hatolt be szombat reggel Románia irányából Bulgária légterébe, majd a bolgár határtól mintegy 100 méterre felrobbant – közölte Rumen Radev miniszterelnök a bolgár biztonsági tanács ülése után.
szóljon hozzá!