Egy nap az állatokért

Mindent szeretnünk kell, ami körülvesz bennünket – hirdette. Úgy tartották, hogy értette az állatok nyelvét és beszélgetett is velük. Assisi Szent Ferenc, akit az állatok védőszentjének tartanak, 1226. október 4-én halt meg. 1966 óta ezen a napon ünneplik az Állatok Világnapját.

Engedély nélkül vágatott ki fákat a lakószövetség

Némi túlzással, erdőkitermelésre hasonlít a csíkszerdai Testvériség sugárúton található 13-as és 15-ös számú tömbházak környéke, ahol számos megtermett fát vágatott ki a lakószövetség az elmúlt hét alatt.

Engedély nélkül vágatott ki fákat a lakószövetség
2010. október 05., kedd

Az első mínuszok

Az idei ősz első 0 Celsius-fok alatti hőmérsékleti értékeit mérték Csíkszeredában kedden, október 5-én reggel. Az előrejelzések szerint a hétvégéig éjszaka még előfordulhat fagy.

Az első mínuszok
Az első mínuszok
2010. október 05., kedd

Az első mínuszok

2010. október 05., kedd

Lakóháznak ütközött a leszakadt utánfutó

Egy rönkszállító nyergesvontató leszakadt pótkocsija ütközött hétfőn, október 4-én este egy útszéli lakóháznak Csíkszentkirályon. A ház jelentősen megrongálódott, de személyi sérülés szerencsére nem történt.

Lakóháznak ütközött a leszakadt utánfutó
2010. október 05., kedd

Székely Hagyományos Termékek Őszi Vására

Harmadik alkalommal rendezik meg október 8–9-én Csíkszeredában a Székely Hagyományos Termékek Őszi Vásárát.

Székely Hagyományos Termékek Őszi Vására
2010. október 05., kedd

Családtípusok dokumentumfilmes szemmel

Csíkszereda és a Csíki Játékszín idén negyedik alkalommal házigazdája a Film.dok Magyar–Román Dokumentumfilm-fesztiválnak. Az október 4–14. között zajló fesztivál részletes műsorát megtalálják a szorakozas.szekelyhon.ro-n. Hétfőn Daczó Katalin munkatársunk Gondolatok a családról című filmjét vetítették, az alábbiakban a szerzővel beszélgettünk.

Családtípusok dokumentumfilmes szemmel
2010. október 04., hétfő

"Emberibb emberré, magyarabb magyarrá akarunk nevelni..."

Zászlófelvonással, tisztelgéssel és a magyar cserkészinduló eléneklésével nyitották meg október 2-án szombaton, azt a nagyszabású és értékes kiállítást, amelyet az erdélyi magyar cserkészet fennállásának huszadik és az első erdélyi cserkészcsapat megalakulásának századik évfordulója alkalmából szervezett a Romániai Magyar Cserkészszövetség a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban.

2010. október 04., hétfő

Megemlékezés az aradi vértanúkra Csíkszeredában

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) csíkszeredai szervezete október 6-án szerdán a tizenhárom aradi vértanúra emlékezik 19 órától a Gloria Victis szobornál.

Megemlékezés az aradi vértanúkra Csíkszeredában
2010. október 04., hétfő

Fűtés: idénykezdéssel járó gondok

Csíkszeredában, a távhőszolgáltatásra kapcsolt lakásokban október 1-jén, pénteken a Goscom Rt. beindította a fűtést, amit az egymást követő három hideg éjszaka indokolt, amikor a hőmérő higanyszála tartósan 10 Celsius-fok alá süllyedt.

Fűtés: idénykezdéssel járó gondok
Fűtés: idénykezdéssel járó gondok
2010. október 04., hétfő

Fűtés: idénykezdéssel járó gondok

2010. október 04., hétfő

Postahivatal nélkül maradt Borzsova

Futótűzként terjedt a hír a Szépvízhez tartozó, több mint 800 lelket számláló faluban, hogy a helyi postásnő nyugdíjba vonulásával együtt a Román Posta ügynöksége is bezárja kapuit. Mint kiderült, van benne némi igazság, azonban nem maradnak teljesen szolgáltatás nélkül a helyiek.

Postahivatal nélkül maradt Borzsova
Postahivatal nélkül maradt Borzsova
2010. október 04., hétfő

Postahivatal nélkül maradt Borzsova

2010. október 04., hétfő

Hol van Csibi István?

Pénteken megérkezett Csibi István a Maros Megyei Sürgősségi Kórház ambulanciájára, meg is vizsgálták, de már nincs ott, sem pedig a Maros Megyei Klinikai Kórházban.

Hol van Csibi István?
Hol van Csibi István?
2010. október 04., hétfő

Hol van Csibi István?

Húsz éve változott meg minden a Nyikó mentén
Megnyitás

Húsz éve változott meg minden a Nyikó mentén

Pontosan húsz évvel ezelőtt, 2005. augusztus 23-án Udvarhelyszék egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája rázta meg a térséget. A Nyikó mente csendes, szelíd patakja, a Fehér-Nyikó néhány óra alatt tomboló áradattá változott, és hirtelen, pusztító erővel tört rá a településekre.

2010. október 04., hétfő

Kábelek, oszlopok és sötétség a Tudor utcában

Az előzetes várakozások ellenére nem fejeződött be a villanyvezetékeknek és a kábeltévé-szolgáltató cégek huzalainak föld alá helyezése a csíkszeredai Tudor Vladimirescu utcában.

Kábelek, oszlopok és sötétség a Tudor utcában
2010. október 04., hétfő

Felavatják az első vidéki kerékpárutat

Valamikor a nyár közepén számoltunk be arról, Karcfalván épülőben van az első csíki vidéki kerékpárút. A beruházás egy környezetvédelmi program segítségével jött létre, amelyet Csík Terület Ifjúsági Tanácsa (CSTIT) pályázott meg. A fiatalok kitartó munkája lám meghozta gyümölcsét, így ezen a héten hivatalosan is átadják a bringásoknak szánt utat.

Felavatják az első vidéki kerékpárutat
2010. október 04., hétfő

Elkezdődött az aszfaltozás a Kájoni utcában

Október végére ígéri a kivitelező a munkálatok befejezését a csíkszeredai Kájoni János utcában. Hétfőn elkezdték az aszfaltozást, ez nemsokára a Somlyó utcában is megkezdődik.

Elkezdődött az aszfaltozás a Kájoni utcában
2010. október 04., hétfő

Összefogás Balánbánya polgármesteréért

Autóbalesetben súlyosan megsérült Mihai Mereş balánbányai polgármester számára adott vért hétfőn a balánbányai polgármesteri hivatal több alkalmazottja, illetve a település alpolgármestere is.

Összefogás Balánbánya polgármesteréért
2010. október 04., hétfő

Még idén elkezdik az udvar rendezését

Meghirdette a csíkszeredai önkormányzat a Petőfi Sándor Általános Iskola udvara rendezésének kivitelezését, és ha időben kijelölik a kivitelezőt, akkor még az idén hozzáfognak a munkálatokhoz – közölte Antal Attila alpolgármester.

Még idén elkezdik az udvar rendezését
Még idén elkezdik az udvar rendezését
2010. október 04., hétfő

Még idén elkezdik az udvar rendezését

2010. október 04., hétfő

Csíki pedagógusok is tüntetnek Bukarestben

Csíki pedagógusok is részt vesznek a Tanügyi Szabad Szakszervezeti Szövetség keddi, október 5-ei bukaresti tüntetésén, amelyre összesen mintegy nyolcezer tiltakozót várnak az országból.

Csíki pedagógusok is tüntetnek Bukarestben
2010. október 04., hétfő

II. Székelyföldi Családok Napja

Október 9-én, szombaton másodjára szervezi meg a Székelyföldi Családok Napját Hargita Megye Tanácsa, ezúttal a parajdi sóbányában. A rendezvényre szeretettel várnak minden székelyföldi családot – szülőket, nagyszülőket és gyerekeket minden korosztályban.

II. Székelyföldi Családok Napja
II. Székelyföldi Családok Napja
2010. október 04., hétfő

II. Székelyföldi Családok Napja

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye