Bankok az ingatlanpiacon

Egyre több a bankok fizetésképtelen ügyfeleitől lefoglalt és árverésre bocsátott ingatlan. Országos szinten a Transilvania Bank áll az első helyen az árverésre bocsátott lefoglalt magántulajdonok számát (280) illetően. A második helyen a BRD áll, 200 licitálásra bocsátott ingatlannal, a harmadik helyet pedig a CEC Bank foglalja el „szerény” 150 kalapács alá került telekkel és lakással.

Csak kutyát cseréltünk, de a lánc maradt

Hetvenéves születésnapján köszönthettük nemrégiben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Márton Árpád képzőművészt. Az alkotó nemcsak képzőművészként, hanem tanárként és szakmai szervezet alapítójaként is rendkívüli rálátással bír a képzőművészeti életre. Az alábbiakban arra kértük, hogy hasonlítsa össze – a művészeti élet minden berkét figyelembe véve – a kilencvenes évek előtti és a mostani időszakot.

Csak kutyát cseréltünk, de a lánc maradt
2010. október 11., hétfő

Négy hónap alatt hat bűncselekmény

Többrendbeli lopás elkövetőjét azonosították a hétvégén a rendőrség munkatársai egy 23 éves csíkszeredai fiatalember személyében.

 

Négy hónap alatt hat bűncselekmény
Négy hónap alatt hat bűncselekmény
2010. október 11., hétfő

Négy hónap alatt hat bűncselekmény

2010. október 11., hétfő

Hogyes vala Karcsiéknittt...

Ha ősz, akkor itt van a gólyabálok ideje. Évről évre újabbnál újabb ötletekkel állnak elő a szervezők, hogy még színesebbé és érdekesebbé tegyék a nagy beavatást. Idén a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola és Szakmunkásképző diákjai gólyabáljuk reklámozása céljából egy burleszk kisfilmet készítettek.

Hogyes vala Karcsiéknittt...
Hogyes vala Karcsiéknittt...
2010. október 11., hétfő

Hogyes vala Karcsiéknittt...

2010. október 11., hétfő

Csíkszeredában végezhetnek a bolyaisok

Úgy tűnik, mégis Csíkszeredában folytathatják megkezdett tanulmányaikat a Babeş–Bolyai Tudományegyetem csíkszeredai kihelyezett tagozatának hallgatói.

Csíkszeredában végezhetnek a bolyaisok
Csíkszeredában végezhetnek a bolyaisok
2010. október 11., hétfő

Csíkszeredában végezhetnek a bolyaisok

2010. október 11., hétfő

Kényszervakáció a balánbányai iskolákban

Meghatározatlan ideig oktatási szünet van hétfőtől a két balánbányai általános iskolában és a középiskolában, mert ezen oktatási intézményekben nincs fűtés. Az önkormányzat tetemes adósságot halmozott fel a gázszolgáltató felé, amelyik emiatt megszüntette a szolgáltatást a tanintézményeknél.

Kényszervakáció a balánbányai iskolákban
2010. október 11., hétfő

Ami látszott és bűzlött, nem szennyezés

Ukrán kátrány szaga érzett, de intézkedtek – tájékoztatott Grigore Sabau, a Környezetvédelmi Őrség Hargita megyei felügyelőségének vezetője.

Ami látszott és bűzlött, nem szennyezés
2010. október 11., hétfő

"Kertészkedés" birtokháborítással

A csíksomlyói Szék útján lakó Incze család kertjében található nyírfának a kerítésen átnyúló ágait a szomszéd a múlt szombaton önkényesen és drasztikusan megnyirbálta. A fa elvesztette szép formáját és most már megcsonkítva, féloldalasan nyúlik az ég felé.

2010. október 11., hétfő

"Kertészkedés" birtokháborítással

2010. október 11., hétfő

Javítás előtt a gyimesi vasútvonal

Az árvíz okozta károk helyreállítása érdekében kezdődhetnek munkálatok a Gyimesközéplokot Gyimesbükkel összekötő vasútvonalon. A közbeszerzési eljárást meghirdették, a javításokat 30 nap alatt kell elvégezze a pályázat nyertese, miután szerződést írnak alá erről.

Javítás előtt a gyimesi vasútvonal
Javítás előtt a gyimesi vasútvonal
2010. október 11., hétfő

Javítás előtt a gyimesi vasútvonal

2010. október 10., vasárnap

Ősz.Alkotótábor.Csíkszentdomokos

Második alkalommal szervezték meg október 6–8. között Csíkszentdomokoson az Őszi Alkotótábort. Az idei tábor fő célkitűzése betegségben szenvedő kisgyerekek egy-egy alkotással való megsegítése volt.

Ősz.Alkotótábor.Csíkszentdomokos
Ősz.Alkotótábor.Csíkszentdomokos
2010. október 10., vasárnap

Ősz.Alkotótábor.Csíkszentdomokos

2010. október 10., vasárnap

Dokumentumfilmek váltottak ki politikai érdeklődést

Minden versenyre benevezett filmből egy rövid ízelítőt vetítettek szombaton este a hatodik film.dok fesztivál gáláján. Nem volt könnyű a zsűri helyzete, hisz évről-évre magasabb a színvonal és egyre nehezebb kiválasztani a legjobb alkotásokat.

Dokumentumfilmek váltottak ki politikai érdeklődést
Húsz éve változott meg minden a Nyikó mentén
Megnyitás

Húsz éve változott meg minden a Nyikó mentén

Pontosan húsz évvel ezelőtt, 2005. augusztus 23-án Udvarhelyszék egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája rázta meg a térséget. A Nyikó mente csendes, szelíd patakja, a Fehér-Nyikó néhány óra alatt tomboló áradattá változott, és hirtelen, pusztító erővel tört rá a településekre.

2010. október 10., vasárnap

Márton Áron Múzeum nyílik Csíkszentdomokoson

Október 16-án, szombaton Márton Áron püspök szülőfalujában, Csíkszentdomokoson nagyszabású ünnepség keretében nyitják meg a Márton Áron Múzeumot.

Márton Áron Múzeum nyílik Csíkszentdomokoson
2010. október 10., vasárnap

A teherforgalomra panaszkodnak a Taploca utcai lakosok

Az áldatlan kamionforgalom, a zaj és a por zavarja a csíkszeredai Taploca utcában lakók nyugalmát. Az ott élők panaszait Tódor László osztotta meg szerkesztőségünkkel. Mint mondja, a számos probléma, ami az utcában található, nem csak őt érinti, hanem az összes ott élő polgárt.

A teherforgalomra panaszkodnak a Taploca utcai lakosok
2010. október 10., vasárnap

Sikeres őszi vásár Csíkszeredában

Sem eladóból, sem vásárlóból nem volt hiány a hétvégén Csíkszeredában megszervezett hagyományos székely termékek őszi vásárán.

 

Sikeres őszi vásár Csíkszeredában
Sikeres őszi vásár Csíkszeredában
2010. október 10., vasárnap

Sikeres őszi vásár Csíkszeredában

2010. október 09., szombat

Népi fürdőből gyógyturisztikai központ

A régi borvízforrások, illetve népi fürdők felújításáról többször is írtunk az elmúlt időszakban. Ezúttal viszont alcsíki viszonylatban eddig talán egyedi beruházásról van szerencsénk hírt adni: a csíkszentkirályi Borsáros-fürdő ugyanis nemsokára több lesz egy szabadtéri strandnál.

Népi fürdőből gyógyturisztikai központ
2010. október 09., szombat

Kelendő volt a szépvízi káposzta

A hideg és csapadékos időjárás sem tudta megakadályozni, hogy szombaton reggel ismét benépesüljön a Nád-dülő. A Szépvíz község Gyimes felöli kijáratánál fellelhető területet már a kora reggeli órákban ellepték a káposztavágásra igyekvő borzsovai, szentmiklósi, illetve szépvízi gazdák. A délelőtti órákra pedig igazi vásári hangulat uralkodott.

Kelendő volt a szépvízi káposzta
Kelendő volt a szépvízi káposzta
2010. október 09., szombat

Kelendő volt a szépvízi káposzta

2010. október 08., péntek

Egy nagy család ünnepe

Bensőséges hangulatban, szentmisével, ünnepi beszédekkel, díjakkal, nagy tapsokkal ünnepelték a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium újjáalakulásától számított huszadik évfordulóját az iskolaközösség tagjai pénteken, amikor az iskola kápolnájának búcsúját is tartották.

Egy nagy család ünnepe
Egy nagy család ünnepe
2010. október 08., péntek

Egy nagy család ünnepe

2010. október 08., péntek

A sötétség átka: csutakokon hagyták a pékségi autót

Meglepődéssel tapasztalta pénteken hajnalban a madarasi pékség autóvezetője, hogy nem tud elindulni kenyeret szállítani: kisteherautójának három kereke is hiányzott, ismeretlen tettesek „csutakokra tették” a járművet.

A sötétség átka: csutakokon hagyták a pékségi autót

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye