Idegen nyelvi és alkotótáborban tanulhatnak a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság fiataljai július 21–27. között Csíksomlyón.
Tucatnyi kollégával leszünk jelen a 34. Tusványoson. Ahogy a rendezvény idei mottója (Ránk számíthatsz!) hirdeti, mi is úgy tervezzük, hogy olvasóink számíthassanak ránk. Igyekszünk kihozni a legtöbbet a rendezvényből.
A bizonytalan környezet új fogalmakat is a felszínre hozott – ezek közül az egyik legfontosabb a digitális fittség, amely a szakértők szerint egyre inkább meghatározza, ki tud talpon maradni a munkaerőpiacon.
Háromszéken született, Balánbányán kezdte pedagógusi pályafutását, most mégis arról a több mint harminc évről mesél, amelyet könyvtárosként élt meg. Kelemen Katalinnal, a Kájoni János Megyei Könyvtár egykori munkatársával beszélgettünk.
Nemzetközi elismerésben részesült a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium diákja, Bodor Mátyás: aranyérmet szerzett a világ legnívósabb középiskolás matematikai versenyén.
Történelmi jelentőségű esemény helyszíne volt szombaton a csíkszentmártoni plébániatemplom: első alkalommal történt papszentelés a településen, ráadásul a kegyelettel övezett, ötszáz éves Mária-szobor jubileumi évében.
Tisztázzuk a legelején: a Sepsi OSK kiesése után a román sportsajtónak úgy kellett a titokzatos, egyetlen porcikájában sem román FK Csíkszereda a Superligába, mint egy falat kenyér. De mi, romániai magyarok hol vagyunk ebben a sokismeretlenes egyenletben?
Baleset következtében föld alá szorult deréktól lefelé egy férfi, miközben árkot ásott Csíkszentkirályon.
Továbbra is lesz Csíkszeredában Helyi és hagyományos termékek kiállítása és vásárára, csak más helyszínen: a megyeháza oszlopcsarnoka helyett ezentúl a Szabadság téren és a Promenádon várják a vásárlókat.
A tavalyi megtorpanás után folytatódik a Madéfalvát, Csíkcsicsót és Csíkrákost kiszolgálni hivatott gázhálózat kiépítése, amely idén befejeződik, és következhet az engedélyeztetés. Azt szeretnék, ha jövőben már lehetne használni a földgázt.
Pappá szenteli Gergely József diakónust Kovács Gergely gyulafehérvári érsek július 19-én, szombaton délelőtt 11 órától a csíkszentmártoni plébániatemplomban.

Házi készítésű hústermékek és pálinkák versenyét szervezi immár negyedik éve egy lelkes fiatalokból álló tordaszentlászlói csapat, jó húsz kilométerre Kolozsvártól.
Biciklist sodort el egy autós Csíkszereda központjában szerdán délelőtt, az illető megsérült.
Egy csillagszóró és karácsonyfa – mindössze ennyi kellett, hogy a Kászonújfaluban élő Beáta és Hunor otthona rövid idő alatt leégjen. A tűz után csak kevés dolog maradt ép, köztük az oromkereszt, ami segítőiknek hála nemsokára új házukat védelmezheti.
Mégsem mentek rongálás nélkül haza a bukaresti Dinamo focidrukkerei a hétfői csíkszeredai mérkőzés után, ugyanis székely zászlókat téptek le Mikóújfaluban és autókban is kárt tettek.
Több mint tízezer dugvány díszíti a csíkszeredai városháza előtti virágvázát, miután az utóbbi hetekben a városi kertészet a szerkezetét felújította és beborította növényekkel.
A Csíki Székely Múzeumban nyílt kiállítás a Csíkszeredai Sörgyár történetéről. A tárlat nemcsak a sörgyártás ipartörténetét mutatja be, hanem egy közösség emlékezését és kitartását is ünnepli – ötven év képekben, emberekben, történetekben.
A Márton Áron Tehetséggondozó Központ a 10. tanévére készül, amely várhatóan az utolsó lesz jelenlegi helyén, mivel a Székelyföld Labdarúgó Akadémia bővülő tevékenysége miatt a MÁTK rendelkezésére álló terek csökkentek – olvasható a közleményükben.
Elkezdődött a fakivágás Hargita Megye Tanácsának székhelye körül Csíkszeredában, hétfőn délelőtt.