Új zsindelyekkel fedik a Hármashalom-oltárt

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Utolsó mozzanatához érkezett a csíksomlyói Hármashalom-oltár felújítása. A munkálatok közben derült ki, hogy a rendbehozatalhoz nem lesz elegendő a magyar kormány által kiutalt ötmillió forint. A kétmillió forintnyi különbözetet a Ferenc-rendi kolostor költségvetéséből biztosították.

Szabó Kamilla-Mária

2015. május 05., 19:552015. május 05., 19:55

2015. május 05., 20:222015. május 05., 20:22

Alig több mint két hónapja fogtak hozzá a csíksomlyói Hármashalom-oltár felújításához, kedden már a zsindelyezéssel foglalkoztak a szakemberek. Most már biztos, hogy a pünkösdi búcsú előtt elvégzik a tennivalókat. Antal András munkavezető elmondta, szükség volt a két főtartóoszlop visszavágására, mivel azok két betonoszlopba voltak ültetve, a vízelvezetés hiányában pedig teljesen elkorhadtak. Az eső okozta károk miatt kellett új szószéket építeni, illetve a nem megfelelő vízelvezetés volt az oka annak is, hogy a kőfalon 2–3 négyzetméteres felületeken átütött a salétrom. Ezeket a felületeket letakarították, és megoldották a szakszerű vízelvezetést. A tetőszerkezet régi elemeit megőrizték, felújították, a kereszt felső ágát pedig kicserélték. A szakember megjegyezte, március elejétől dolgoznak, és – mivel már csak a zsindelyezés van hátra – május 18-ára be is fejezik a teljes felújítást.

P. Bőjte Mihály, a csíksomlyói ferences kolostor házfőnöke arról számolt be, hogy a magyar kormány két pályázat keretében húszmillió forint (mintegy 290 ezer lej) támogatást különített el idén a csíksomlyói Mária-kegyhely számára. A Hármashalom-oltár felújítása a kisebb, 5 millió forint (73 ezer lej) értékű pályázat révén valósul meg. „Azzal kezdődött, hogy tüzetesebben megnéztük a tetőt, kezdetben csak ennek felújításáról volt szó, de amikor jobban megvizsgáltuk a szabadtéri oltárt, kiderült, hogy több gond is van, többek között a tartóoszlopokkal, a padlózattal, a kőfallal, a szigeteléssel” − avatott be a házfőnök.

Meglátása szerint azért volt szükség a teljes felújításra, mert a húsz éve épített oltárnál eddig nem végeztek nagyobb beavatkozást. Elmondta: bár a munkálat becsült értéke 5 millió forint volt, a mostanig a kiadások elérték a 7 millió forintot, a különbözetet a kolostor költségvetéséből biztosították.

„A szerződést már aláírtuk a második projektre is, az egy 15 millió forint értékű pályázat” − avatott be a P. Bőjte Mihály. Hozzátette, ennek a beruházásnak a részeként elkezdték a csíksomlyói kegytemplom tornyának a festését, amelyet pünkösdre szeretnének befejezni. Emellett a zarándokház rendbehozatalát, modernizálását, kibővítését is a magyar kormány által elkülönített összegből valósítanák meg.

Az előzményekről

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára tavaly októberben Csíksomlyón jelentette be, hogy a magyar kormány húszmillió forint (mintegy 290 ezer lej) támogatást különít el idén a csíksomlyói Mária-kegyhely számára.

A Hármashalom-oltárról
A Hármashalom-oltár 1996 őszén épült, ugyanazon év november 24-én avatták fel, a szertartást Borbély Gábor főesperes végezte. A Hármashalom-oltár tervét P. Bartók Albert gondolta ki, a felépítési tervet Makovecz Imre budapesti műépítész készítette. Segítségére volt Bogos Ernő csíkszeredai műépítész, aki a tervezési és építési munkálatok levezetésében jelentős szerepet vállalt – olvasható P. Márk József OFM Csíksomlyói mozaik című könyvében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés