Hiába tilos megmártózni a szépvízi tó vizében, az idei száraz, forró nyár folyamán rengetegen döntöttek úgy – elsősorban hétvégenként –, hogy a tározónál pihenik ki a hétköznapok fáradalmait.
2012. augusztus 07., 16:552012. augusztus 07., 16:55
2012. augusztus 07., 19:192012. augusztus 07., 19:19
Amellett, hogy Csíkszereda és a környező falvak vízszükségletének ellátásáért épült, rendkívül veszélyes a legmélyebb pontján több mint harminc métert elérő mesterséges tóban fürödni vagy úszni – közölte Miklós Géza, az Olt Vízügyi Igazgatóság csíkszeredai szakaszmérnökségének igazgatója, hozzátéve, hogy – bár szemmel láthatóan mindenki fittyet hány rá – a törvény tiltja is az illetéktelenek elkerített részeken belül való tartózkodását.
„Múlt hétvégén már elkezdődött egy ellenőrzési akció, amely során igyekeztünk kiszűrni, illetve kitiltani mindazokat, akik rossz helyekre húztak fel sátrakat, tettek tüzet vagy bemerészkedtek a vízbe” – árulta el az igazgató, aki úgy látja, hogy szombat–vasárnap javarészt más megyékből érkezett fiatalok veszik birtokba a tópartot, a helybéliek többnyire ismerik az előírásokat.
A hivatalos szervek hétvégi helyszíni szemléje nem járt sikerrel, ugyanis a – legtöbbször ittas állapotban levő – „táborozók” száma annyira magasnak bizonyult, hogy az ellenőrök nem bírtak velük. A körülmények változtatásáért a vízügyi igazgatóság együttműködési megállapodást kötött a rendőrség és csendőrség mellett a katonai tűzoltókkal is, akik rendszeres járőrözéssel igyekeznek rendet tartani, illetve szükség esetén, a szakemberek kérésére, nagyszámú egységekkel is kiszállnak a helyszínre.
A szabályszegők által kockáztatott büntetések mértékéről hamarosan sajtóközleményt ad ki a vízügyi igazgatóság.
Helikopterrel jött Székelyföldre pénteken Ion Țiriac, Románia legismertebb sport- és üzletembere, aki jégpályákat nézett meg, valamint az utánpótlás-jégkorongról is tárgyalt. Úgy tudjuk, hogy Zsögödben Lénárd András üzletemberrel is találkozott.
Fakivágásra készülnek Csíkszeredában, Hargita Megye Tanácsának székelye körül, az érintett szakaszon útlezárásra kell számítani július 14-én, hétfőn.
Tizenöt éve indult útjára a Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket Csíkszentkirályra.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
szóljon hozzá!