
Fotó: Veres Nándor
Nem mindenben értettek egyet a csíkszeredai önkormányzati képviselők, ami a város új parkolási szabályzatát illette. Az erről szóló határozattervezetet, annak ellenére, hogy a három EMNP-s önkormányzati képviselő nemmel szavazott, a testület többsége elfogadta pénteken, soros havi ülésükön.
2016. október 01., 22:062016. október 01., 22:06
Hosszas vita előzte meg Csíkszereda új parkolási szabályzójának elfogadását, amelyet az önkormányzati képviselő-testület szeptemberi ülésén tűztek napirendre. Tőke Ervin, néppártos önkormányzati képviselő a határozattervezet kapcsán kiemelte, hogy továbbra is az az álláspontjuk, hogy a városnak kellene működtetnie a parkolási rendszert, nem egy magáncégnek. Mint ahogy korábban írtuk, a parkolási szabályzó módosítására azért volt szükség, merthogy az önkormányzat jogerősen elveszítette a pert a Marosvásárhelyi Ítélőtáblánál, amely hatályon kívül helyezte a testület fizetéses parkolási rendszert szabályozó határozatát, így a kerékbilincs használatát is.
Az új szabályzó szerint továbbra is 62 lejt kell fizetnie a szabálytalanul parkolóknak, amelyet pótdíjként (tarif majorat) kell befizetnie a szolgáltató City Parking Kft.-nek. Márk Dezső, EMNP-s önkormányzati képviselő megterhelőnek tartotta a lakosság számára a 62 lejes pótdíjat, ezért módosító javaslatot tett, hogy csökkentsék ezt az összeget 30 lejre. Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere azzal indokolta a 62 lejes értéket, hogy a fizetéses parkolók ügykezelésével megbízott céggel kötött szerződésükben is ez az összeg szerepel, és, ha változtatnak rajta, akkor a cég által a város kasszájába fizetendő több mint 200 ezer lejes haszonbérleti díj mértékét is újra kellene gondolni. Így Márk Dezső indítványát nem fogadták el, maradt a 62 lejes pótdíj. Ugyanakkor a néppártos tanácsosok a 150 lejben megállapított bírság összegét is sokallták, amelyet azoknak kellett volna befizetniük, akik két munkanapon belül nem törlesztik a pótdíjat a City Parking felé. Fülöp Árpád Zoltán, RMDSZ-es önkormányzati képviselő ezért egy kompromisszumos módosító javaslatot tett, éspedig, hogy a mindenkori minimálbér 10 százalékára csökkentsék a bírság összegét. Ezt az indítványt a többség elfogadta, így jelenleg a szabálytalanul parkoló járművek tulajdonosai amennyiben nem fizetik be időben a 62 lejes pótdíjat, akkor 125 lejes bírságot kell a város kasszájába juttatniuk. A határozattervezetet ezzel a módosítással fogadták el végül többségben, 3 nem szavazattal az EMNP részéről.
Szőke Domokos elmondta, marosvásárhelyi mintára készítették el a parkolási szabályzót, amely november elsejétől léphet érvénybe Csíkszeredában. Az egyik legfontosabb változás az, hogy kiváltja a kerékbilincselést egy másik rendszer. „A szabálytalanság tényének megállapítása után a szolgáltató munkatársai nem kerékbilincselést alkalmaznak, hanem 62 lejes pótdíj kifizetésére kötelező felszólítást adnak, és két munkanap áll a szabálytalankodó rendelkezésére, hogy befizesse ezt a szolgáltatónak. Ha nem teszi meg, akkor a mindenkori minimálbér 10 százalékát bírság formájában kell befizetnie a csíkszeredai polgármesteri hivatalnak” – magyarázta az alpolgármester. A cég tehát pótdíjat számol fel, és havi rendszerességgel közli a hivatallal azoknak a gépkocsiknak a rendszámait, amelyeknek tulajdonosai nem fizették be időben a pótdíj összegét. Az önkormányzat pedig bírság formájában hajtja be a minimálbér 10 százalékát az érintett autótulajdonosoktól. Ez az összeg a pótdíjtól eltérően a város kasszájában marad.
SMS-ben fizetés csak januártól
A parkolási szabályzó másik újdonsága, hogy bevezetik az SMS-ben való fizetés lehetőségét, ez január elejétől lépne érvénybe. Tekintve, hogy ennek a szolgáltatásnak plusz költsége van, ezt azokra terhelik rá, akik használnák. Így drágább lesz valamivel a parkolási díj, azoknak, akik szöveges üzenetben váltanák ki. A parkoló automatából egy órás parkolójegyért 1,50 lejt kell fizetni, ugyanez azonban az SMS-ben fizetőknek 2,25 lejébe fog kerülni. Két óráért 4,50 lejt kell fizetniük, napjára pedig 7 lejt, szemben a parkoló automatából kiváltott 6 lejes napijeggyel.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!