Fotó: Kristó Róbert
Tiltakoztak csíkjenőfalvi szülők az ellen, hogy a következő tanévben induló első és előkészítő osztályok a csíkkarcfalvi iskolaépületbe kerüljenek, mert ezzel véleményük szerint bezárják a jenőfalvi iskolát. A község polgármestere szerint nincs szó iskolabezárásról, sőt, fejleszteni is fognak. Az iskolaigazgató és a főtanfelügyelő szerint jelenleg Karcfalván jobbak a körülmények, ezért mennek oda az induló osztályok.
2012. augusztus 02., 16:132012. augusztus 02., 16:13
2012. augusztus 02., 19:172012. augusztus 02., 19:17
A faluban kitűzött plakátokon tiltakozni hívták csütörtök estére Csíkjenőfalvára a helyi kisgyerekes szülők falustársaikat a Mártonffy György Általános Iskola jenőfalvi épületéhez. A találkozóra a Csíki Hírlap szerkesztőségét is meghívták levélben, amelyben úgy fogalmaztak, „a falu lakosai – jórészt kisgyerekes szülők – ellenállást tanúsítunk egy 1–4. osztályos iskola bezárása miatt a helyi elöljárósággal szemben, mivelhogy nem tudják biztosítani a fenntartását (fűtés biztosítása és illemhely kialakítása )”. Bár csütörtök délelőtt, amikor megpróbáltuk elérni a szervezőket, már azt üzenték vissza, hogy nem lesz gyűlés, mert megoldódott a probléma, mégis megkérdeztük az illetékeseket is, akik szerint nincs szó az iskola bezárásáról, hanem a gyermeklétszám csökkenése miatt alakult ki a helyzet, ami ellen egyes szülők tiltakoznak.
Gábor János, a Mártonffy György Általános Iskola igazgatója érdeklődésünkre kifejtette, a község két falujának, Karcfalvának az 1–8. osztályos és Jenőfalvának az 1–4. osztályos iskoláját is magában foglaló tanintézményükben következő tanévtől a gyereklétszám csökkenése miatt csak egy első és egy előkészítő osztály tud indulni, ezen osztályok oktatási helyszíne pedig a karcfalvi iskola lesz, mivel ott sokkal jobbak a feltételek. A jenőfalvi iskolában nincs központi fűtés, és kinti illemhelyek vannak, Karcfalván ezzel szemben központi fűtés működik, benti vécék állnak rendelkezésre, ott van a jégpálya, kézilabdapálya, nagy udvar – sorolta az igazgató. Gábor János szerint azért is érthetetlen a szülők tiltakozása, mert a karcfalvi és a jenőfalvi iskola aránylag közel, mintegy háromszáz méterre van egymástól, a karcfalvi tanintézmény majdnem a két falu határán található, így közel egyforma távolságot kell megtegyenek mindkét falu gyerekei az iskoláig. Az igazgató még leszögezte, egy pedagógus sem veszti el idén az állását a kialakult helyzet miatt, és a jenőfalvi iskolában maradnak továbbra is az ott elindult második, harmadik és negyedik osztályok. Eddig mindkét faluban megtelt egy-egy osztály gyerekekkel, idén azonban – és előreláthatóan a következő években is – már a két falu gyerekei kellettek községszinten egy osztály megalakításához.
Gábor Tibor, a község polgármestere is leszögezte, hogy nem zárják be a jenőfalvi iskolát. Az első- és előkészítő osztályok indításának helyszínéről döntsön a tanfelügyelőség, a szülők és az iskola – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy nemcsak nem zárják be, a következő időszakban fejleszteni is fogják a jenőfalvi tanintézményt. Mellette áll ugyanis az óvoda, amelyben jelentős beruházás van folyamatban egy napközi elindítása érdekében. Ha bizonyos összegeket nem kell a kormánynak visszaadjanak, akkor még ebben az évben elkészülhet a napközi és ezen beruházás kapcsán a jenőfalvi iskolába is bevezetik a vizet, kialakítják a központi fűtést és a benti illemhelyeket – mondta a polgármester. Gábor Tibor is azt hangsúlyozta, a legnagyobb probléma nem a pénzhiány, hanem az, hogy nincs gyerek.
Bartolf Hedvig főtanfelügyelő azt mondta az ügy kapcsán, jelen pillanatban a karcfalvi iskolában jobbak a körülmények, ezért indokolt, hogy ott induljon az első és az előkészítő osztály. Mi a gyerekek érdekeit tartjuk szem előtt, azt, hogy legyen központi fűtés, benti vécé az épületben, ahová járnak, főként, hogy nincs is lényeges távolság a két iskolaépület között – fejtette ki. A főtanfelügyelő hozzátette, tudomásul kell venni, hogy csökkent a gyereklétszám, és hogy a következő években is hasonló lesz a helyzet.
Helikopterrel jött Székelyföldre pénteken Ion Țiriac, Románia legismertebb sport- és üzletembere, aki jégpályákat nézett meg, valamint az utánpótlás-jégkorongról is tárgyalt. Úgy tudjuk, hogy Zsögödben Lénárd András üzletemberrel is találkozott.
Fakivágásra készülnek Csíkszeredában, Hargita Megye Tanácsának székelye körül, az érintett szakaszon útlezárásra kell számítani július 14-én, hétfőn.
Tizenöt éve indult útjára a Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket Csíkszentkirályra.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
szóljon hozzá!