
Fotó: Iochom Zsolt
Az élet női oldalának szépséget és kihívásait járták körül a VI. csíksomlyói lány- és asszonytalálkozón szombaton a Jakab Antal Tanulmányi Ház dísztermében.
2016. november 20., 11:552016. november 20., 11:55
2016. november 20., 13:082016. november 20., 13:08
Czenczer Jolán, lelkigondozó az Áradat egyesület Egymásért program felelőse köszöntőjében felvázolta, milyen állomások vezettek az első találkozó megszervezésétől az idei alkalomig. A szervezők fő célja, hogy a lányok és asszonyok lelki és szellemi tudással gyarapodjanak, tanuljanak nem csak a meghívott előadóktól, hanem a műhelyfoglalkozások alatt egymástól is.
Simó Irma, pszichológus, az Áradat egyesület szakmai vezetője nyitó előadásában arra kereste a választ, hogyan tudjuk befogadni életünkbe Jézust, hogy átitassa az élet szolgálata a mindennapjainkat. „Fel kell fedeznünk azt, hogy mi a feladatunk, hogyan tudjuk gazdagítani szívünket és környezetünket. Tudatosítanunk kell, hogy a szívünkben mi magunk kell rendet tegyünk, legyünk irgalmasak saját magunkkal is” – hangsúlyozta Simó Irma.
Urbán Erik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója kedvenc női szentje, Edith Stein életébe nyújtott betekintést. A folytatásban Biró Ibolya bőr- és nemigyógyász főorvos tartott előadást, majd a békéscsabai Népi Díszítőművész Szakkör mutatkozott be rendhagyó divatbemutató keretében. A délután folyamán tizenegy műhelymunka közül választhattak a jelenlévők. Az irgalmasság kapujának átlépése után szentmisével zárult az idei találkozó a csíksomlyói kegytemplomban.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!