Vakációs bibliahét a református templomban

Játszva tanulni, tanulva játszani – talán mottója is lehetne Szatmári Szilárd csíkszeredai református lelkipásztor eme kijelentése a második alkalommal szervezett vakációs bibliahétnek. A hétfőtől péntekig zajló rendezvény a tavalyihoz képest még nagyobb sikernek örvend, kedden hetvenöt látogatója volt a délelőtti programoknak.

Rédai Botond

2010. június 22., 19:092010. június 22., 19:09

2010. június 23., 11:142010. június 23., 11:14

Galéria
Óvodás és kisiskolás gyerekek zsivaja tölti be a napokban a csíkszeredai református templomot. A kicsik a vakációs bibliahéten naponta rövid áhítaton vesznek részt, énektanulás, bibliai történetek változatos módon történő bemutatása szerepel a programban. Aztán kiscsoportos foglalkozások révén próbálják elmélyíteni az addig hallottakat, illetve ezekhez kötődő kézműves foglalkozások is vannak. Természetesen a játék sem maradhat el. Mindennap más várja a kicsiket. Szerdán például a kánai menyegző a téma, ennek keretében tánctanulás is lesz.

Míg tavaly a mennyei kincsek jelentették a bibliahét központi tematikáját, idén ünnepeinkről beszélnek a gyerekeknek. „Szeretnénk ünnepeinket megismertetni a gyerekekkel, másrészt az életnek a pozitív oldalát kidomborítani számukra. Azt szeretnénk, ha derűs, örömteli, Krisztusban örvendező életet élnének” – hangsúlyozta Szatmári Szilárd lelkipásztor, aki a munkájukat segítő tíz-tizenkét önkéntes szerepét is kiemelte.

Az erdélyi és a királyhágómelléki egyházkerületekben immár hagyományossá vált rendezvényt a holland KOEN (Kinderwerk Oost Europa Netherland) Alapítvány segíti. A bibliahét célját az egyik munkafüzet így határozza meg: \"Jó alkalom a bibliahét arra, hogy olyan gyermekekkel ismertessük meg az evangéliumot, akik még soha nem halottak róla. Azon gyerekeknek, akik már találkoztak az evangéliummal, jó alkalom ez arra, hogy hívő társaikkal találkozzanak, így láthatják, hogy nincsenek egyedül.\" Az eseményt Csíkszereda polgármesteri hivatala is támogatta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt

Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt
2026. február 06., péntek

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat

Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat
2026. február 06., péntek

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval

Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott

Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott
2026. február 06., péntek

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást

Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást
2026. február 06., péntek

Megkezdte az általános sztrájk előkészítését a Sanitas

Az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben dolgozó Sanitas-tagok jó része az általános sztrájk megszervezésére szavazott, ezért a szakszervezet megkezdte a munkabeszüntetéssel járó tiltakozás előkészítését.

Megkezdte az általános sztrájk előkészítését a Sanitas
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára

A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára
2026. február 05., csütörtök

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit

A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit
2026. február 05., csütörtök

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást

A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást
Hirdetés