Könnyebb az iskolatáska

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

„Felháborító és elkeserítő, hogy tankönyv nélkül kell kezdjék a tanévet az elsősök és a másodikosok” – adott hangot elégedetlenségének az egyik alcsíki iskola tanítónője. Idén ugyanis az oktatási minisztérium által kiírt közbeszerzés elhúzódása miatt nem készültek el az új tankönyvek az említett osztályok számára. Az ígéretek szerint egy hónapon belül digitálisan teszik elérhetővé az új tananyagot, majd ezt követően nyomtatják és osztják ki a kisiskolásoknak.

Barabás Hajnal

2014. szeptember 15., 22:292014. szeptember 15., 22:29

Két évvel ezelőtt új tantervet dolgoztak ki az elsős és másodikos tanulók számára. Az ehhez igazodó tankönyveket ettől a tanévtől kellett volna használatba vegyék, azonban a könyvek nem kerülhettek a kisiskolások padjaiba. Az oktatási minisztérium ugyanis áprilisban indította el a közbeszerzési eljárást a tankönyvekre, a licitet azonban többször is megóvták a tankönyvkiadók.

Kezdetben digitálisan lesz elérhető

Remus Pricopie oktatási miniszter korábbi nyilatkozata szerint már tanévkezdésre el kellett volna készüljenek a tankönyvek elektronikus változatai, ez azonban nem valósult meg. Múlt csütörtökön pedig egy videokonferencia keretében arról számolt be, hogy az óvások után, a beérkezett és elfogadott pályázatok újraértékelése 25 napot vesz igénybe, így hozzávetőleg egy hónap múlva várható, hogy elérhetővé tehetik digitálisan az új tankönyveket, amelyek kinyomtatására csak ezután kerülhet sor.


Megoldások tankönyv hiányában

Bartolf Hedvig, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetője elmondta, tekintettel arra, hogy nem tudni, pontosan mikorra várhatók az új tankönyvek, az oktatási miniszter megoldásokat javasolt a helyzet orvoslására. Mint magyarázta, az első osztályosokat, tankönyv hiányában, az előkészítő osztályban megszokott módszerekkel, bizonyos tárgyak, meséskönyvek, feladatlapok, kifestős könyvek segítségével lehet oktatni, a második osztályosok pedig használhatják a régi tankönyveket, amíg az újak megérkeznek. Hozzátette: a tanítónőkre van bízva, hogyan állítják össze a tananyagot, követve az új tantervet. „Én a korábbi évek tapasztalataira támaszkodom, alapul veszem a régi tankönyveket, és a világhálón is találok hasznos anyagokat, ugyanakkor a munkafüzetek is segítségemre vannak a tanításban” – sorolta egy felcsíki tanítónő, hogyan oldja meg a tankönyv hiányát az osztályban.

Plusz költség a munkafüzet

Az oktatási miniszter említett videokonferenciáján az is elhangzott, hogy nem kényszeríthetők a szülők tansegédanyagok vásárlására. Mint Bartolf részletezte, ebben a tankönyvhiányos helyzetben az iskolák kell saját költségvetésükből fedezzék a szükséges munkafüzetek és egyéb segédanyagok fénymásolását, sokszorosítását. A tapasztalatok egyébként azt mutatják, a tanítónők egy része szívesen támaszkodik munkafüzetekre és feladatlapokra. Ezeket legtöbb esetben azonban a szülők vásárolják meg. „Én egyeztettem a szülőkkel, és ők is belátják, hogy szükség van ezekre a munkafüzetekre, könnyebb a használatukkal oktatni” – magyarázta a felcsíki pedagógus. Tőle tudtuk meg, hogy egy munkafüzet hozzávetőleg 8 és 13 lej közötti áron kapható. Ha a kisiskolásnak az anyanyelv, matematika-környezet, román nyelv, rajz-kézimunka, valamint személyi fejlesztés tantárgyakból munkafüzetet kell beszereznie, akkor ez a szülőknek akár több mint harminc lej költséget is jelenthet. Hargita megyében egyébként több mint hatezer elsős és másodikos diákot érint a tankönyvhiány.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés