Csíksomlyó szakrális fejlesztése – Mária Út a keresztény értékek védelmében! címmel szervezik meg a hétvégén, október 14–16. között a VI. Mária Út Konferenciát, melynek helyszínéül a csíksomlyói Jakab Antal Ház szolgál.
2016. október 14., 12:232016. október 14., 12:23
A pénteken 18 órától tartandó megnyitón Dr. Szakács F. Sándor, az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke, Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke, Urbán Erik, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója, Hegyi László Magyarország egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára és Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök és Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester mond köszöntőbeszédet.
Ezt követően az 1Úton nemzetközi zarándoklatot értékelik ki a jelenlévők, majd a regionális kiértékelés lesz. Szombaton 7 óra 30 perctől szentmise lesz a kegytemplomban, majd 9 órától Szakrális Maraton a keresztény értékek védelmében regionális kiértékelés és tervezés címmel zajlik kerekasztal-beszélgetés. Délután 15 órától a különböző magyarországi és erdélyi zarándoklatokról hangzanak el beszámolók, majd Az Erdélyi Mária Út jelene, jövője címmel zajlik kerekasztal-beszélgetés a zarándokút kiépítésének jelenlegi állásáról.
Mint ismeretes, Mária-út néven egy Közép-Európában haladó zarándokút és turistaút építése folyik több magyarországi és külhoni civil szervezet összefogásával. Az első zarándokútvonal Mariazelltől Csíksomlyóig tart, az 1400 kilométer hosszúságú szakaszt 60 nap alatt lehet bejárni.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!