Kizárhatják a PSD-ből a csíki „autonómiapárti” tanácsost

Kizárhatják a Szociáldemokrata Pártból (PSD) Traian Chindea csíkszeredai tanácsost, mert megszavazta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által javasolt autonómiapárti határozatot az önkormányzati képviselő-testület június 27-ei ülésen – jelentette be csütörtökön Mircea Duşa, a PSD Hargita megyei szervezetének az elnöke.

Gyergyai Csaba

2014. július 17., 16:562014. július 17., 16:56

2014. július 17., 17:132014. július 17., 17:13

„Elfogadhatatlannak tartom, hogy bármelyik önkormányzat elfogadjon egy határozatot arról, hogy a Székelyföld régióba akar tartozni, és többlethatásköröket kér a régió számára. Ez alkotmányellenes és egy merénylet a nemzeti, egységes állam szuveranitása ellen” – fogalmazott Mircea Duşa. Leszögezte: amennyiben bebizonyosodik, hogy Traian Chindea, a PSD önkormányzati képviselője is megszavazta a határozatot, kizárják a pártból és elveszíti tanácsosi mandátumát.

Traian Chindea egyébként csütörtöki sajtóközleményében határozottan cáfolta, hogy igennel szavazott volna az autonómiahatározat előterjesztésekor. A tanácsos szerint félreértés történt, mivel nem elektronikus formában, hanem kézfelemeléssel szavaztak a június 27-ei tanácsülésen.

„Beismerem, a decentralizáció híve vagyok, de határozottan ellenzem az etnikai alapú régió létrehozását. Hivatásos katona voltam, és az alkotmány első cikkelye számomra szent és sérthetetlen: Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam” – fogalmazott közleményében Traian Chindea.

Hozzátette: egyetért azzal is, hogy a külügyminisztérium Románia nevében belépett abba a perbe, amelyet az RMDSZ és az Európai Kisebbségek Föderatív Uniója (FUEN) indított az Európai Bizottság ellen, miután az uniós testület illetékesség hiányára hivatkozva elutasította az általuk kidolgozott Minority SafePack nevű polgári kezdeményezést. „A kisebbségi kérdés tagállami hatáskörbe tartozik, és nem engedhetjük, hogy bárki is beleszóljon a belügyeinkbe” – írta közleményében a csíkszeredai tanácsos.

A csíkszeredai városházán leellenőriztük: az említett tanácsülésről készült jegyzőkönyv szerint Traian Chindea is megszavazta az említett határozatot, erről egyébként hanganyag is tanúskodik. A PSD-s tanácsos nem is érthette félre a tanácsülésen magyar nyelven előterjesztett határozatot, mivel jól beszél magyarul.

Az SZNT, mint ismeretes, öt hónappal ezelőtt fordult felhívással Székelyföld önkormányzataihoz, hogy határozatban nyilvánítsák ki az általuk képviselt közösségek igényét az autonómiára. Eddig Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Makfalva, Uzon, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró, Kökös, Székelykeresztúr, Gyergyóalfalu, Gyergyócsomafalva, Székelyudvarhely, Csíkszereda és Szentegyháza önkormányzatai tettek eleget ennek a felkérésnek, és egyhangúlag elfogadták a határozatot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók

A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók
2025. május 02., péntek

Mulatsággal ünneplik a táncház világnapját Csíkszeredában

Évadzáró táncházat szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány több másik egyesülettel a táncház világnapján, május 9-én Csíkszeredában.

Mulatsággal ünneplik a táncház világnapját Csíkszeredában
2025. április 29., kedd

Mert táncolni öröm, a tánc közösséget formál

Hatodik alkalommal szervezték meg a Táncvilágnap Csíkszereda rendezvénysorozatot, a színház előtti téren tartott záróeseményt fotókon mutatjuk.

Mert táncolni öröm, a tánc közösséget formál
2025. április 29., kedd

Hétvégén is nyitva lesz a lakosságnyilvántartó iroda Csíkszeredában

A május 4-i és 18-i államelnök-választás miatt a csíkszeredai lakosságnyilvántartó közszolgálat és a városházi pénztár a választási hétvégéken is fogadja az érvényes személyi igazolvánnyal nem rendelkező, szavazójoggal rendelkező ügyfeleket.

Hétvégén is nyitva lesz a lakosságnyilvántartó iroda Csíkszeredában
2025. április 29., kedd

Engedélyeztetések után épülhet a csíkcsicsói sportcsarnok

A nyár folyamán kezdődhet el a csíkcsicsói sportcsarnok építése. Az előkészületek egyelőre a kiviteli terv véglegesítésénél tartanak, ezután következhet az építkezési engedély és a szükséges szakhatósági jóváhagyások beszerzése.

Engedélyeztetések után épülhet a csíkcsicsói sportcsarnok
2025. április 28., hétfő

Tizenegyedikes diák volt a szépvízi víztározóba zuhant lány

Országszerte beszámoltak arról a tragikus szépvízi esetről, amikor a medve elől menekülve egy fiatal Iași megyei lány elvesztette egyensúlyát, a magasból a szépvízi víztározóba zuhant és életét vesztette.

Tizenegyedikes diák volt a szépvízi víztározóba zuhant lány
2025. április 28., hétfő

Medve elől menekülve eshetett a víztározóba az életét vesztő lány

Medvétől ijedhetett meg az a 18 éves, Iași megyei lány, aki pénteken lelte halálát a szépvízi víztározóban – jelezte a Székelyhon érdeklődésére a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Medve elől menekülve eshetett a víztározóba az életét vesztő lány
2025. április 28., hétfő

Csíkszeredában is bemutatják a székely határőr verses naplóját

Benedek Pál, egykori székely határőr verses naplóját mutatják be Csíkszeredában kedden 18 órától a Lázár-ház eskütermében.

Csíkszeredában is bemutatják a székely határőr verses naplóját
2025. április 26., szombat

Megsütötték a rekordméretű kürtőskalácsot Csíkszentgyörgyön

Sikeres volt a csíkszentgyörgyiek Guinness-rekordkísérletének főpróbája, megsütötték szombaton az ország leghosszabb, 21 méteres kürtőskalácsát.

Megsütötték a rekordméretű kürtőskalácsot Csíkszentgyörgyön
2025. április 25., péntek

18 éves lány fulladt a szépvízi víztározóba

A Szépvízi víztározóba fulladt egy személy, erről érkezett a riasztás a hatóságokhoz pénteken délután. A tűzoltók kiérkezésekor a személyt már kiemelték a tóból, és a mentősök újraélesztési műveleteket végeztek rajta, ám az életét nem tudták megmenteni.

18 éves lány fulladt a szépvízi víztározóba