
Fotó: Iochom Zsolt
Több száz gyertya és mécses fénye világította meg szombaton este a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium épületét, a helybéliek így fejezték ki szolidaritásukat a marosvásárhelyi iskolával, iskolaigazgatóval.
2016. november 12., 21:032016. november 12., 21:03
2016. november 12., 23:012016. november 12., 23:01
Darvas-Kozma József esperes-plébános emlékeztette a mintegy kétszáz jelenlévőt, hogy szerdán este a Márton Áron-szoborcsoportnál végezték az esti imát, így fejezték ki diákok és felnőttek együttesen, hogy kiállnak a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium, illetve annak igazgatója mellett.
A szombat esti szolidaritási akció alkalmával Darvas-Kozma József felolvasta az ügyben íródott kiáltványt, később pedig tudatta, az esti összejövetelre a várostól és a rendőrségtől is engedélyt kértek, illetve kilátásba helyezte további szolidaritási, tiltakozási akciók szervezését. „A bukarestiektől tanultuk meg azt, hogy lehet tüntetni, sőt még kormányt is buktatni. Fel a fejjel, miénk a jövő!” – summázta az esperes-plébános.
Az égő mécseseket a gimnázium kerítésére helyezték el, hogy fényük jelezze, szolidaritást vállaltak minden erdélyi magyar iskoláért. Tamás József püspök adta meg a kezdő hangot a székely himnuszhoz, amelyet a jelenlévők egy szívvel-lélekkel énekeltek vele együtt.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!