A Nemzeti dal elszavalása után Lukács Bence konzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviselője szólt az összegyűltekhez. Rámutatott, 169 év túl hosszú idő ahhoz, hogy az emlékezet bármit megőrizhessen 1848–49 dicső eseményeiből, de ami emlékezetessé tette a forradalom és szabadságharc szellemét, ami közös nemzeti ügy zászlaja alá szólította az embereket, az még ma is elevenen él minden magyarul érző ember szívében. Továbbá kiemelte, az elődök felbecsülhetetlen értékű példát mutattak nemcsak a magyaroknak, hanem az egész nyugati világnak.

Mielőtt Tankó Szilveszter plébános megáldotta az emlékhelyet, arra kért mindenkit, hogy szent helyként tekintsenek arra, amely nemcsak az emberi kegyetlenséget, békétlenséget és azok áldozatait juttatja eszünkbe, hanem felhívás a szeretetre, békére és egymás megbecsülésére.

Bogos Róbert, az emlékmű helyreállítására pályázó Szent István Szervezet tagja is szólt a jelenlevőkhöz. Először az 1848–49-es szabadságharc helyi honvédjeiről emlékezett meg, ismertetve haláluk körülményeit − névszerint: a csíkszentmihályi Sándor László nemzetőr százados, az ajnádi Orbán Mihály, a szentmihályi Bodor Ferenc és Ladó Ferenc honvédszázados. Majd az orosz fogságban életüket vesztettekről ejtett szót, emlékeztetve, hogy mintegy 800 ezer magyar állampolgár került a szovjetunió különböző táboraiba. Ők a több százezerből a 12 ajnádi nevét emelték ki, akik az alultápláltság, a túlhajszoltság, az embertelen körülmények, a nagy hideg miatt vesztették életüket. De kiemelte, nem csak az odaveszettekre, a fogságból hazatértekre is emlékeztek. Bogos Róbert a továbbiakban az emlékmű felújításáról és az emléktábla elkészítésének körülményeit ismertette az összegyűltekkel.

Az esemény a Föltámadott tenger című költemény elszavalásával, a kegyelet koszorúinak elhelyezésével, majd a himnusz eléneklésével zárult.