Betekintettünk a csíki cselgáncsélet mindennapjaiba

Csíkszeredában több évtizedes múlttal rendelkező sportok egyike a cselgáncs. Közel ötvenéves történetéről, valamint jelenéről és jövőjéről a kortárs csíkszeredai cselgáncs néhány képviselőjével, valamint a sportág egyik elindítójával beszélgettünk.

A tépett kabáttól a kimonóig

Otthonában kerestük fel Farkas Lászlót, a csíkszeredai cselgáncsoktatás egyik elindítóját, arra kérve őt, hogy meséljen nekünk a kezdetekről, a dzsúdó első néhány évéről.

„Az ötlet igazából Tánczos-Gál József barátomtól származik: 1968-ban azzal keresett meg engem, hogy vállaljam el az alakulandó cselgáncs szakosztály elnökségi posztját, és segítsek neki abban, hogy városunkban is gyökeret verhessen ez a harcművészet, ami akkoriban egyébként az egyetlen harcművészeti ágazat volt a városban” – kezdte a legelején az egykori gyógyszerész.

A kezdetek számukra sem voltak zökkenőmentesek. „Összehívtunk pár fiatalt, a gyakorláshoz az akkori bányász iskolában (a régi Vigadó épülete – szerk. megj.) kaptunk egy termet. Néhány tornaszőnyegen kezdtük el, ruháink viszont nyilván nem voltak, így otthonról hozott mindenféle tépett kabátokban és tornacipőben kezdtünk edzeni. Jóskának (Tánczos-Gál Józsefnek) voltak valamelyest ismeretei, amelyeket még Marosvásárhelyen szerzett, de nekem akkor még nem. A későbbiekben sikerült megismerkednem a sportággal különféle könyveket elolvasva” – számolt be a kezdeti nehézségekről.

„A dzsúdó szakosztály első két kosztümjét én készíttettem el. Bukarestből kölcsönöztem egy igazi ruhát, anyagot pedig az egyik akkori városi ipari egységtől vásároltunk. Ezeket elvittem a csíkszentmártoni szövetkezetbe, ahol a minta alapján elkészült az első két kosztümünk.”

Megmutatkozó székely virtus

Bár Farkas László 1974-ben családalapítási céllal kissé háttérbe vonult a szakosztály életéből, visszalépése után is folyamatosan figyelemmel kísérte a csíkszeredai cselgáncs történéseit. „Nyugodt lelkiismerettel döntöttem úgy, hogy továbblépek, mert tudtam, hogy ez a sportág már sínen van. Lélekben azonban mindig ott voltam, s vagyok jelenleg is. Mindent summázva igazán örülök annak, hogy a székely virtus itt mutatkozik meg a jóban, az ésszerűségben, az emberséges, a becsületes küzdelemben” – zárta.

Reményt adó utánpótlás

A Csíkszeredában jelenleg is zajló cselgáncstevékenységről Ábrahám Előddel, A Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság szakreferensével beszélgettünk. A megyeszékhelyen jelen pillanatban két nagy klubnak van külön cselgáncs szakosztálya, ezek a Csíkszeredai Sportklub, valamint a Csíkszeredai ISK.

„A Sportklubnál zömében helyi, városi sportolók vannak, ugyanakkor az alcsíki zónát is többnyire ők fedik le. A Sportiskolánál (ISK) szintén vannak ilyen szatellit-csoportok, ezek jórészt Felcsíkon. A két klubnál kilenc edző tevékenykedik. A Sportklubnál Sinka Szabolcs, Albert Csaba, valamint Dánél Sándor foglalkoznak az utánpótlással, illetve Albu Botond a junior és a felnőtt csapatokat irányítja. A Sportiskola városi csapatait Dániel Albert és Pantea Cornel edzik. A vidéki csapataik közül Csíkszentdomokoson Székely Attila, Csíkszenttamáson Dánél Szabolcs, valamint Gyergyóditrón Mezei Rajmond tevékenykednek. Emellett ugyanakkor Csíkszeredában van egy Hargita Judo Klub is. Korábban ez a klub foglalkozott a felnőtt csapattal, mielőtt a Sportklub átvette volna a cselgáncs szakosztályt” – tudtuk meg Ábrahám Elődtől.

A szakreferens a Hargita megyei cselgáncsozókról, valamint az utánpótlásról is beszélt. „A csíkszeredai dzsúdó alap szelekcióbázisa Románia szinten nagyon jónak számít. Bár az elmúlt évekhez képest némileg csökkent, mégis azt mondhatom, hogy jó alapnak tekinthető. Az edzők saját bevallása szerint a városban 299 sportolójuk van. Hargita megye szintjén, az adataink szerint, 456 cselgáncsozónk van” – számolt be.

Esni (is) tudni kell

A cselgáncsnak – mint minden más mozgásformának – számos jótékony hatása van. A kérdéskör kapcsán két csíkszeredai klub egy-egy edzőjét kérdeztük.

Dánél Szabolcs, a Csíkszeredai ISK csíkszenttamási csoportjának edzője arról beszélt nekünk, hogy a cselgáncs által a gyerekek megtanulnak jobban vigyázni magukra. „Gyerekkorban azzal kezdjük, hogy megtanítjuk a gyerekeknek például a helyes járást, de ami még ennél is fontosabb, azt, hogy hogyan essenek. Ez nem csak ebben a sportágban fontos, hanem a mindennapi életben is, hiszen esni mindenki szokott, de az nem mindegy, hogyan. Emellett fejlődik a gyerekek egyensúlyérzéke, a reflexeik, de például a tatamin való mezítláb járás a lúdtalp megelőzésében is segít” – hangsúlyozta e sportág szervezetünkre gyakorolt pozitív hatásait a tréner.

Sinka Szabolcs, a Csíkszeredai Sportklub utánpótlásának edzője azt emelte ki, hogy a dzsúdó a sport mellett egy másfajta nevelést is jelent a gyerekeknek. „Bár fizikailag is számos előnye van a cselgáncsnak, fejlődnek az izmaik, szívósabbak lesznek, erősödik az immunrendszerük, azonban itt a gyerekek egy olyan nevelést is kapnak, amit magukkal vihetnek a mindennapjaikba is. Ez a fegyelem, a kölcsönös tisztelet, egymás tisztelete, az edzővel szembeni tisztelet. Emellett a székely virtusból adódóan a gyerekek szeretnek úgymond birkózni, küzdeni. Erre itt megvan a lehetőségük, mégpedig szabályos keretek között” – összegezte az edző.

Több ellenfél, többféle felkészülés

A két edzőt arról is kérdeztük, hogy hogyan kell elképzelni egy cselgáncsozó egy évét, mikor vannak a versenyidőszakok, valamint hogyan készülnek a megmérettetésekre.

„Két versenyidőszak van, a tavaszi, illetve az őszi. Az őszi versenyszezon szeptember közepétől december közepéig, a tavaszi pedig márciustól május közepéig tart. A tavaszi időszak után következik a nyári alapozás, amikor edzőtáborok vannak. A téli időszak is a felkészülésről szól. Ilyenkor szoktunk pár napos táborokat szervezni. Minden edzőtábor azért jó, mert akkor napi két edzést is tartunk. Ez sokkal intenzívebb munkát jelent, mint a heti három edzés során” – foglalta össze röviden Sinka Szabolcs.

„Egy versenyen több ellenféllel is meg kell küzdeni. Minden ellenfél más, különböző a stílusuk, a technikájuk. Mindenkire másképp kell ráhangolódni, és itt lép be egy sportoló mentális felkészültsége. Tehát nem csak fizikálisan, mentálisan is felkészültnek kell lenni” – beszélt a versenyekre való felkészülésről Dánél Szabolcs.

Alapok nélkül nem megy

A versenyekre való felkészülést, de általában a cselgáncstevékenységet számos tényező befolyásolhatja, többféle nehézség adódhat közben. Dánél Szabolcs arról beszélt, hogy a nem megfelelő anyagi háttér sok hátránnyal jár, és olyan tényezők hiányát eredményezi, amelyek nélkülözhetetlenek egy sportoló számára.

„Egyrészt a kiegészítő személyzet hiányát említeném hátrányként. Gondolok itt egy gyógytornászra, gyúróra vagy egy sportpszichológusra. Egy sportoló számára kulcsfontosságú ezek megléte. Nálunk sajnos az edzőnek kell ellátnia ezeket a feladatokat. Nemcsak nyugaton, hanem már például Oroszországban is egy egész stáb dolgozik egy cselgáncsozó mellett. Az a sportember sokkal nagyobb biztonságban érzi magát. De említhetném azt is, hogy egy versenyre való kijutásra is mennyire nehéz előteremteni a megfelelő összeget. Városszinten van 1-2 sportolónk, akit egész szezonban tudunk támogatni, a többiekre nincs keret. Edzőtáborokba sem tudunk mindig teljes csoporttal elutazni. Itt is szelektálni kell. Jelenleg 6 sportolót kellene vigyünk márciusban Zágrábba, Horvátországba nemzetközi versenyre, de valószínűleg el fog maradni, mert még nincs rá költségvetés” – summázta.

Hiányzó felszerelések

Sinka Szabolcs a felszerelés hiányáról számolt be. „Eszközhiányunk van. Ebből a szempontból nincs igazán támogatva az utánpótlás csapatunk. Dzsúdóban a kimonó például fogyó áru, hiszen a gyerekek kinövik, elszakad. Továbbá különböző koordinációs, fejlesztő eszközökre lenne szükségünk, amelyekre a közeljövőben szeretnénk pályázni, mert más lehetőség ezeket beszerezni nincsen. Ha egy versenyen szállás kell, akkor azt és az étkeztetést a szülőknek kell finanszírozniuk mindaddig, amíg a gyerekek felnőnek” – mondta.

A pillanatnyi nehézségek mellett az reményt ad(hat) a csíkszeredai és csíki cselgáncs számára, hogy minden nehézség ellenére sok gyerek dönt úgy, hogy ezt a sportágat választja. Az egyik edzésen több leendő sportolóval és azok szüleivel is szóba álltunk. Jó volt hallani, hogy a gyerekek azt szeretik a legjobban, hogy a tatamin két versenyző méri össze erejét, ott pedig semmi külső tényező nem számít, mindössze az erő.