Az egyházalapítókra emlékeztek a protestánsok

Luther téziseiben elutasította a búcsúcédulák árusítását, elítélte a búcsú gyakorlatát, illetve a búcsúval való visszaéléseket, bírálta a bűnök pénzzel való megváltását. Ennek következtében a pápa kiátkozta és kiközösítette. Ezt követően Luther III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem védelme alatt élt Wartburgban, ahol 1522-ben lefordította németre az Újszövetséget. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek, és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb Kálvin János (Jean Calvin) genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja. A történelmi protestáns felekezetek a reformáció emléknapján emlékeznek meg az ellenreformáció áldozatairól, köztük a gályarabnak eladott prédikátorokról. (forrás: Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség/www.reformatus.ro)

Amint azt Antal Zoltán, a székelyudvarhelyi egyházmegye esperese korábban leírta, semmiképpen ne gondoljunk úgy a reformációra, mint valamiféle mozgalomra, forradalomra, ami hatalomért, pénzért vagy politikai okok miatt kirobbant, aztán szép csendesen kiégett és megkövült. „A reformáció abban lényegesen különbözik mindenfajta forradalomtól, hogy csak kezdete van, de soha nem érhet véget. Kezdete az Ige. Istentiszteletünket, szokásainkat, magatartás-missziónkat, egész életünket, lelkünket újra és újra át kell értelmeznünk az evangélium (Isten velünk közölt örömhíre) szellemében. Ahol ez megtörténik, ott él a reformáció: ott van ma is, ahol az Ige megújító ereje, Isten Szentlelke működik” – fogalmazott az egyházi méltóság.