
A református templomban szombat este megtartott ökumenikus istentisztelettel befejeződött az egyetemes imahét eseménysorozata. Első alkalommal fordult elő, hogy az imasorozatba csíkszeredai katolikus és protestáns közösségek egyaránt bekapcsolódtak.
2010. január 31., 15:412010. január 31., 15:41
A szombati záró istentiszteleten Pénzes József, a Szent Ágoston római katolikus plébánosa hirdetett igét. „Egy Atyánk van, akinek mi gyermekei és ez által elkötelezettjei is vagyunk” – említette az egyházi méltóság, aki szerint az egység megvalósításában az egyénnek van a legnagyobb szerepe.
Legyél saját magaddal egységben, legyél példakép a családodban és tudjál tanúságot tenni a társadalomban – ezek a legfontosabb teendőink az egység megvalósításának útján. Az esperes abbéli örömének adott hangot, hogy Jézus szeretete által az Ő környezetét is felvállaljuk, így már nincs olyan felekezet, amely ne tisztelné a maga módján a Szűzanyát.
A prédikáció után Szatmári Szilárd református lelkész is szólt a hívekhez. Elmondása szerint az egyetemes imahét arra szolgált, hogy a „felekezetek közötti völgyeket, szakadékokat kitöltsük”. „Maga a hívek jelenléte is tanúságtétel arra, hogy van óhaj részükről a közösség és az egység iránt” – fogalmazott a tiszteletes. Az istentisztelet végén a református gyülekezet gyermekkórusa tartott rövid ünnepi műsort.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!