
Fotó: Kristó Róbert
Elkezdődött hétfő este a csíkszeredai Millenniumi-templomban megtartott ökumenikus istentisztelettel a keresztények egységéért tartott imahét. Első alkalommal fordul elő, hogy az imasorozatba a megyeszékhely katolikus és protestáns közösségei egyaránt bekapcsolódnak.
2010. január 25., 20:392010. január 25., 20:39
2010. január 25., 21:252010. január 25., 21:25
Fotó: Kristó Róbert
A keresztények egységéért tartott imahét, amely már több mint százéves múltra tekint vissza, minden évben egy közös témára irányítja a figyelmet, vagyis a keresztények látható egységére, amely kötelezi a Krisztus-hívőket. Ez az időszak elsősorban imára szólít fel, Jézus követésére, aki azt kéri az Atyától tanítványai számára, hogy legyenek egyek, hogy a világ hinni tudjon. Az ökumenikus útkeresés célja elsősorban a Krisztus-hívők egysége, és a folytonos imán keresztül valósul meg, mert az egység mindenekelőtt Isten ajándéka.
Ezt az üzenetet fogalmazta meg hétfő esti prédikációjában Tóth Károly evangélikus lelkész. Elmondta, maga Jézus is úgy látja, az egység egyaránt világ- és lelki szükséglet is. Éppen ezért nekünk mindent meg kell tennünk ennek megvalósításáért. „Jelei vannak annak, hogy a keresztény egység lehetséges. Egy ilyen jel, hogy most itt, ezen az ökumenikus imahéten különböző felekezetűek együtt tudjuk dicsérni Istent” – hangsúlyozta a lelkész. Hozzátette, a keresztény egység nem csak lehetőség, hanem feladat is, aminek megvalósításáért elsősorban imádkoznunk kell. „Csak úgy élhetünk egy egyházban, ha hűségesen élünk a saját egyházainkban. Harcolnunk kell minden felekezeti gyűlölködés ellen” – jelentette ki Tóth Károly. Elmondása szerint minél közelebb kerül az egyes ember és az egyes egyház Krisztushoz, annál közelebb kerülnek egymáshoz az emberek, közösségek, egyházak. „Jézus hitte, akarta és imádkozott azért, hogy legyen egy nyáj és egy pásztor. A kérdés csak az, hogy mi hisszük-e, akarjuk-e, imádkozunk-e érte? Akarjuk, higgyünk benne és imádkozzunk érte” – hangzott el a lelkipásztori intelem.
Az imasorozat folytatódik
Kedden 18 órától az unitárius imaházban Boros Károly alcsíki római katolikus főesperes hirdet igét. Szerdán a Szent Ágoston-templomban Szatmári Szilárd református lelkipásztor, csütörtökön az evangélikus templomban Darvas-Kozma József – a Szent Kereszt katolikus plébánia esperese, pénteken a taplocai templomban Solymosi Alpár unitárius lelkész, míg szombaton a református templomban Pénzes József, a Szent Ágoston katolikus plébánia esperese lesz az igehirdető.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!