
Fotó: Gergely Imre
Vitaműsornak tervezték, de vitapartner, ellenfél hiányában csak egyoldalú beszélgetés zajlott a gyergyószentmiklósi RMDSZ-előválasztás előestéjén. Len Emil távol maradt, de Csergő Tibortól sem hallhattak konkrétumokat az érdeklődők.
2020. március 07., 23:122020. március 07., 23:12
2020. március 07., 23:182020. március 07., 23:18
A Contact kávéházban mintegy húsz érdeklődő foglalt helyet a nyílt vitafórumnak meghirdetett szombat esti eseményen. A pódiumon Zsigmond Attila televíziós műsorvezető beszélgetett Csergő Tiborral, az RMDSZ-es előválasztás egyik polgármesterjelöltjével. A másik aspiráns, Len Emil alpolgármester levelet küldött, amelyben ellenfele szemére vetette, hogy
és hogy az ő távolmaradásáról úgy beszél, mintha ő félne a vitától. Nem ez az ok, hanem mert családi eseményre volt hivatalos – írta Len. Csergő azzal válaszolt erre, hogy
Elmondta, egy hete kérte, hogy legyen egy ilyen vita, de erre nem kapott választ, ezért hirdette meg ő az eseményt.
Fotó: Gergely Imre
Ezt követően a Facebookon érkezett kérdésekre, felvetésekre válaszolt, de a műsorvezető és a hallgatóság visszakérdezéseire sem mondott konkrétumokat a város fejlődését célzó elképzeléseiről, vagy megoldási javaslatokat a felvetett problémákra. Érintették például a Békás-szorossal és a határvitával, valamint a távhőszolgáltatással, illetve a vízszámlázással kapcsolatos panaszokat.
– szögezte le. Kifejtette azonban, meglátása szerint szemléletváltásra van szükség Gyergyószentmiklóson annak érdekében, hogy a városi apparátus a jelenleginél hatékonyabban működjön. A hatékonyság növekedéséhez az intézményrendszer átszervezésére is szükség van – vélte.
A számonkérés, a felelős munka fontosságát hangsúlyozta, megjegyezve, hogy ennek hiánya miatt tapasztalható, hogy egyes munkálatok nem megfelelően vannak elvégezve.
Pedagógusi pályájának tapasztalatai alapján mutatott rá egy mottónak is tekinthető kijelentésre:
– erre vállalkozik, amennyiben megkapja erre a gyergyószentmiklósiak szavazatait.

Sajtótájékoztatón jelentette be pénteken az RMDSZ gyergyószentmiklósi előválasztásán polgármesterjelöltnek induló Csergő Tibor, hogy nyilvános vitát szervez szombaton, a választás előestéjén. Ellenfele nem lesz jelen.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!