
Nem elég medvebiztos szeméttárolókat kialakítani, az emberek megfelelő hozzáállására is szükség van. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Nagyobb károk ugyan még nem voltak idén, de folyamatosan érkeznek bejelentések Zetelaka községből, miszerint medvéket láttak a lakóházak közelében. Többnyire a nyaralók környékén elhelyezett hulladékgyűjtőknél tűnnek fel, ahová a nem megfelelően elhelyezett, élelmiszert is tartalmazó szemét vonzza a nagyvadakat.
2023. június 15., 08:082023. június 15., 08:08
2023. június 15., 08:132023. június 15., 08:13
Számos Ro-Alert riasztást kaptak az elmúlt időszakban a Zetelaka községben élők, a hatósági üzenetek a lakott részeken járó medvékre figyelmeztettek.
Tavaly ugyan volt eset, hogy be kellett fogni és el kellett szállítani egy medvét Zeteváralján, idén azonban szerencsére még nem okoztak súlyosabb károkat a községben a nagyvadak – tudtuk meg Nagy Attila polgármestertől. Mint mondta, a község településeinek természeti adottságai miatt is nehéz helyzetben vannak, ha medvekérdésről van szó, hiszen több faluban – például Sikaszó, Ivó – a házakhoz közel találhatók az erdők.
Nagy Attila szerint községükben a legnagyobb problémák többnyire azoknál a szemétgyűjtőpontoknál tapasztalhatók, amelyek a nyaralók közelében vannak. Tucatnyi ilyen helyszín van, amelyek többségét már igyekeztek „medvebiztossá” tenni azáltal, hogy
Noha ezek többségükben beváltak, érdekességként megjegyezte, hogy
Arra is kitért ugyanakkor, hogy sok esetben az állandó lakók mellett a nyaralók vendégei vonzzák a gyűjtőpontokhoz a medvéket, mivel az élelmiszert is tartalmazó szemetet nem a tározókba, hanem azok mellé helyezik. Az sem ritka, hogy nyitva hagyják a kukákhoz vezető ajtót. Ezt szerinte mindenképp el kellene kerülni.
Pozitív példaként megjegyezte, hogy Sikaszóban, illetve a zeteváraljai gát közelében is volt egy-egy tározó, amelyet gyakran látogattak az éhes nagyvadak, ám a probléma megszűnt, miután egy helyi vállalkozó rendszeresen összeszedte a szétszórt szemetet. A polgármester a lakóknak azt tanácsolja, hogy
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
A bukaresti törvényszék egyik bírája elutasította kedden a Călin Georgescu előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt, és 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a volt államfőjelölttel szemben.
Călin Georgescu volt államfőjelölt azt tervezte, hogy hatósági felügyeletének megszüntetése után politikai menedékjogot kér Olaszországban, és 1,2 millió euróért ingatlant vásárol Toszkánában.
Bukarestben mutatják be kiemelkedő előadásaikat a román színházi szakmának és a közönségnek a Magyar Színházi Szövetségbe (MASZÍN) tömörült erdélyi magyar színházak az ötödik alkalommal megszervezett BukFeszten.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mellett a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ parlamenti frakcióival is egyeztet.
Idén augusztusban az Európai Unióban átlagosan 23,8 százalékkal voltak drágábbak a személyszállításban használt üzemanyagok, mint egy évvel korábban – közölte kedden az Eurostat. Az éves drágulás üteme jelentősen gyorsult.
1 hozzászólás