– Te tudtál addig valamit Romániáról?

– Be kell vallanom, hogy nem igazán, de amikor eldöntöttem, hogy jövök, elkezdtem olvasgatni az országról, a városairól, és közben azt is megtudtam, hogy jó kézilabdacsapatai voltak, a női válogatott ma is nagyon jó.

Egy idő után megszoktam, elkezdtem alkalmazkodni, megtanultam kicsit románul, megismertem a csapattársaimat, az edző beszélt kicsit spanyolul, a csapattársaim közül is néhányan. Az is segített, hogy többen vagyunk külföldiek.

– Hogyan alkalmazkodtál Székelyudvarhelyhez?

– Mivel én is kisebb városban születettem, nem volt nehéz megszokni a város méretét, és előtte Spanyolországban is kisebb városban játszottam, így szerencsére ebből a szempontból nem volt nehéz a váltás. Amint kezdtek barátaim lenni, egyre könnyebbé vált megszokni és megismerni az új környezetet, most, egy év után tudom csak igazán azt mondani, hogy alkalmazkodtam. Szerintem a székelyudvarhelyiek nagyon szimpatikus emberek, az utcán köszönnek, megkérdezik, hogy vagyok, milyen volt a mérkőzés. Szeretem az udvarhelyiek közvetlenségét, például amikor megyek vásárolni vagy a piacra, megszólítanak, gratulálnak, hogy jól teljesített a csapat, jól védtem.

– A városban hogyan boldogulsz?

– Általában sikerül románul értekezni, ha pedig valamit nem tudok, akkor felhívom a barátaimat, és ők segítenek. Eldöntöttem, hogy az elkövetkezőkben megtanulok magyarul is, csak annyi a gond, hogy nagyon nehéznek tűnik. Kicsit már próbálkoztam, de egyelőre csak néhány szót ismerek.

Elég nehéz volt túlélni (kacag), de ilyenkor általában a házban ülök, és csak akkor megyek ki, ha szükséges.

– Egy év távlatából mit gondolsz most az SZKC-ról?

– Amikor idejöttem, láttam, hogy nagyon komoly csapat, nemcsak az ajánlat bizonyult jónak, hanem társaim is, akikkel együtt játszom. Idén elsődleges célunk, hogy az első négy között legyünk, de persze szeretnénk a dobogón végezni. Nehéz, meg kell dolgoznunk érte, de most már kezd összeszokni a csapat, és egyre jobban játszunk együtt. Most már én is jobban értem az edző utasításait, a rájátszásig pedig még van idő, addig biztosan felzárkózunk.

– Milyenek számodra az Udvarhelyen játszott mérkőzések?

– Fergeteges hangulat van a sportcsarnokban, nagyon különleges élmény ilyen szurkolók előtt játszani, hiszen

Otthon nincs ilyen a kézilabdánál, talán csak a focinál ennyire lelkesek a drukkerek.

míg mi otthon szinte mindennel rizst eszünk. Például sok rizst eszünk paszullyal, és nagyon sok marhahúst.

– Mi az, ami legjobban megtetszett itt, ami Brazíliában nincs?

– A kürtőskalács. Talán ez a legeslegjobb (kacag).