Szenvedélye a kézilabda, még szabadidejében is kézilabda-mérkőzéseket néz Rangel Luan da Rosa
Fotó: Pál Árpád
A Székelyudvarhelyi KC kapujában állva, a játékra összpontosítva, hogy minél nagyobb hatékonysággal védjen – így látják legtöbben Rangel Luan da Rosa brazil kapust. Ám kiderült, hogy szabadidejében sokat olvas, utazgat. A huszonegy éves hálóőr ugyan nehezen bírja a székelyföldi teleket, mégis úgy érzi, hogy az udvarhelyiek közvetlensége, valamint csapata erőssége mindenért kárpótolja. A mosolygós fiatallal arról beszélgettünk, hogy milyen volt Udvarhelyre költözni és alkalmazkodni, de közben azt is megtudtuk, hogy szeretne megtanulni magyarul.
2017. november 25., 18:372017. november 25., 18:37
– Brazília a labdarúgásról ismert, hogyhogy a kézilabdát választottad?
– Ahogyan Brazíliában mindenki, én is a focival kezdtem otthon, de nem tetszett annyira, nem is voltam olyan jó, ezért váltani akartam. Tizenegy-tizenkét évesen kezdtem el kézilabdázni az iskolában, nagyon tetszett, kapusként kezdtem, és még mindig az vagyok.
– Mennyire ismert Brazíliában a kézilabda?
– Szinte egyáltalán, gyenge a bajnokság, és országszerte kevesen ismerik, São Paulóban kicsit többen az átlagnál, mert nagyobb város.
– Hogyan kerültél Európába?
– Előbb a spanyolországi Villa de Arandánál játszottam a Liga ASOBAL-ban (spanyol első osztályú férfi kézilabda-bajnokság – szerk. megj.), majd felhívott a székelyudvarhelyi klub, ajánlatot tett, ami tetszett nekem, ahogyan az SZKC is. Miután beszéltem olyan kézilabdásokkal, akik korábban itt játszottak, megtudtam, hogy komoly csapatról van szó, és azt is, hogy a romániai bajnokság nagyon erős. Úgy éreztem, jó lesz, ha jövök, és elfogadtam az ajánlatot.
– Milyen volt egész fiatalon elköltözni otthonról?
– Spanyolországba költözni könnyű volt, mert hasonlít a nyelv, és még másik három brazil játékos is volt a csapatnál, de ide nehezebb volt. Előbb egyedül jöttem, fél évvel később pedig a barátnőm is ideköltözött.
– Te tudtál addig valamit Romániáról?
– Be kell vallanom, hogy nem igazán, de amikor eldöntöttem, hogy jövök, elkezdtem olvasgatni az országról, a városairól, és közben azt is megtudtam, hogy jó kézilabdacsapatai voltak, a női válogatott ma is nagyon jó.
Fotó: Pál Árpád
– Miért volt nehezebb Székelyföldre költözni, mint Spanyolországba?
– Amikor elfogadtam az SZKC ajánlatát, elkezdtem románul tanulni, de amikor ideérkeztem, rájöttem, hogy Székelyudvarhelyen szinte mindenki magyarul beszél.
Egy idő után megszoktam, elkezdtem alkalmazkodni, megtanultam kicsit románul, megismertem a csapattársaimat, az edző beszélt kicsit spanyolul, a csapattársaim közül is néhányan. Az is segített, hogy többen vagyunk külföldiek.
– Hogyan alkalmazkodtál Székelyudvarhelyhez?
– Mivel én is kisebb városban születettem, nem volt nehéz megszokni a város méretét, és előtte Spanyolországban is kisebb városban játszottam, így szerencsére ebből a szempontból nem volt nehéz a váltás. Amint kezdtek barátaim lenni, egyre könnyebbé vált megszokni és megismerni az új környezetet, most, egy év után tudom csak igazán azt mondani, hogy alkalmazkodtam. Szerintem a székelyudvarhelyiek nagyon szimpatikus emberek, az utcán köszönnek, megkérdezik, hogy vagyok, milyen volt a mérkőzés. Szeretem az udvarhelyiek közvetlenségét, például amikor megyek vásárolni vagy a piacra, megszólítanak, gratulálnak, hogy jól teljesített a csapat, jól védtem.
– A városban hogyan boldogulsz?
– Általában sikerül románul értekezni, ha pedig valamit nem tudok, akkor felhívom a barátaimat, és ők segítenek. Eldöntöttem, hogy az elkövetkezőkben megtanulok magyarul is, csak annyi a gond, hogy nagyon nehéznek tűnik. Kicsit már próbálkoztam, de egyelőre csak néhány szót ismerek.
Fotó: Pál Árpád
– Miben különbözik leginkább szülővárosod és Székelyudvarhely?
– Legfőbb különbség a tél (kacag). Brazíliában a legalacsonyabb hőmérséklet télen –2, míg itt gyakran van –20 Celsius-fok alatt. Amikor idejöttem, nagyon hideg tél volt, és
Elég nehéz volt túlélni (kacag), de ilyenkor általában a házban ülök, és csak akkor megyek ki, ha szükséges.
– Egy év távlatából mit gondolsz most az SZKC-ról?
– Amikor idejöttem, láttam, hogy nagyon komoly csapat, nemcsak az ajánlat bizonyult jónak, hanem társaim is, akikkel együtt játszom. Idén elsődleges célunk, hogy az első négy között legyünk, de persze szeretnénk a dobogón végezni. Nehéz, meg kell dolgoznunk érte, de most már kezd összeszokni a csapat, és egyre jobban játszunk együtt. Most már én is jobban értem az edző utasításait, a rájátszásig pedig még van idő, addig biztosan felzárkózunk.
– Milyenek számodra az Udvarhelyen játszott mérkőzések?
– Fergeteges hangulat van a sportcsarnokban, nagyon különleges élmény ilyen szurkolók előtt játszani, hiszen
Otthon nincs ilyen a kézilabdánál, talán csak a focinál ennyire lelkesek a drukkerek.
Fotó: Pál Árpád
– Neked mi tetszik legjobban a kézilabdában?
– Igazi csapatjáték, dinamikus, pörög, sok beavatkozás, sok gól van benne, akár azt is mondhatjuk, hogy parádés játék. Otthon nálunk nem ismert, de Európában nagyon jó csapatok vannak, nemcsak játszani, hanem nézni is élmény. Én is szinte mindennap nézek valamilyen meccset otthon.
– Tehát akkor a szabadidődet is részben a kézilabda foglalja le. Egyébként még mit szoktál csinálni a sportoláson kívül?
– Amikor van két-három szabadnapunk, elmegyek a barátnőmmel kirándulni, igyekszünk más városokat is meglátogatni, voltunk eddig Bukarestben, Brassóban és Kolozsváron is. Ha nincs hosszabb szünetünk, akkor a barátaimmal egy kávézóban ülünk össze, beszélgetünk. Télen általában otthon ülünk, sokat szoktam olvasni, de szeretünk sorozatokat nézni vagy playstationön játszani. Szerencsére itt van a barátnőm, így nem gyötör annyira a honvágy.
– Neki mennyire sikerült alkalmazkodnia Székelyudvarhelyhez?
– Neki is tetszik a város, de neki kicsit nehezebb volt, mint nekem, hiszen ő a tengerparton született, az örök nyárból került át ide. Megszokni a hideget, talán ez volt számára a legnagyobb kihívás. Nekem még
míg mi otthon szinte mindennel rizst eszünk. Például sok rizst eszünk paszullyal, és nagyon sok marhahúst.
– Mi az, ami legjobban megtetszett itt, ami Brazíliában nincs?
– A kürtőskalács. Talán ez a legeslegjobb (kacag).
Névjegy
Rangel Luan Da Rosa 1996-ban született Brazíliában, Searában. A 2015–16-os szezonban a spanyol Villa de Aranda kapusa volt, egy évvel később kölcsönben érkezett a Székelyudvarhelyi KC-hoz, idén júniusban pedig kétéves szerződést kötött a klubbal. Hazája válogatottjába is behívták, amellyel megnyerte a pánamerikai kézilabda-bajnokságot, majd az olimpiára is készült.
A huszonnégy helyett mindössze tizenkét tanácsosjelölttel vesz részt a június 9-i helyhatósági választáson az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) székelyudvarhelyi szervezete, amelynek polgármesterjelöltje Ember Attila.
Május elseje sem járt le közúti szabályszegések és büntetések nélkül Maroshévízen. A közlekedésrendészek több mint 30 ezer lej összegben szabtak ki bírságot és 17 vezetői engedélyt függesztettek fel, javarészt gyorshajtás miatt.
Elhunyt Gavril Cadariu rendező, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház igazgatója, aki több mint 25 éven át szolgálta a marosvásárhelyi színházat.
Ciklon Glob néven kereskedést működtettek, majd pecséteket, névjegykártyákat, mappákat kezdtek gyártani. A Top Invest kiadói, nyomdaipari és reklámipari vállalkozás tulajdonosaival, Kozma Katival és Kozma Ernővel beszélgettünk az elmúlt három évtizedről.
Medve jelenlétéről értesítették a Farkaslaka községieket szerda este a Ro-Alert rendszeren keresztül, ezúttal Kisfaludban látták a vadat.
A holokauszt áldozataira emlékeznek deportálásuk 80. évfordulóján Székelyudvarhelyen csütörtökön és pénteken.
Májust sokan az év legszebb hónapjának tarják, de azért érhetnek meglepetések. Lehet, hogy pár héttel tényleg előrébb tart a természet a megszokotthoz képest, de április utolsó két hetének időjárását figyelembe véve még ne tegyük el végleg a meleg ruhát.
Közfelháborodást váltott ki, hogy majdnem tehetetlenek a Nyikómalomfalvát többször meglátogató medvék miatt, ráadásul többek félnek saját portájukon, főleg szürkületben és az esti, éjszakai órákban.
Két medvebocs és egy anyamedve miatt riasztották a Siménfalva községieket szerda délután a Ro-Alert rendszeren keresztül, felhívva a figyelmet, hogy kerülni kell a környéket.
A Tánc világnapját háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelték Csíkszeredában, a táncnapok záróakkordja pedig a Moving Stories című dokumentumfilm volt, amit a Csíki Moziban vetítettek le az érdeklődőknek.
szóljon hozzá!