
Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
A helyi rendőrség huszonhárom újabb térfigyelő kamerát szerelt fel Sepsiszentgyörgyön, így most már összesen nyolcvankilenc kamera működik a város területén. Az önkormányzat sajtóirodájának tájékoztatása szerint az új kamerákat tizenöt ponton szerelték fel.
2019. november 19., 13:492019. november 19., 13:49
A legtöbb készülék az Őrkő negyedi útkereszteződések közelébe került. Céljuk a megelőzés, így próbálják elbátortalanítani azokat, akik valamilyen kihágás elkövetését fontolgatják. A kamerák által rögzített felvételekkel a nyomozóhatóságok munkáját segítik, a Kovászna megyei rendőrségtől vagy az ügyészségtől szinte naponta érkeznek kérések a helyi rendőrséghez, hogy bocsássák a rendelkezésükre a felvételeket.
A kamerák segítségével nemcsak a bűncselekményeket lehet visszakövetni, hanem az elkövetők személyazonosságát is ki tudják deríteni. Sepsiszentgyörgyön négykamerás összetett rendszerek is működnek, amelyek több szögből rögzítik a felvételeket. A város bejáratánál például több kamera is van, amelyek
Figyelik a tereket, a forgalmas útkereszteződéseket, a főteret. A rendszerek mozgathatók, tehát ha úgy ítélik meg, hogy valahol nagyobb szükség van rájuk, egyszerűen áttelepítik. A felvételeket a helyi rendőrségen harminc napig tárolják.
A térfigyelő rendszerekkel eredményesen szorították vissza a vandalizmust a városban, korábban sok bosszúságot okoztak az összefirkált falak, kitört lámpaoszlopok, facsemeték, megrongált vagy felgyújtott kukák, ám hasonló esetek ma már nagyon ritkán fordulnak elő.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!