
Fotó: Boda L. Gergely
Idén immár másodszor nyújtott a marosvásárhelyi önkormányzat anyagi támogatást a városban működő, hivatalosan elismert egyházak képviselőinek. A legutóbbi ülésen 571 ezer lej sorsáról döntöttek, ebből 300 ezret az ortodox templomok belső festésére hagytak jóvá.
2017. augusztus 07., 18:402017. augusztus 07., 18:40
2017. augusztus 07., 18:572017. augusztus 07., 18:57
A szavazás majdnem zavartalan volt, csak a Szabad Emberek Pártjának képviselői tiltakoztak az ikonfestésre nyújtott összegek miatt.
annak ellenére, hogy az első ülésen az ortodox lelkészek is megtisztelték jelenlétükkel a tanácsülést. Akkor csaknem egymillió lejt kértek a belső templomfalak kifestésére, ezt azonban nem hagyták jóvá, s második alkalommal felére csökkentették őket.
Akkor és most, a júliusi ülésen is Radu Bălaș, a Szabad Emberek Pártjának képviselője elmondta, egyetért azzal, hogy a gyülekezeteknek építkezésre, javításra, karbantartásra pénzt adjanak a helyi költségvetésből, de
Bălaș szerint ezeket a hívek adakozásából kellene elvégeztetni.
Ezúttal azonban a helyi tanácsosok nem kívánták kommentálni Bălaș hozzászólását, csak egyszerűen elfogadták a szakosztály által benyújtott jegyzéken szereplő összegeket. A határozat értelmében
kettő a Tudor és egy az Egyesülés negyedből. Mindhárman májusban már kaptak 90–90 ezer lejt, s az év elején benyújtott kérésük egyenként 600 ezer lejre szól. Nemrég a marosvásárhelyi városháza megosztott egy hírt, amelyből az derült ki, hogy Romániában a marosvásárhelyi főtéri felső ortodox templomban van a legnagyobb szentképekkel díszített falfelület.
A most elfogadott döntés szerint a magyar egyházak is támogatásban részesülnek:
működési és javítási költségekre 23 ezer lejt hagytak jóvá a Bolyai téri, és 40 ezer lejt a kövesdombi unitárius gyülekezetnek
a cserealjai református gyülekezet 67 ezer lejt kap a központi fűtésrendszer cserére
a meggyesfalvi református gyülekezet 24 ezer lejt költhet javításokra
az alsóvárosi, Ludas utcai református gyülekezet 106 ezer lejt költhet az imaház hőszigetelésére
a kövesdombi római katolikus plébánia 10 200 lejt kapott fenntartási költségekre a városi költségvetésből
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
szóljon hozzá!