Borvízfürdő avatóra gyűltek össze vasárnap délben, a falunapok keretében, a madéfalviak.
2011. július 03., 20:212011. július 03., 20:21
2011. július 03., 21:372011. július 03., 21:37
Mint Szentes Csaba polgármester felelevenítette, 2008-ban született meg a borvízforrás rehabilitálásának ötlete, tavaly októberben láttak hozzá a munkálatokhoz, mára pedig elkészült egy közel másfél méter mélységű lábáztató, egy kis öltöző és parkoló valamint egy mellékhelyiség. Sokan fogyasztják a madéfalvi borvizet, keresik fel a forrást és a fürdőt, ezért is tartotta fontosnak kihangsúlyozni a polgármester „ne csak használják, óvják is azt”. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja jövőbemutató beruházásnak nevezte a felújított borvízforrást és fürdőt. „Amíg ilyen beruházások vannak, addig van jövője az itt élő embereknek és azok gyerekeinek is, ugyanis Székelyföld egyik kitörési lehetősége a turizmusban van” – hangsúlyozta a főkonzul. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Madéfalván tapasztalt összefogás fontosságát emelte ki. „Madéfalván minden területen olyan példaértékű összefogás tapasztalható, ami a község fejlődésében is meglátszik. Ezelőtt pár évvel még egyik legkevésbé fejlett település volt, mára azonban élen jár a fejlődésben” – hangsúlyozta ki Borboly.
Csíki Hírlap-nyeremények Madéfalván
A falunapok keretében szervezett sportvetélkedőn a Csíki Hírlap hat hónapos előfizetéssel jutalmazta az asztalitenisz bajnokság legidősebb részvevőjét, az 55 éves csíkszeredai Imecs Attilát (fotó).
Szintén hat hónapos előfizetéssel leptük meg a falunapok egyik lelkes szervezőjét, a helybéli Lőrincz Editet is.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
szóljon hozzá!