Már az 1848. október 15–16-i agyagfalvi nemzetgyűlésen ajánlatot tett ágyúk öntésére, majd a következő hónapban az ő irányítása alatt öntötték az első három nem fúrt vaságyúcsőt. Ekkor, és az ő keze alatt ismerkedett meg a leleményességével hamar hírnevet és nagy megbecsülést szerzett Gábor Áron az ágyúöntéssel. A kézdivásárhelyi ágyúüzem kiépülése után a bodvaji vasöntöde nem az ágyúkészítésre, hanem ágyúgolyók öntésére szakosodott. 1849-ben több mint 3000 ágyúgolyó hagyta el az öntődét. Ugyanakkor Bodor irányításával rendszeresen szállították a baláni rezet a kézdivásárhelyi üzemnek. Bodor egyik jelentése szerint 1849 márciusban ezer mázsa rezet biztosított Kézdivásárhelynek.”

Lőporgyár Csíkmadarason

Pál-Antal elmondta, 1849-ben

Anyagiak szűkében családi vagyonát és a gyárra áldozta. És rövid idő után ez lett az ország legnagyobb kapacitású lőporgyára. „Tehát, Bodor szakmai ismereteinek, tapasztalatainak köszönhetően a bodvaji vasöntöde »iskolájából« került ki az a három vaságyúcső, amelyek Gábor Áron és Turóczi Mózes bronz ágyúinak a mintaképei voltak. De nemcsak az első ágyúk öntésének tanítómestereként kell számon tartanunk őt. Véleményem szerint életének legfontosabb állomása a csíkmadarasi lőporgyár fölépítése és működtetése volt.

Bodor-ellenesség

Az akadémikus rámutatott, már a szabadságharc idején nemzeti hőssé vált Gábor Áron hívei nem sokkal a forradalom után Bodor ellenes hangulatot keltettek, és tagadni kezdték érdemeit. És ez a Bodor-ellenesség mindmáig él. Nagynevű pártfogók hiányában az ellene ármánykodók áldozata lett. Nemcsak méltatlanul megfeledkeztek róla, hanem ellene indított rágalmazások szenvedő alanyaként kénytelen volt mellőzötten, nélkülözések között eltartani népes családját a forradalom utáni évtizedekben. Vagyis, ő volt az, akit – érdemeit letagadva – feláldoztak a kézdivásárhelyi ágyúgyártás, főként Gábor Áron kultuszának fényesebb csillogása érdekében. „Meggyőződésem, hogy munkássága, tettei követendő példa lehet mindnyájunk számára.

De példaképpen állhat előttünk példás családi élete, munkabírása, mindennapi tevékenysége és mindenek fölött a hazaszeretete” – összegzett Pál-Antal Sándor.