Bari: hétvégi gyaloglás az olasz csizma sarkában

Az olasz csizma sarkában, pontosabban annak felső részén fekvő, Puglia tartomány székhelyét képező, 315 ezer fős város elsősorban a hangulatával, mediterrán komótosságával nyűgözött le, de az árait is fölöttébb barátságosnak találtam, különösen Tirana fényében. Ott helyben eldöntöttem, előbb-utóbb visszatérek Bariba, és az utóbb idén októberének legvégén következett be, kihasználva, hogy

Most először próbáltuk ki a majdnem teljesen vonatos közlekedést Brassóból Bukarestbe, kiiktatva a hajnali szemtágítást, a Prahova völgyének kora reggeli tumultusát, és be kell vallanom, ezúttal kellemesen csalódtam a Román Vasúttársaságban. Online, viszonylag egyszerűen lehet jegyet foglalni,

amely bevárja az érkező vonatot. A II. osztályú jegyár 70 lej körül mozog, diákoknak ingyenes, a nyugdíjasok fél áron utazhatnak, tehát érdemes megfontolni. Minket Brassóba barátok vittek le autóval, illetve vártak érkezéskor, de az állomás mellett parkolásra is van lehetőség.

Ahol a Szent Miklós ereklyéit őrzik

Bari repülőterétől a városközpontig tartó 11 km-es utat a legolcsóbb (egy euró, illetve 1,5 euró, ha a sofőrnél vesszük a jegyet) a 16-os busszal megtenni, a legkényelmesebb viszont a 30–40 percenként induló vonatjáratok valamelyike, ami viszont személyenként 5,3 eurót kóstál, és az automatából megvásárolt jegyet felszállás előtt érvényesíteni kell. Mi ezt a verziót választottuk, mert előzetesen a vasútállomás (Bari Centrale) mellett foglaltunk apartmant – egy főre és három éjszakára visszaosztva – nem egészen 100 euróért, de taxival is mehettünk volna, mert négyünknek az sem került volna többe 25–30 eurónál.

hogy nagyjából mindkettő egyforma távolságra essen, annál is inkább, mert a mágnesként vonzó, rendszertelenül szerteágazó szűk utcácskákban való bolyongás szinte észrevétlenül növeli meg a séta során megtett kilométerek számát.

Főleg, ha tízpercenként proseccót kóstolgat az ember, mert itt arra bőven kínálkozik lehetőség, a messze földön híres utcai kifőzdék, szendvicsezők kínálatáról nem is beszélve. Mi első nap a „full” gyalogos megoldást választottuk, másnap este viszont – tíz euróért – taxival mentünk be a Szent Miklós-bazilikáig, hogy csak a visszaút gyötrelmeit kelljen elviselnünk.

és védőszentjéről nemcsak a mikulásjárásnak kellene eszünkbe jutnia, kultusza mifelénk történő elterjedésének oka ugyanígy töprengésre késztethetne. Gondoljunk bele: csak Székelyföldön számos helyen, így Altorján, Bereckben, Kászonújfaluban, Marosvásárhelyen, Miklósváron, Székelyudvarhelyen ajánlottak templomot vagy kápolnát az oltalmába, no meg természetesen Csíkszentmiklóson és Gyergyószentmiklóson, amelyek a nevükben is őrzik emlékét.

1350 áprilisiában szállt partra Ortona kikötőjében, és miközben Bariban tiszteletét tette Szent Miklós ereklyéi előtt, és gazdag ajándékokat helyezett az oltárra, Lackfi István erdélyi vajda mintegy 100 vitézzel a város kapujánál őrködött, nem igazán bízva meg annak lakóiban. És mivel a hadjáratokban székelyek is részt vettek, nincs kizárva, hogy valamelyik földink már akkoriban megfordult errefelé.

de az összes helyi templomot most nem áll módunkban felleltározni, mert ilyenből több mint ötven található a városban.

Proseccó műanyagpohárban

A Nápolyhoz képest patyolattiszta, rendezett Barira ezúttal kétszer három óra jutott, ami elég volt benézni a már említett másik, ugyancsak 12. századi, reneszánsz és barokk részletekkel bővített bazilikába is. Ennek közelében áll a normannok által a 11. században emelt robusztus erőd, benne az ókori szobrokat is őrző Gipsotékával.

A Margherita színház épületére, az ugyancsak vörös színű Kormányzói palotára kívülről áldoztunk pár percet. Az utóbbi előtt áll a 18. századi komponista, Niccolo Piccinni szobra, a róla elnevezett hangversenyterem a városháza épületében kapott helyet. Az Olaszország egyik legnagyobb színházának tartott Petruzelli pedig a parti sétány közelében.

Híres és fölöttébb gazdag Nemzeti Régészeti Múzeumára nem maradt idő – elvitte a hosszú sétálóutcáján való lötyögés,

A legolcsóbb proseccót azonban nem itt, hanem a Szent Miklós-bazilika előtt találtuk, ahol – igaz, műanyagpohárban, de – 3 és fél euróért mérték decijét, míg máshol 5–6 eurót is elkértek érte, a csapolt sörért pedig 4–5 eurót. Pizzát 8–10 euróért lehetett enni kockás abroszos étteremben, de akkorát hoztak ki, hogy nem tudtam vele megbirkózni.

A 3–4 méter átmérőjű, hengeres vagy négyszögletes alaprajzú, kúp alakú tetőben záródó kis házikóiról, az ún. trullókról híres, általuk varázslatos mesevilágot idéző Alberobellót ezúttal nem vettük fel a bakancslistára, miután tavaly áprilisban már jártam ott. Ezek eredetileg, a 17. században azért épültek ily módon – kizárólag kőből, mindenféle kötőanyag (habarcs) és fa tartószerkezet nélkül –, hogy amikor jöttek az adóellenőrök, gyorsan el tudják bontani, távozásuk után pedig könnyedén visszaépíteni;

Vonattal az olívaültetvények mentén

Ehelyett inkább a Baritól délre húzódó tengerpartra vetettük figyelő tekintetünket, ahol olyan városkák kacérkodtak velünk, mint Polignano a Mare és Monopoli. Van ott persze több is, le egészen a csizma sarka legalsó „szegének” számító Santa Maria di Leuca-fokig, de Brindisi mellett ezek a legbájosabbak, és legalább ennyire nyomós érv, hogy egy nap alatt ennyire futotta.

Természetesen megint csak vonattal! Miért is ne? A 4,5 eurós regionálisvonat-jegy 4 óráig érvényes az érvényesítést követően, közben bármikor le- és felszállhatunk. Emellett

Menetrend szerint, sűrűn közlekednek, és így utazás közben nyugodtan lehet csodálni az ízes paradicsomoknak árnyékot nyújtó, zöld szőnyegként elterülő olívafa-ültetvényeket. Egy kis adalék a statisztika kedvelőinek:

Egyetlen hátránya, hogy például Monopoliban másfél kilométert kell a régi kikötőig gyalogolni, de hát utána jobban csúszik a sör! Kánikulában okozhat kis nyavalygást, de így, az október végi andalgás közben csak az a vicc jutott eszembe, amikor a faluba tévedő turista arról faggatja az öreg székelyt, hogy miért esik a központtól olyan messzire a vasútállomás. Hát hogy közelebb legyen a sínekhez!

benne a 60 méteres harangtornyával messziről hivalkodó, 12. századi, végleges formáját 17–18. századi átépítések, bővítések során elnyerő, belső terével hatalmas latin keresztet formáló katedrálissal.

Az „egyetlen város”, merthogy neve ezt jelenti, elsősorban erről, a kikötőt őrző, 16. századi erődjéről, zegzugos sikátorairól, no meg arról a grillezett tintahalról marad emlékezetes, amit az egyik trattoriában szolgáltak fel.

leszámítva a 8 euróért kínált, 2,5 eurós felszolgálói díjjal megspékelt proseccót, de hát ez a környék legdrágább városa, miután évente több mint félmillió turista látogat oda a római kori híd vagy a tenger fölé nyúló sziklákra épült, meredek partfalról nyíló páratlan kilátásért.

Az egyik szurdokban meghúzódó, hajmeresztő lépcsőzéssel megközelíthető strandján páran lubickoltak a vakítóan kék vízben, de amikor belemártottam a kezem, selymesség helyett a Szent Anna-tó hűvösségét éreztem.

Középkori időutazás

Másnap a történelmi központot alkotó barlanglakásai folytán az UNESCO világörökségének részét képező Materába szerettünk volna eljutni, ám mindenszentek napja, ráadásul szombat is lévén, erősen bizonytalannak tűnt a Bariba való visszajutás több mint 70 kilométeres távolságból. Mint kiderült, előző nap, online kellett volna buszjegyet vásárolni – ez tanulságul szolgált. Helyette ismét a tengerpartot vettük célba, de ezúttal észak felé, és csak vonattal.

Előbb Molfettában szálltunk le arab hatásról árulkodó régi, hámhajós dómja, hosszas filozofálgatásra késztető kikötője és a középkorba visszarepítő, kővel „kipadolt” utcái kedvéért, és aztán következett az ország egyik legszebb templomával kecsegtető Trani.

Patrónusa ugyancsak Szent Miklós, de nem a püspök, hanem a zarándok (San Nicola Pellegrino), aki 1094-ben vergődött el a Szentföldre, és itt halt meg szentség hírében (az altemplomban nyugszik).

Hétvégi kiruccanásunkra az egyik halászvendéglő kipróbálásával tettük fel a koronát, hogy legyen, amit legyalogolni vissza az állomásig. Az okosóra tanúsága szerint addigra meg is haladtuk a 40 kilométert, ami két és fél napra számolva nem elvetendő teljesítmény. A vasárnap hajnali 4-re rendelt, fejenként 10 euróba kerülő taxi másodpercnyi pontossággal érkezett, az udvarias sofőr előzékenységében még azt is megkérdezte, milyen zenével szórakoztasson útközben. Ez végképp megerősítette bennünk az érzést, hogy Bari egy nagyon is szerethető város, ahová érdemes lesz még egyszer eljönni.