Nyakunkon a piknikszezon, de ne üssük agyon egy miccssütéssel!

Ilyenkor általában a férfiak veszik át a főszerepet, és az olyanok, akik odahaza, a tömbház konyhájában még egy szalonnás tojásrántottát sem képesek elkészíteni maguknak, most vérbeli mesterszakácsokká avanzsálnak, és

És mivel az ilyen összejövetelek egyben és egyszerre beszélgetésre, vitázásra, régi témák újraértelmezésére is alkalmat teremtenek, egyáltalán nem mindegy, mit készítünk közben.

Csak az a baj, hogy viszonylag idejekorán a végéhez érünk, és a feleségek tekintetéből ilyenkor nem nehéz kiolvasni a kézenfekvőnek tűnő „akkor minek is kell tovább maradni” kérdést, amivel tulajdonképpen a hangszínek élénkülését szeretnék megelőzni.

Meg hát sok tennivaló maradt otthon, vasalni is kéne, itt van mindjárt itt a hétfő. Ezért nem mindegy tehát, hogy milyen ételféleségre esik a választásunk, ugyanis a mélyen szántó gondolatok alátámasztására megfelelő mennyiségű időre és testes borra van szükség.

Hogyan tudjuk kinyújtani a közös időtöltést?

Hosszabbra tervezett, estébe torkolló délutánokhoz jó ötlet lehet például a juhtokány, legalább öt-hatéves példányból, méghozzá juhász módra, hogy a sok odafigyelés ne vonja el figyelmünket a lényegről. Ez igen leegyszerűsítve abból áll, hogy

Amikor legutóbb, jó tíz évvel ezelőtt nővéremék csernátoni udvarán egy ilyennek nekiveselkedtünk, több mint hét órát vett igénybe, de aki evett belőle, és szereti a juhhúst, mind azt mondta, megérte kivárni. Csakhogy nem mindenki a szereti, sőt még a bárányt sem mindenki! Alternatívaként szóba jöhet másféle tokány vagy pörkölt egyéb állatfajtából, ki lehet próbálni a babgulyást cserépfazékban, de ezek mind-mind állandó törődést követelnek, és attól válnak közösségi élménnyé, hogy

Vagy malacot éppenséggel nyárson is lehetne forgatni, de olyan gépesített szerkentyűn, amilyet tavalyi születésnapjakor vetett be az unokaöcsém, és ébresztett rá egyúttal arra, hogy bizony könnyen rá tudnék kapni a folyamatosan le-lenyesegetett pörcös pecsenyére. Ám egy 40 kilós jószághoz (merthogy kisebbel állítólag nem szabad foglalkozni, másként „ragadós” lesz) tekintélyes társaság kell, ami ritkán verődik össze átlagos szombat délutánokra. Természetesen

Szmóker hordóból

És akkor ott van a szmóker. Ilyennel komolyabb éttermek nyári kertjében, gasztrofesztiválokon biztosan találkoztunk már, ám ezek nem patakparti piknikhez valók, sem parasztházak tornácaira. Amiről beszélek, az olyan, amit mi magunk is elkészíthetünk odahaza, nem kerül túl sok pénzbe, és remekül beválik. Dávid Sándor barátomnál legalábbis biztosan, hiszen arról csomortáni udvarán nem egyszer megbizonyosodtunk, természetesen a vele járó kiadós beszélgetések mellett.

Ő először is vásárolt hozzá egy 200 literes, fedeles pléhhordót. Elvileg használt is szóba jöhet, hiszen égetéssel, csiszolással a célra alkalmassá tehető, de

Szükségünk lesz még egy kosárszerű parázstartóra, tűzálló anyagból, amit hegesztőkészülőkkel bíró ismerősünk seperc alatt összetákol nekünk, de adott esetben alul kilyuggatott pléhvödör is megteszi. Továbbá egy, de inkább két kör alakú grillrácsra, amiből megfelelő méretűt, azaz 55–57 cm átmérőjűt kis szerencsével barkácsáruházban is találunk, de ezek közül az egyik egyszerű körlemez is lehet, mert úgyis csak vizes edény kerül rá (hogy a mestert idézzem: „nem kötelező, de nem is árt”). No és még esetleg két vascsőre, amiket a hordó alsó részénél fúrt, 1 colos átmérőjű szellőzőlyukakra fogatunk rá, hogy ne kelljen mindig lehajolni, ahányszor el akarjuk zárni vagy éppen beengedni a levegőt.

Persze, az 1 col csak irányadó mérce, lehet kisebb vagy nagyobb is. Ilyen szellőztetőt többet is szerelhetünk a tűztér tájékára, de a födelére négyet mindenképp, lehetőleg könyökidomból, hogy ne folyjon be az eső. Sanyi barátom ezeket csavarozható vasdugókkal látta el, a csöveket pedig kis csapokkal, hogy szabályozni tudja a be-kiáramló levegőt.

A kellékek tekintetében már ennyiből is megélnénk, de a felső határ a csillagos ég, kezdve a digitális hőmérőtől az állítható kerekes lábakon át egészen a belső kameráig, amely révén

És akkor jöhet a társalgás!

A szmókerezés lényege, hogy a kacsa, báránycomb, nagyobb darabokban hagyott tarja vagy marhaszegy olyan 90 és 180°C közötti tartományban, enyhe füstös környezetben készül el, anélkül, hogy a hő közvetlenül érné, tehát időre – legalább 4–5 órára, de akár ennek háromszorosára – van szükség.

Előbb megtöltjük félig, harmadáig faszénnel a tűztér gyanánt szolgáló kosarat, arra öntjük rá a külön behevített parazsat, és

A felső rácsra pedig többféle nyersanyagot is tehetünk a törökbúzán nevelt tyúktól a bőrös csülökig, sőt az euripidészi varietas delectat jegyében

Lám, mire jók a digitális grillhőmérők! Az oldalast például 110–130 fokon, 4–6 óráig kell a szén fölött tartani forgatás nélkül (!), amíg a belső hőmérséklete el nem éri 88–93 fokot, a tarját 6–10 óráig (90–95°C belső hőmérsékletig); a marhaszegyet 10–16 óráig 105–125°C-on (92–96°C). A csirkét már magasabb hőfokon, 150–180°C-on tartjuk 2–3 óráig (74°C), hogy a bőre legyen ropogós, a kolbászt 120–140°C-on 1,5–3 óráig, hogy ne repedjen szét (68–72°C). A lazacot, merthogy állítólag azt is lehet, 90–110°C-on süssük 1–2 órát a hordóban: ekkor éri el az 52–60°C-os maghőt, amikor még omlós marad, és nem szárad ki.

És mindeközben, jó Küküllő menti borok kíséretében, stresszmentesen lehet ütköztetni a világnézeteket.

Ha véletlenül nem maradna idő mindenre, ne essünk pánikba, mert