Bábstúdió – ami eddig még nem volt

Az első nyilvános előadást hétfőn már meg is tartották, s ezzel hivatalosan is felavatták Marosvásárhelyen a Levél utcai bábstúdiót. A posztmodern stílusú épület új színfolt a város építészetében, valamint országos szinten egyedülálló abból a szempontból, hogy eleve bábszínházi előadásokra és bábművészeti képzésre tervezték.

Szász Cs. Emese

2011. február 21., 15:492011. február 21., 15:49

2011. február 22., 12:102011. február 22., 12:10



Tekintse meg képgalériánkat!

Egy zsineg, egy bohócorr, egy báb – ezt öntötték 2008 őszén a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem új bábstúdiójának alapkövébe. Akkor az egyetem vezetősége és tanárai – építőmunkásokhoz hasonlóan – piros védősisakot tettek a fejükre, majd egy-egy kanál betont öntöttek a majdani bábstúdió helyére. A cél azóta megvalósult: az egyetem rektora, Gáspárik Attila és a dékánja, Oana Leahu hétfőn, február 21-én hivatalosan is átadta az országos szinten egyedülálló bábstúdiót.

20 négyzetméter helyett egész épület

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen 2002-ben indult először bábos osztály, azzal a céllal, hogy az erdélyi színházak mellett működő egyre több bábtagozatot, illetve -színházat megfelelő felkészítésű és ambíciójú bábművésszel lássa el. Ebben a folyamatban nélkülözhetetlenné vált a saját épület, amely a leendő bábművészek munkájának megfelelő körülményeket teremt. Az összetett képzési forma olyan épületet igényelt, amelyben egyszerre van lehetőség elméleti képzésre, gyakorlati munkára és előadások játszására. Nagy változást hoz a szak életében, hiszen a román és magyar tagozat eddig egy 20 és 18 négyzetérnyi felületen dolgozott, most pedig egy egész épületet kaptak, mindennel felszerelve, ami eddig nem volt.



A marosvásárhelyi „Gepetto” is helyet kapott

Ha a második félévet nem is sikerült egy héttel ezelőtt rögtön az új épületben elkezdeni, hétfőn már zajlott az oktatás a tantermekben, folyt a munka a műhelyekben, zajlottak a próbák a stúdiótermekben, miközben az avatásra érkező közönség körbejárta a színes épületet.

A legvadabb terv került megvalósításra

„Egyedülálló már kinézetében is. Három épülettervet mutattak be, és ez volt a legvadabb” – mondja a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, Gáspárik Attila. A különleges épületet a csíkszeredai Korodi Szabolcs tervezte.

„Posztmodern stílusú épület, amilyen kevés van városban, így építészetileg is színfolt Marosvásárhelyen, de színkominációiban is más: nem fehérre festettük, mint ahogyan azt nálunk szokták, hanem megengedtük magunknak a zöldet a bordóval. Olyan légkört szerettünk volna teremteni, ahová szívesen járnak a hallgatók is, tanárok is” – tette hozzá a rektor.

Az első nyilvános előadás a 80 férőhelyes stúdióban

1962-ben épült a színitanoda Stúdió Színháza, azóta Béres András rektorsága alatt a Pálffy-házzal gazdagodott, majd az udvaron is felhúztak egy új szárnyat. Hétfőn a Levél utcai bábstúdiót avatták fel, a rektor ígérete szerint pedig egy év múlva egy újabb épülettel gazdagodnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

A Liliomfival búcsúztatják az évet Marosvásárhelyen

Szigligeti Ede Liliomfi című darabjával búcsúztatja az óévet és köszönti az újat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Az előbemutatóra és a bemutatóra elfogytak a jegyek, de a január elejei előadásokra még van pár szabad hely.

A Liliomfival búcsúztatják az évet Marosvásárhelyen
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Eszméletlen embert mentettek ki a Nagy-Küküllőből Segesváron

A Nagy-Küküllőbe esett személyt mentettek ki a tűzoltók Segesváron a vasútállomás környékén csütörtök este.

Eszméletlen embert mentettek ki a Nagy-Küküllőből Segesváron
2025. december 25., csütörtök

A hegyimentők csapatai folyamatos ügyeletet biztosítanak az ünnepek alatt is

Maros megyében az 1500 méter feletti hegyvidéki területeken, különösen a Kelemen-havasokban a hó vastagsága mintegy 15–20 centiméter, viszont a szél által felhalmozott helyeken akár 50 centimétert is elérheti.

A hegyimentők csapatai folyamatos ügyeletet biztosítanak az ünnepek alatt is
2025. december 25., csütörtök

Teljesen leégett egy lakóház tetőszerkezete egy Maros megyei faluban

Tűz ütött ki egy lakóházban Görgényadorjánban, Görgényszentimre községben csütörtök hajnalban. A ház és a melléképület tetőszerkezete teljesen leégett.

Teljesen leégett egy lakóház tetőszerkezete egy Maros megyei faluban
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Hétvégi program szerint közlekednek az autóbuszok az ünnepek alatt

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok december 25–28. között Marosvásárhelyen, Szilveszter napján pedig este hétkor indul az utolsó járat.

Hétvégi program szerint közlekednek az autóbuszok az ünnepek alatt
2025. december 25., csütörtök

Kigyulladt egy lakóház teteje szenteste Szászrégenben

Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.

Kigyulladt egy lakóház teteje szenteste Szászrégenben
2025. december 24., szerda

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés

Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát

Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát
2025. december 22., hétfő

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában

A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Hirdetés