
Bábuok és mozgatóik körtánca. Ezt is megtanulták a képzésen
Bábanimációs technikákat tanulhattak az érdeklődők Bonczidai Dezsőtől, a marosvásárhelyi Ariel Színház bábszínészétől a HalVirág Egyesület szervezésében Gyergyószentmiklóson.
2017. július 10., 12:542017. július 10., 12:54
Többen is kíváncsiak voltak múlt héten arra, hogy a vajang-bábok karjai miként mozgathatók a csempuritokkal, a kézmozgató pálcákkal.
A gyergyószentmiklósi Bábudvarban komoly bemelegítés előzte meg minden nap az ismeretszerzést, hiszen a kar- és hátizmokat is igénybe vevő gyakorlatokhoz elengedhetetlen volt. Az ujjtorna is hasznosnak bizonyult, hogy minél légiesebb mozdulatokkal öleljen, simogasson a báb vagy éppen kezére támaszkodva álljon fel.
Míg első nap a bábokat csak „járni tanították” mozgatói úgy, hogy lehetőleg ne biccentsen egyik lábára sem, utolsó napon már vonatoztak is a bábok, sőt táncoltak is. Mi több, a Nagyapó répája című mese részletét is előadták a résztvevők. A jelenlévők közül, akik most kóstoltak bele a bábozásba, egyöntetűen hangoztatták, nem is olyan könnyű ez a mesterség, és bizony óránként néhány perces szünet nem árt.
A kis izomlázat persze feledtette a sikerélmény, az, amikor csoportokban dolgozva, egymás röpke jeleneteibe, improvizációiba belefeledkezve gyerekké váltak a jelenlévők, vagy amikor saját bábot készíthettek.
– mondta Borsos Virág szervező, a HalVirág Egyesület elnöke. „E képzés a HalVirág Bábszínház tagjai számára nagyon hasznos volt, új ismereteket szerezhettek, de a jelentkezőknek is kellemes időtöltést jelentett, ahol nem hiányzott a móka, a kacagás. Gyerekek, ifjak és felnőttek is voltak a workshopon, közöttük olyanok is, akik jelenleg bábszínésznek tanulnak” – tette hozzá.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
szóljon hozzá!