
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Már egyetlen Hargita megyei település sem esik a piros járványügyi besorolás alá, és a sárga kategóriába is mindössze egy került, így elmondható, hogy a térség jelentős része „kizöldült” az év végére.
2020. december 30., 13:462020. december 30., 13:46
Utolsó alkalommal sorolta be ebben az évben Hargita megye településeit a különböző járványügyi kategóriákba szerdán a megyei vészhelyzeti bizottság.
Mint kiderült, a csökkenő esetszámoknak köszönhetően az összes közigazgatási egység kikerült a legszigorúbb, piros besorolás alól. A sárga zónába továbbá mindössze egy települést, Kányádot sorolták. Ennek értelmében
Fontos kiemelni, hogy az érvényben lévő előírásoknak megfelelően a kötelező maszkviselés és az online oktatás minden településen érvényes, a fertőzöttségi rátától függetlenül. Az általános előírások mellett azonban a fertőzésszám függvényében további korlátozások maradnak életben. A zöld besorolású településeken a mozikban, koncerteken, színházakban és egyéb rendezvénytermekben a rendelkezésre álló kapacitásnak csak a felét használhatják, a szabadtéri rendezvényeken pedig legtöbb 300 személy vehet részt. Az éttermek, kávézók belső terei szintén 50 százalékos kihasználtsággal működhetnek. A sárga besorolású településeken az említett létesítmények csak 30 százalékos kihasználtsággal működhetnek.
Tíz éve még gyakori probléma volt, hogy penészes falak közt, rossz raklapokon tárolták az alapanyagokat, de ma ez már nem jellemző – a szakhatóság vezetője szerint folyamatosan javulnak a körülmények a Hargita megyei élelmiszeripari egységekben.
Összesítette a pénzügyminisztérium az Országos Adóhatóság (ANAF) szolgáltatásaival és a Privát Virtuális Tér (SPV – Spațiu Privat Virtual) elnevezésű platformmal kapcsolatban az adófizetők részéről beérkezett visszajelzéseket.
A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter.
Meghibásodás történt az ivóvízhálózaton, a javítási munkálatok ideje alatt szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán Gyergyószentmiklós több utcájában 8-16 óra között.
Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.
64 éves korában elhunyt Scherer Péter, az egyik legismertebb magyar színművész – adta hírül Facebook-oldalán az általa is alapított Nézőművészeti Kft. színtársulat.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt – számolt be a Reuters jelentése nyomán az Agerpres.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium öt éltanuló és közösségi életben is aktív végzőse hordozhatja a búcsús jelképeket az idei pünkösdi búcsún a hagyományoknak megfelelően.
A Kárpát-medence egész területéről és a diaszpórából is várják az alkotásokat a második alkalommal meghirdetett hímzett ünnepi asztalkendők pályázatára.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.
szóljon hozzá!