Hirdetés
Hirdetés

Aula az alagsori kazánházból

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Lépésenként ugyan, de felújítják a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium belső tereit is. A földszint és az első emelet már elkészült, most pedig a magyar kormány támogatása révén az alagsorban alakítottak ki egy több mint száz férőhelyes aulát, illetve járulékos helyiségeket.

Kovács Eszter

2018. november 16., 09:582018. november 16., 09:58

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma révén a magyar kormány 30 millió forinttal támogatta a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumot, az összegből

az egykori alagsori mosókonyha és kazánház alakulhatott át.

„A termet néhány éve nem használjuk, amióta az új fűtésrendszert kialakítottuk. Viszont jelentős felújításra szorult” – mondta Tőkés Zsolt iskolaigazgató.

Az igényes aula az első igazán nagy terem a tanintézetben: előadások, konferenciák helyszíne lesz,  illetve vetítésre is alkalmas.

A támogatás mellett önrészre is szükség volt a munkálatok során, ugyanis mint kiderült, az alagsori terem falai esőzésekkor beáztak, ezért az udvar vízelvezető rendszerének kialakítását és a járulékos munkák költségét a tanintézet fizette. „Időközben az is kiderült, hogy a korábbi kazánház falba épített kéményei mentén kondenz keletkezik a falon, és ettől felpattogott a vakolat. Ezt a problémát még orvosulnunk kell” – tette hozzá az intézményvezető.

Csillogó és „új szagú”: a terem elkészült, csak a berendezés van még hátra •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Csillogó és „új szagú”: a terem elkészült, csak a berendezés van még hátra

Fotó: Barabás Ákos

Több hiányosságot pótoltak

A terem a kollégiumalapító Bethlen János nevét fogja viselni, az iskola előtéri udvarán lévő mellszobor gipszmását is elhelyezik az aula egyik boltíves falmélyedésébe. A teremben egyébként 104 szék kap helyet, de ezek száma bővíthető lesz, akár 120 személy is elférhet majd. Az épületrészben továbbá több női és férfimosdót, illetve kerekesszékeseknek szánt mellékhelyiséget is kialakítottak, felújították a bejáratot, restaurálták a belső ajtókat. Az egyik modernizált teremben pedig az iskola könyvtára talál majd otthonra.

Hirdetés

„Tűzcsap sem volt ezen az udvarrészen, teljesen védtelen volt az épület, ezt a hiányosságot is pótoltuk most” – tette hozzá Tőkés Zsolt.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Jubileumra készül a tanintézet

Jövőre lesz huszonöt éve annak, hogy újraindult a református kollégium, illetve 2020-ban lesz az alapítás 350. évfordulója. A tervek szerint addigra a felújítás és a hátsó udvaron épülő sportterem is elkészül – árulta el a tanintézet vezetője.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Két településen láttak medvét a hétvégén
Két településen láttak medvét a hétvégén
2026. november 01., vasárnap

Két településen láttak medvét a hétvégén

Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Összeérnek az élet és az elmúlás fényei – fotók

Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.

Összeérnek az élet és az elmúlás fényei – fotók
2026. november 01., vasárnap

Vörös beavatkozási terv vasárnap este egy kisbusz baleseténél – videóval

Árokba borult egy több személyt szállító kisbusz egy kanyarban vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen. Az első információk szerint húsz ember érintett a balesetben, közülük ketten eszméletlen állapotban vannak.

Vörös beavatkozási terv vasárnap este egy kisbusz baleseténél – videóval
2026. november 01., vasárnap

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Új nyugdíjszelvények lesznek novembertől Hargita és Kovászna megyében

Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Kovászna, Hargita, Beszterce-Naszód és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Új nyugdíjszelvények lesznek novembertől Hargita és Kovászna megyében
2026. november 01., vasárnap

Gyorshajtók, ittasan vezetők és akik jármű nélkül maradtak november elsejére

Az elmúlt 24 órában országszerte 487 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 116-nak gyorshajtás, 85-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.

Gyorshajtók, ittasan vezetők és akik jármű nélkül maradtak november elsejére
2026. november 01., vasárnap

Újabb gyógyszereket tehetnek fel az ártámogatott készítmények jegyzékére

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.

Újabb gyógyszereket tehetnek fel az ártámogatott készítmények jegyzékére
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Sorban következtek be a földrengések vasárnapra virradóan: négyet összesítettek

Négy földrengés történt vasárnapra virradóra és vasárnap reggel Vrancea szeizmikus térségében. A legerősebb rengés a Richter-skála szerint 3,6-os magnitúdójú volt – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Sorban következtek be a földrengések vasárnapra virradóan: négyet összesítettek
2026. november 01., vasárnap

Miért borulnak fényárba a temetők mindenszentek estéjén?

Több mint ezeréves egyházi hagyomány áll mindenszentek ünnepe mögött, a temetők esti kivilágítása pedig az elhunyt szeretteinkre való emlékezés és az örök világosság jelképe. De honnan erednek ezek a szokások?

Miért borulnak fényárba a temetők mindenszentek estéjén?
2026. október 31., szombat

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Hirdetés