A Borboly Csaba által a közleményhamisítási ügyben a hét elején említett Árus Zsolt szombaton közleményt adott ki, mondván, három nap várakozási idő után sem tudott a megyei elnök bizonyítékot felmutatni állításaira. Az alábbiakban a közlemény szövege olvasható.
2010. február 07., 15:522010. február 07., 15:52
E hét elején Borboly Csaba személyemre és cégemre nézve rágalmazó közleményt tett közzé a sajtóban. Arra reagálva felszólítottam, hogy haladéktalanul bizonyítsa be állítását, vagy pedig vonja vissza, s kérjen elnézést. Három teljes nap állt a rendelkezésére, hogy ezt megtegye, de felszólításomra semmi válasz nem érkezett. Hallgatását csak egyféleképpen lehet értelmezni: bizonyítékkal nem rendelkezik, kijelentése rosszindulatú rágalom. Meggyőződésem, hogy beugratták, õ pedig meggondolatlan, hebehurgya módon ugrott. Egy megyei elnöktõl elvárható, hogy sokkal több körültekintéssel járjon el, tetteit ne a politikai ellenfelei iránti vak gyűlölet vezérelje. Borboly Csaba ezen a vizsgál csúfosan elbukott. Bocsánatkérést nem várok tõle, számomra elégséges, mert mindent elmond ez a hallgatás.
Ugyanakkor a sajtó figyelmét felhívom arra a belső feljegyzésre, amit az elnök nevében levelező ismeretlen tett közzé (ez által támpontot szolgáltatva arra is, hogy hol kell keresni a levelek küldőjét: az elnök munkatársai között). Ha ugyanis azt a feljegyzést a széki elnökökkel való találkozás után kiadott elnöki közlemény mellé tesszük, akkor világosan láthatjuk, miképpen képzeli el Borboly Csaba a tájékoztatást: teljesen lényegtelen, hogy egy találkozón mi történik, az arról kiadott közlemény csak arra koncentrál, hogy az elnököt jó fényben tüntesse fel. Ezek után mindenki megértheti, hogy miért hadakozik az elnök olyan vehemensen az ellen, hogy a testületi ülések hangfelvétele nyilvánosságra kerüljön. Akkor ugyanis mindenki megismerhetné az igazi arcát, az üléseken ugyanis rendszeresen kimutatja a foga fehérjét.
Gyergyószentmiklós, 2010.II.6.
Árus Zsolt
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós időben közzétett adatai szerint a szavazatszámlálási jegyzőkönyvek 66,48 százalékos feldolgozottságánál a Románok Egyesüléséért Szövetség jelöltje, George Simion vezet az elnökválasztás első fordulójában.
A kilenc órakor közzétett exit-poll adatok szerint Gerorge Simion biztosan bejut az államfőválasztás második fordulójába. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az urnazárást követően értékelt.
Nicușor Dan független elnökjelölt a vasárnap esti exit poll eredmények közzététele után kijelentette, a politikusoknak még hosszú utat kell megtenniük, hogy felérjenek az általuk képviselt közösségek törekvéseihez, ugyanakkor „ez egy új kezdet”.
Az urnazárást követően közzétett exit-pollok szerint George Simion és Crin Antonescu vagy Nicușor Dan juthat a második fordulóba a romániai elnökválasztáson, amelynek első, újból kiírt fordulóját vasárnap tartották.
Egyetlen személy, egy várandós nő maradt kórházban vasárnap estére a konstancai vonatbaleset érintettjei közül.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló megsérült.
Már csak kevesebb, mint két óra van hátra a megismételt elnökválasztás első fordulójából. A szavazókörzetek – külföldön és belföldön egyaránt – romániai idő szerint 21 órakor zárnak.
A Hargita Megyei Választási Iroda szóvivője, Adrian Pănescu tájékoztatása szerint a megyében összesen 2089 kérvényt nyújtottak be mozgóurna igénylésére, ezek közül 350-et egészségügyi intézményekben ápolt személyek adtak le.
A száraz növényzet és kidőlt fatörzsek kaptak lángra Balánbányán, az Egyeskő térségében.
Két vonat összeütközött vasárnap a konstancai vasútállomáson. Hét sérültet szállítottak kórházba eddig.
szóljon hozzá!