Ami volt, szép volt, ami lesz, rajtunk áll

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Zárva az idei csíki középiskolai ballagások sorát, elbúcsúztak iskolájuktól pénteken a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola diákjai. A 108 ballagó nevében Lajos Henrietta végzős diák mondta búcsúzóul: „ami volt, szép volt, ami lesz, rajtunk áll”.

R. Kiss Edit

2011. június 03., 15:472011. június 03., 15:47

2011. június 05., 15:442011. június 05., 15:44



Tekintse meg fotógalériánkat!

Szülők, rokonok, barátok, iskolatársak vették körül péntek délelőtt a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola udvarán a többnyire népviseletben felsorakozott ballagókat.

Elsőként Tankó István, az iskola igazgatója köszönt el tőlük. Rámutatott, a ballagás amellett, hogy emlékezés és búcsú, útra hívás és az eljövendő iránti kíváncsiság is, amelyben ott a megérkezés reménysége. A megérkezésig azonban hosszú az út, és ezen az úton sok nehézséggel találkozhatnak a fiatalok, akiknek az igazgató azt tanácsolta, ilyenkor jusson eszükbe az, amit az iskolában kaptak, ahol a tanórákon túlmutatóan, az életre is felkészítették őket pedagógusaik. Az igazgató figyelmeztette a ballagókat, hogy a döntések meghozatala nemcsak jog, hanem felelősség is.

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere ünnepi beszédében az iskola hűvös falai közül a tűző napfényre kivonuló diákok menetét az életbe való kilépéshez hasonlította. Mint mondta, az élet ilyen, nem védenek benne többé falak, nincsenek már ott a tanárok, hogy támogassanak, segítsenek, és szülők sem, hogy védelmezzenek. A polgármester kijelentette, büszke arra, hogy az iskola épülete harminc esztendeje szolgálja a tanuló ifjúságot, és hogy itt mindig komoly tanári kar készítette fel az diákokat az életre. „Ezért hiszem, hogy ti, fiatalok bizakodóan léptek ki a kapun és megfeleltek a kihívásoknak. Azt kívánom nektek, hogy legyen mindig hitetek és erőtök, sose feledjétek el, hogy nektek itt, ezen a földön, Székelyföldön van és lesz mindig küldetésetek. Ehhez kívánok nektek sok erőt kitartást és hitet” – bocsátotta útjára a ballagókat a polgármester.

Ferencz S. Alpár, Hargita megye főtanfelügyelője felhívta a fiatalok figyelmét, hogy a felelősségtudatos, felnőtt embernek kötelessége a szülőföld védelmezése, az idősek tisztelete, a hagyományok ápolása, tudásunk szülőföldünk érdekében való bővítése, az alma mater és pedagógusaink munkájának elismerése. „A szülőföldet akkor becsülhetjük, ha az itthon maradást, a visszatérést választjuk, ha hagyományait ápoljuk. Az alma matert lehetőségeink szerint támogatnunk kell, és elismerően forduljunk felé felnőttkorunk minden esztendejében. A pedagógusok munkáját úgy ismerhetjük el, hogy ha azt tisztelettel megköszönjük. Hisz hídemberek a pedagógusok, akik munkájuk során híddá feszültek, segítettek tanítványaiknak átkelni az élet szerteágazó folyamai felett, majd büszkén roskadhatnak össze ilyen és hasonló eseményeken, továbbra is arra biztatva benneteket, hogy magatok is építsetek hidakat közösségetek jövőjének biztosítása érdekében” – fejtette ki a főtanfelügyelő.

Az iskolaközösség nevében a végzősöket a tizenegyedikes Péter Szidónia búcsúztatta, a ballagók nevében könnyes, meghatott hangon Lajos Henrietta búcsúzott el tanáraitól, iskolatársaitól, a tanulmányi díjak átadása után pedig Szatmári Szilárd református lelkész imájával zárult az ünnepség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
2026. június 02., kedd

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos

Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos
Hirdetés