Állatorvosok mérik fel a jószágállományt – van még tisztáznivaló

A papíron szereplő és az istállóban talált állatok számának egyeznie kell •  Fotó: Barabás Ákos

A papíron szereplő és az istállóban talált állatok számának egyeznie kell

Fotó: Barabás Ákos

Felmérik az állatállományt: az országos szintű ellenőrzés során a körzeti állatorvosok nemcsak az elektronikai rendszerben szereplő adatokat vetik össze a valósággal, hanem az állatok egészségi állapotát is felmérik. Gyergyószéken nagy az összevisszaság.

Baricz-Tamás Imola

2018. november 05., 21:542018. november 05., 21:54

A haszonállatok nyilvántartását ellenőrzik ebben az időszakban Gyergyószéken is oly módon, hogy minden gazdához ellátogatnak, számba veszik jószágait. Ha szükséges, akkor fülszámmal látják el ezeket, vagy ha a gazdaságból a korábbi ellenőrzés óta eladtak, illetve levágtak háziállatot, azokat törlik a nyilvántartásból.

Idézet
Tulajdonképpen rendet csinálunk az elektronikus nyilvántartó-rendszerben, ami azt jelenti, hogy az adatok feldolgozása után tiszta képet kapunk a gazdaságokban lévő állatokról

– számolt be érdeklődésünkre Gáll József, gyergyószentmiklósi körzeti állatorvos.

„Az akció országos szintű, és jelenleg minden kolléga ezzel foglalkozik a hozzá tartozó településeken. Mi is az országos hatóság megbízásából végezzük az ellenőrzést Gyergyószentmiklóson, valamint Alfalu és Szárhegy községben. A számítógépes nyilvántartás alapján felkeressük a gazdaságokat, ahol a gazdáknak minden nyilvántartott állattal el kell számolniuk. Emellett

Idézet
a jószág egészségi állapotát is felmérjük, figyelve a rendellenességekre, szükség esetén lázat mérünk, meg is vizsgáljuk az állatokat

– ismertette az állatorvos.

Megtudtuk, hogy a terepmunkával várhatóan két hét alatt végeznek, egy időben több csoport is dolgozik különböző gazdaságokban. Az eddigi tapasztalat tükrében Gáll József elmondta, hogy

nagy a rendetlenség, vagyis az udvarokon általában több vagy kevesebb állat van, mint amennyinek a nyilvántartás szerint lennie kellene.

A helyszíni ellenőrzést követő papírmunka, az adatok feldolgozása pedig még több problémát felszínre fog hozni – tette hozzá a szakember. Hangsúlyozta, Romániában a gazdákra van bízva az állatállományban történt változások bejelentése, és ezt minden állattartónak komolyan kellene vennie. A gazdák viszont többnyire elmulasztják bejelenteni, ha disznót, juhot, szarvasmarhát vásárolnak, és ebből adódnak a gondok leltározáskor.

Arról is beszámolt az állatorvos, hogy a jelenlegi ellenőrzés után a szarvasmarhák esetében tébécé-szűrés lesz, majd a kutyák kötelező oltása következik. Az állattartók tehát áprilisig számíthatnak arra, hogy az állatorvos felkeresi őket. „A gazdálkodásból élők lassan megszoknak bennünket, de a bejelentetlen állatok tulajdonosai nem nagyon szeretnek, ugyanis nekünk feladatunk kideríteni az állatok eredetét, származását.

Idézet
Sajnos előfordul, hogy egyszerűen nem engednek be az udvarra.

Ha így történik, ezt jeleznünk kell a megyei állategészségügyi hatóságnál, és onnan küldenek ellenőröket, volt már erre példa. Ez bírsággal is jár, mivel a helyi állatorvos feladatának elvégzését akadályozza az, aki nem fogadja a szakembereket” – tájékoztatott Gáll József.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Maláriával diagnosztizáltak egy férfit, aki nem járt mostanában külföldön

Maláriával diagnosztizáltak egy bukaresti férfit – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.

Maláriával diagnosztizáltak egy férfit, aki nem járt mostanában külföldön
2025. július 10., csütörtök

Javaslat: maradjanak az alpolgármesterek, menjenek az önkormányzati képviselők

Az alpolgármesternek fontos feladatai vannak a kisebb községekben is, nem róluk kellene lemondani, hanem inkább a tanácsosok számát kellene csökkenteni – javasolja a Romániai Községek Országos Szövetsége, a kormány megszorító intézkedéseire reagálva.

Javaslat: maradjanak az alpolgármesterek, menjenek az önkormányzati képviselők
2025. július 10., csütörtök

Felszámolják az első román fapados légitársaságot

A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.

Felszámolják az első román fapados légitársaságot
2025. július 10., csütörtök

Az Egyfeszt összművészeti fesztivál felejthetetlen élményt ígér

Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.

Az Egyfeszt összművészeti fesztivál felejthetetlen élményt ígér
2025. július 10., csütörtök

Röhrig Gézával lehet találkozni Marosvásárhelyen

A Saul fia című film főszereplője, Röhrig Géza költőként mutatkozik be július 16-án, szerdán 18 órától a marosvásárhelyi Kandaké kávézóban, a Bernády tér 3. szám alatt.

Röhrig Gézával lehet találkozni Marosvásárhelyen
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az AUR által Ursula von der Leyen ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány

A romániai európai parlamenti (EP-) képviselők közül nyolcan szavazták meg csütörtökön az Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, ketten tartózkodtak, 12-en ellene szavaztak, 11-en pedig nem vettek részt.

Elbukott az AUR által Ursula von der Leyen ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvárt a teherforgalomtól menetesítő gyorsforgalmi utat adtak át

Átadták a forgalomnak csütörtök délután az észak-erdélyi (A3-as) autópályát az 1-es országúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi utat.

Kolozsvárt a teherforgalomtól menetesítő gyorsforgalmi utat adtak át
2025. július 10., csütörtök

Befogták a motorost megölő medve egyik árván maradt bocsát, továbbra is keresik a másik kettőt

Befogták az egyik bocsát annak az anyamedvének amelyet a napokban lőttek ki, miután az megölt egy motorost a Transzfogarason – közölte Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.

Befogták a motorost megölő medve egyik árván maradt bocsát, továbbra is keresik a másik kettőt
2025. július 10., csütörtök

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

Kenőpénz elfogadásán érték tetten az ügyészek csütörtökön a bukaresti Floreasca kórház egyik ortopéd szakorvosát – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
2025. július 10., csütörtök

Tizenöt éves a Csíki Jazz Fesztivál: világszínvonalú előadók, tehetségek és közösségi örömzene

Július 13. és 27. között ünnepli 15. születésnapját a Csíki Jazz Fesztivál. Idén az emlékezés és a világzene jegyében zajló eseménysorozat világszínvonalú fellépőkkel, tehetségkutatóval, gyerekprogramokkal és közösségi örömzenéléssel várja a közönséget.

Tizenöt éves a Csíki Jazz Fesztivál: világszínvonalú előadók, tehetségek és közösségi örömzene