
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Idén még egészen biztosan használni kell a védőmaszkot – írja az Agerpres hírügynökség Alexandru Rafila orvos, szociáldemokrata parlamenti képviselő kijelentésére hivatkozva.
2021. január 19., 09:142021. január 19., 09:14
2021. január 19., 09:142021. január 19., 09:14
Rafila szerint a védőmaszk használatáról csak a nemzetközi szakmai intézmények által elvégzett tudományos kutatások eredményei alapján, az Európai Unió által az oltási lefedettséggel kapcsolatos felmérés és ez alapján kifejtett álláspont nyomán lehet majd lemondani.
„Én nem tudom pontosan meghatározni, hogy mikortól nem kell majd védőmaszkot hordani, de ha ez a célkitűzés, a 70 százalékos lefedettség megvalósul, a szakemberek biztosan megvitatják majd ezt a kérdést, és ajánlásokat fogalmaznak meg, amelyeket az államok elfogadhatnak” – fejtette ki Rafila a PSD székhelyén tartott sajtótájékoztatón.
Arra a kérdésre, hogy egyetért-e Adrian Streinu-Cercel orvossal abban, hogy még két évig védőmaszkot fogunk használni, Rafila így válaszolt, „én nem szeretek úgy jósolgatni, hogy vélekedésekre és nem tudományos érvekre támaszkodom. Mihelyt az EU lakosságának az immunizálása előrehalad, el fognak készülni a felmérések, kutatások is, amelyek alapján a maszkviselés időszakának lerövidítését, vagy meghosszabbítását fogják javasolni.
Rafila kifejtette ugyanakkor, hogy a szociáldemokraták támogatják az oltási kampányt, és azt szeretnék, ha annak nyomán minél előbb megvalósulna a lakosság immunizálása, azonban van néhány olyan dolog, ami aggodalomra ad okot, és ezek egyike az oltás beütemezésére szolgáló online platform működése.
A szociáldemokrata képviselő szerint három héttel az oltási kampány elkezdése után Románia még mindig csak a „tapogatózás” időszakában van, és ez nem ad igazán bizalmat az állampolgároknak.
Rafila utalt arra, hogy hétfő reggel meghibásodott a COVID-19 elleni vakcinára jelentkezők online platformja, ezért átmenetileg nem működött. Leszögezte, a platform működésétől függ nem csupán az oltások beütemezése, hanem az egész kampány lefolyásának módja is.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!