
Fotó: Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal
Egyre gyakoribbak az olyan felhőszakadások, amelyek alig néhány percig tartanak, de nyomukban súlyos károkat okozó árvizek keletkeznek, ez a klímaváltozás egyik biztos jele – jelentette ki az elmúlt hétvégi áradások kapcsán tartott sajtóértekezletén Kovászna megye prefektusa. Ráduly István egyebek mellett a turizmus területén az önkormányzatokat érintő lehetőségekről és a hátrányos helyzetben élő kismamáknak szóló segélyakcióról is beszélt.
2023. június 29., 13:502023. június 29., 13:50
2023. június 29., 13:522023. június 29., 13:52
Az áradás a legnagyobb gondot Nagyajtán okozta vasárnap, olyan körülmények között, hogy a faluban gyakorlatilag nem esett eső.
A polgármester úgy kapta a RO-Alert-figyelmeztetést, hogy azt hitte, tévedés történt, hiszen náluk sütött a nap. Ám néhány kilométerrel feljebb, Középajta és Szárazajta térségében óriási felhőszakadás következett be,
Mindezek mesterséges gátat képeztek a patakban, amely kilépett medréből, és négy házat elöntött a patak jobb partján.

Elvitte az ár az Erdővidék és Sepsiszék közötti közúti kapcsolatot is biztosító hidat a Kovászna megyei Nagyajtán.
„Azonnal a helyszínre siettem, és Adrian Simtea alezredessel, a Kovászna megyei tűzoltóság parancsnokával, valamint Bihari Edömér polgármesterrel közösen meghoztuk az első operatív intézkedéseket:
– közölte Ráduly István, akire „mély benyomást tett”, ahogyan a falu lakói „vedrekkel, talicskákkal, ki mivel tudott” siettek a károsultak segítségére.
Fotó: Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal
A prefektus hozzátette, hogy az utóbbi években júniusban és júliusban voltak a legveszélyesebb légköri jelenségek, amelyek szerinte a klímaváltozás egyenes következményei, és nem teljesen világos, miként alkalmazkodhatnánk hozzájuk. „Nem igazságos a baróti polgármestert hibáztatni a rossz kanalizálás miatt olyan körülmények között, hogy a megyei vízügyi igazgatóság (SGA) jelentése szerint június 25-én 25 perc alatt 37,2 liter csapadék hullott négyzetméterenként, a következő félórában pedig további 22 liter.
– fogalmazott a Ráduly István.
Ez igen nagy szám, tekintve, hogy tavaly egész júniusban 22 liter hullott négyzetméterenként Baróton, miközben az országos átlag 37,5 litert tett ki. Barót csapadék szempontjából az országos középérték fölött szerepel, az elmúlt 10 év júniusi átlaga csaknem 90 liter négyzetméterenként.
Hétfőn és kedden a prefektúra szakbizottsága Nagyajtán, Baróton és Torján mérte fel a helyzetet.
Az ideiglenes hidat újjáépítették, és szerda óta ismét lehet közlekedni a Bölön–Barót útvonalon.
Baróton 60 háztartást, 2,5 km utat, 25 kutat árasztott el víz, a vihar 5 fát döntött ki. Torján, ahol egyetlen óra alatt 97 liter csapadékot mértek, 6 ház, 1 gazdasági egység, 80 kert és udvar, 41 pince, 23 kút, 125 hektár mezőgazdasági területet, 3 híd és 9,5 km burkolatlan út károsodott.
A 121A (Vadas térségében) és a 122 (Hatod) megyei utakat összesen 6,5 km hosszan rongálta meg az ár.
A károk felmérése folyamatban van. A prefektúra és a megyei tanács közös kormányhatározat-tervezetet nyújt be a károsultak megsegítése érdekében.
Fotó: Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal
Ráduly István ugyanakkor felhívta a figyelmet a turisztikai minisztérium közleményére, amelyben
„Hiába mondjuk, hogy Háromszék csodálatos természeti adottságokkal rendelkezik, ha ezt az információt nem juttatjuk el az érdeklődőkhöz.
– hangsúlyozta. A vonatkozó közleményt kiküldték az összes polgármesteri hivatalnak és feltették a prefektúra honlapjára is.
A sajtótájékoztatón elhangzott: júniussal lezárult a rászoruló kismamáknak szóló segélyakció. Kovászna megyében 2022. júliusa és 2023. júniusa között összesen 129, hátrányos helyzetű (kiskorú, kritikus helyzetben lévő vagy garantált minimáljövedelemmel rendelkező anyák, ukrajnai menekültek stb.) nő részesült egyszeri, 2000 lejes segélyben. Az Európai Unió által finanszírozott program keretében a kedvezményezettek a szülés után legtöbb három hónapig folyamodhattak az elektronikus kártyáért. Az első 104 kártyát májusban kapták kézhez a rászorulók (a többit júniusban, 11-et pedig júliusban juttatnak el a jogosultakhoz).
A prefektus folytatja kihelyezett meghallgatás-sorozatát: július 6-án 12 órakor a kovásznai polgármesteri hivatalban várja az érdeklődőket. Iratkozni a 0267-315 444-es telefonszámon lehet.
A hétvégén is nőttek az üzemanyag-árak, a gázolaj ára pedig literenként 5 banival emelkedett keddtől – számol be az economica.net gazdasági hírportál. Szerdán ismét emelkedett az üzemanyagok ára.
Több mint 8,45 millió utast szolgált ki 2026 első hat hónapjában a bukaresti Henri Coandă és Aurel Vlaicu (Băneasa) nemzetközi repülőtér. Ez 5,08 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, és új forgalmi rekordnak számít.
Az MTVA nem hosszabbította meg a Hazajáró honismereti-turisztikai magazinműsor szerződését – jelentették be a műsor készítői közösségi oldalukon. A közlemény szerint ugyanilyen döntés született a Kárpát-medence című műsor esetében is.
Huszonhét szervezett túra, közösségi programok és mintegy ezerötszáz résztvevő várható az Erdélyi Kárpát-Egyesület idei vándortáborában. Az augusztus 4–9. között sorra kerülő eseményre még szerda estig fogadják az előzetes regisztrációkat.
Bóka Jánost választotta vezetőjének a Fidesz parlamenti frakciója keddi ülésén.
A bukaresti ítélőtábla kedden helyt adott a Sanitas egészségügyi szakszervezeti szövetség kérelmének, és a vonatkozó per jogerős lezárásáig felfüggesztette a közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatos eljárást.
A Segesvári Középkori Fesztivál Románia legnagyobb ilyen rendezvénye. Idén július 24-26. közt várják a több mint 25 ezer látogatót az óváros falai közé, ahol először lép fel a Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület is harci bemutatókkal.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítják fel a címzetteket.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Az oktatási minisztérium közvitára bocsátott kedden egy kormányhatározat-tervezetet, amely szerint pénzjutalomban részesítik a 2026. június-júliusi országos vizsgákon tízes átlagot elért diákokat.
szóljon hozzá!