Kiegyensúlyozott EMI-tábor

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Bár a vártnál valamivel kevesebb résztvevővel, de összességében minden eddigi tábornál sikeresebb rendezvényt tud maga mögött az EMI. A szervezők értékelése szerint a táborozók kulturáltabb viselkedésétől kezdve az előadások iránt érdeklődő nagyszámú közönségen át, a különböző politikai szervezetek részvételéig, a sikeres koncertekig, az idei tábor a kiegyensúlyozottságában különbözött az eddigiektől.

Pethő Melánia

2010. augusztus 16., 19:562010. augusztus 16., 19:56

2010. augusztus 16., 21:052010. augusztus 16., 21:05

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

Vasárnap, az esti koncertek után tábortűzzel zárult a hatodik EMI-tábor.  Soós Sándor, EMI-elnök ismertetése szerint az idei rendezvénynek valamivel kevesebb résztvevője volt az egy évvel korábbinál, ezt a gazdasági válság hatásainak, illetve az utóbbi hetek rossz időjárásának tudják be a szervezők. Pontos összesítésről nem tudtak még számot adni, de becsléseik szerint 15 és 16 ezer közé tehető a résztvevők száma.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A legtöbb napijegy csütörtökön és pénteken kelt el, két-három ezren buliztak a Kárpátia illetve az Edda koncertjein. Nem csak az esti koncertek, hanem a napközben zajló előadások is nagy érdeklődés mellett zajlottak. A különböző tematikus sátrak minden előadás alkalmával megteltek, a legtöbben Böjte Csaba, Vona Gábor, Kövér László és Berecz András előadásaira voltak kíváncsiak. Sikere volt a Portéka kézműves foglalkozásoknak, az EKE túráknak, a Caritas rendezvényeinek, ugyanakkor az esti közös éneklések is “telt sátorral” zajlottak.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

„Az idei tábor programja az eddigiekhez mérten sokkal kiegyensúlyozottabb volt – ha csak politikai téren vesszük, akkor elmondható, hogy minden meghívott politikai szervezet részt vett. Idén volt RMDSZ, EMNT, SZNT, MPP Erdélyből, Magyarországról pedig Jobbik és Fidesz. A Jobbik részéről Vona Gábor, mint pártelnök, parlamenti képviselő, frakcióvezető, illetve Kövér László, a magyar államot képviselve, házelnökként vett részt. Azzal, hogy egy házelnök részt vett és előadást tartott a táborban, mindenképpen választ ad azok számára, akik megkérdőjelezik az EMI tábor legitimítását, azt, hogy mennyire van meg a helye, a súlya a rendezvénynek” – véli Soós Sándor, hozzátéve, a táborban volt rá példa, hogy a nem egy nézetet valló politikusok az oldottabb körülményeknek köszönhetően leültek egy pozitív vitára, ami a jövőre nézve egy jobb kommunkációt eredményezhet közöttük, ez pedig mindenképp üdvözlendő.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A koncertprogramok terén is elégedettek a szervezők, úgy vélik a fellépő együttesek mind a fiatal, mind pedig a középkorosztályt megszólították, a Kárpátia meg minden magyar érzelmű emberhez szólt.

„Összességében elégedett vagyok a táborral. Úgy érzem idén kulturáltabbak voltak a résztvevők, nem voltak szélsőséges kilengések” – mondta el a főszervező, ám arról is említést tett, hogy idén is fogtak el olyan személyeket, akik lopni próbáltak, sőt olyan fiatalokat is adtak át a rendőrségnek, akik kábítószert hoztak be a táborba. „Nem akarunk mi a drog elleni kampányban részt venni, egyszerűen azt akarjuk, hogy a táborban rend legyen, és tiszta legyen az, hogy ilyesminek itt nincs helye. Tudnia kell annak a fiatalnak, aki kábítószer-fogyasztásra vagy árusításra készül, hogy átadjuk a rendőrségnek, hisz hosszú távon csak így tudjuk kiszűrni a rendbontó személyeket a táborból” – mondta el az eset kapcsán Soós Sándor.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

Köztudott, hogy minden EMI tábor alkalmával nagy erőkkel vonulnak a helyszínre a különböző ellenőrző szervek, minden alkalommal, minden téren tüzetesen vizsgálódva, keresve a rendellenességeket. Idén sem történt másként. A szervezők elmondása szerint ellenőrzésekben nem volt most sem hiány, ám a vizsgálódások során senkit nem büntettek, mindent a legnagyobb rendben találtak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 22., péntek

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen

Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen
2026. május 21., csütörtök

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?

A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?
2026. május 19., kedd

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson

Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
2026. május 12., kedd

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson

Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson
2026. május 11., hétfő

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója

Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját a Figura Stúdió Színház. Az előadás a Ceaușescu-korszak mindennapjait idézi meg humorral és iróniával, miközben a kommunizmus máig ható következményeire is reflektál.

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója
Hirdetés