
Fotó: Antal Erika
Esténként a marosvásárhelyi bevásárlóközpontok mögött megjelennek azok az emberek, akik végigellenőrzik a szemeteskukát tartalmát, és ha szerencséjük van, tele szatyrokkal távoznak. A Bartók Béla utcában van egy kávézó, amely előtt zárás után becsomagolva várja az aznap megmaradt péksütemény, hogy valaki elfogyassza.
2017. június 06., 17:042017. június 06., 17:04
A nagyobb bevásárlóközpontokban zárás előtt egy, vagy egy félórával csökkentik azoknak a termékeknek az árát, amelyeket másnap már nem tudnak eladni. Amennyiben így sem sikerül túladni rajta,
Bár nem szabadna a szemétből ezeket kiszedni, sokan kihasználva az őr figyelmetlenségét, esténként hazaviszik a „várva várt finomságokat”.
Ezt a megalázó helyzetet, ugyanakkor az élelmiszerpazarlást is szeretnék elkerülni egy marosvásárhelyi kávézóban, ahol szépen becsomagolva, a bejáratnál várja az aznap megmaradt pékáru, hogy valaki hazavigye.
– magyarázta a Vásárhelyi Hírlapnak Mare Marius, a kávézó egyik működtetője.
A januárban megnyílt kávézó társtulajdonosától megtudtuk, az Amerikai Egyesült Államokban dolgozott, onnan hozta az ötletet, hogy nem kell kidobni azt, ami még jó, fogyasztható, de másnap már nem lehet eladni.
– fogalmazott Mare Marius, hozzátéve, hogy Amerikában élelmiszert, ruhaneműt, játékot, cipőt, bútort nem dobnak ki, ha az még jó, inkább kiteszik, és akinek szüksége van rá, az hazaviszi.
Azt is megtudtuk, hogy szinte minden nap marad meg egy-két, vagy néha ennél több péksütemény, kifli, pogácsa. Nagy hangsúlyt fektetnek a minőségi árura és kiszolgálásra egyaránt, de sajnálnák is, ha a még jó árú a szemétkukában végezné.
„Nem várunk köszönetet senkitől ezért a gesztusért, jó szándékkal csináljuk, örülünk, hogy szülővárosunkban ezt bevezethettük. Hátha mások is kedvet kapnak hozzá, és hasonlóan cselekednek” – mondta a fiatal kávézótulajdonos.
Szavazásra várva
Romániában tavaly hoztak egy jogszabályt, amellyel a pazarlást próbálják visszaszorítani és amely előírja, hogy egy adott termék előállításakor figyelemmel kell lenni a pazarlás kiküszöbölésére is, illetve a lejárati idő előtt kedvezményes áron kell azokat forgalmazni a boltokban. Amennyiben nem sikerül eladni, a civil szervezeteknek lehet adományozni ezeket az élelmiszereket. A törvény alkalmazása azonban még mindig késik.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.
Három maroshévízi férfit vettek 24 órára őrizetbe, miután a gyanú szerint egy helyi szórakozóhelyen biztonsági őrökre támadtak, majd több berendezési tárgyat is megrongáltak. A rendbontás az utcán is folytatódott.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy folytatni kívánja Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő politikáját a források helyes kezelésében és a korrupció elleni küzdelemben.
0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.
szóljon hozzá!