
Fotó: Iochom Zsolt
Médiaszakemberek, a rendőrség és a katonaság képviselői, az egészségügyben dolgozók, a gazdasággal foglalkozók és a művészetek világában alkotók tartottak beszámolót saját szakmájukról szerdán a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében.
2011. március 24., 08:462011. március 24., 08:46
2011. március 24., 13:592011. március 24., 13:59
Több száz fiatal kísérte figyelemmel a bemutatókat
A pályabörze 11–16 óra között zajlott, a rövid bemutatók után az érdeklődők kérdéseit is megválaszolták a meghívott szakmák képviselői.
„A hatodik alkalommal megrendezett pályabörzén azt tapasztaltuk, hogy az előző évekhez képest jóval nagyobb volt az érdeklődés a diákok körében. Most először előzetes bejelentkezést kértünk a város líceumaiból és szakközépiskoláiból, és mintegy 1000 diák fordult meg a pályabörzén” – mondta el érdeklődésünkre Szabó Irén Ottilia szociálpedagógus, a Hargita Megyei Pszichopedagógiai Tanácsadó Központ munkatársa.
Kelemen Nóra, Günther Ottó és Létai Tibor
Elsőként a médiával, a kommunikációval foglalkozó szakemberek meséltek munkájukról. „Minden szakmában az a legfontosabb, hogy az ember szeresse, amit csinál” – fogalmazott Létai Tibor, a Csíki Hírlap újságírója, aki felelevenítette az újságírás történetét, és vázolta a napi munkát. „Bárkiből lehet újságíró, aki érez magában hajlamot, van tehetsége, jó kommunikációs készséggel rendelkezik” – mondotta, megjegyezve, hogy azért egy nagyon stresszes szakmáról van szó. Ilyen irányú tanulmányokat Nagyváradon, az Ady Endre Sajtókollégiumban és Kolozsváron, az újságírói egyetemen érdemes elvégezni – hangzott el előadásában.
Günther Ottó a rádiózás szépségeiről beszélt
„Több mint tíz éve a szájammal keresem a kenyerem” – indította beszámolóját Günther Ottó rádiós műsorvezető. „A rádiózás alapja a beszéd mellett a zene. Nagyon szép, nagyon változatos szakma, de fontos, hogy az ember jártas legyen a világ dolgaiban, és kellő nyitottsággal, kreativitással is rendelkezzen. Aki a zenét szereti, és szívesen beszélget, az mindenképp próbálja ki” – biztatta a fiatalokat a Fun Fm Rádió programigazgatója.
Kelemen Nóra PR-manager a közkapcsolatok kínálta munkalehetőségekről beszélt. „PR-os lehet mindenki, aki nem egy rutinos, kötelező programhoz szeretne igazodni, mert ebben a szakmában nincs fix munkaidő. Kell szeretni a mozgalmasságot, azt, hogy mindig történik valami” – mesélte a PR-szakember. „Ez a szak nagyon felkapott Csíkszeredában is a Sapientia egyetemen” – jegyezte meg az előadó.
A rendőrség, a katonaság és a hírszerzés munkáját ismertették
Az ezt követő órában a rendőrség és a katonaság munkája került a figyelem középpontjába. Elsőként Stan Alexandra hírszerző tiszt beszélt a SRI munkájáról, tisztázva annak munka- és hatáskörét, hogy a fiatalok tudjanak különbséget tenni a rendőri és a hírszerző munka között. A katonasággal kapcsolatosan Paraschivescu Ion rendőrszázados, míg a rendőrség munkájáról Kondor István Loránd felügyelő beszélt a fiataloknak.
Érdeklődő fiatalság
Mivel az egészségügyben nagyon sok elhelyezkedési lehetőség van, ezért a szervezők két órába sűrítették össze a szakmák képviselőit. Az első panel meghívottja dr. Kurkó Csilla orvos, dr. Iszlay Tibor állatorvos és Miklós Blanka masszőr, fizikoterapeuta volt. Beszámolójuk után dr. Filip Ildikó fogorvos, Vass Éva gyógyszerész és Vizi Mária Melinda asszisztens mesélt mindennapi munkájukról, arról, hogy ez a szakma elhivatottságot igényel. 15 órától Lázár Ede közgazdász, Bodi Ildikó foundraiser és Ferencz Jozefa könyvelő volt a pályabörze meghívottja.
Benedek Ágnes, Ványolós András és Siklódi Ferenc
A legnagyobb érdeklődés a fiatalság körében a művészetek iránt mutatkozott, kérdések egész sorát intézték a meghívott előadókhoz: Kóter Vilmos reklámgrafikushoz, Siklódi Ferenc képzőművészhez, Ványolós András zenészhez és Benedek Ágnes színművészhez. „A szakmádban csak akkor tudsz jó és eredményes lenni, ha szereted, amit csinálsz, és azt szívből-lélekből is teszed” – hangzott el a találkozón.
„A pályabörzét a Hargita Megyei Pszichopedagógiai Tanácsadó Központ és a koordinálása alatt lévő iskolai pszichokabinetek munkatársai, iskolapedagógusok és szociálpedagógusok szervezték és bonyolították le. A bemutatásra kerülő szakterületek kiválasztását megelőzte egy felmérés a diákság körében, így olyan szakmákat választottunk, amelyek a leginkább érdekli őket, és amelyek iránt a legnagyobb az igény a megyében” – fűzte hozzá Szabó Irén Ottilia.
Pályabörze március 24-én:
11–12 óra között kozmetikus, fodrász és manikűrös beszél a szépségipar mindennapjairól
12–13 óra között a szociális szakmákról mesél a fiataloknak a meghívott pszichológus, gyógypedagógus, szociológus és szociális munkás.
13–14 óra között autószerelő, kamionsofőr, víz-gáz szerelő és asztalos szerepel a meghívottaknál.
14–15 óra között informatikus, építészmérnök, környezetvédő-mérnök és erdészmérnök fog mesélni szakmájáról.
15–16 között a jog területéről ügyvédet, jogászt és közjegyzőt hívtak meg a pályabörzére. Az oktatói-nevelői szakma szépségeiről tanár, tanítónő, óvónő és nevelő fog vallani.
Minden érdeklődő fiatalt szeretettel várnak március 24-én, csütörtökön 11–16 óra között a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
szóljon hozzá!