
Fotó: Fehér Csongor
Szabadtéri fotókiállítást rongáltak meg vasárnap napközben Gyergyószentmiklóson: az eset azóta borzolja a kedélyeket, főként, hogy egyelőre sem szemtanú, sem bizonyíték nincsen az ügyben.
2021. január 25., 20:522021. január 25., 20:52
Egyelőre sem szemtanú, sem más bizonyíték nincsen, így nem tudni, hogy mi történhetett vasárnap délben a gyergyószentmiklósi Szent István-templom előtti téren lévő kiállítás anyagával. A délelőtti szentmisére tartók még az állványokon láthatták a Gyergyói Fotóklub alkotásaiból készült tárlatot, azonban amikor kijöttek,
Az eset kapcsán sokan felháborodásukat fejezték ki a közösségi oldalon: többek véleménye, hogy vandalizmus történt, erre gyanakszik a kiállítás szervezője is.
„Megdöbbenés, szomorúság és egyben felháborodás az, amit érzek. Példátlan, ami történt. Egy szakrális térben, egy templom előtt rongálták meg a művészeti alkotásokat. Aki ilyent tesz, az nemcsak mások munkáját nem értékeli, semmibe veszi a kultúrát.
– fogalmazott a tárlat szervezője, Kolcsár Béla, aki nem hiszi, hogy a szél tett volna kárt a kiállítás anyagában, meggyőződése, hogy szándékos rongálásról van szó. Feltételezését igazolni látszik az egyik tönkretett alkotás is:
„A képeket tartó állványzat megfelelően össze volt csavarozva, ezért sem hihető, hogy a szél bontotta volna meg a kiállítást” – szögezte le Kolcsár Béla.
Fotó: Fehér Csongor
Megdöbbent a történteken Mincsor Szabolcs, a Gyergyói Fotóklub vezetője is. Tizenegy éve szerveznek rendszeresen szabadtéri kiállításokat, Gyergyószentmiklós mellett más székelyföldi településeken és az anyaországban is, de még soha nem tapasztaltak hasonló rongálást. A fotóklub vezetője mindemellett fontosnak tartotta megjegyezni: az eset nem szegte kedvüket, hiszen a klub tagjai visszahelyezték a helyükre a még ép képeket, ezek továbbra is megtekinthetők lesznek az eredetileg tervezett háromhetes időszakban (a tárlat egyébként péntek délutántól látható a Szent István-templom előtt). Az állványzatot is megerősítették.
A Szent István-plébánia egyháztanácsosa, Bajkó Tibor volt az egyik olyan személy, aki a szentmiséről kijövet szembesült a rongálás tényével. Szerinte nem vandalizmus történt. „Nem hiszem el, hogy Gyergyószentmiklóson valaki puszta rosszindulatból rongálna művészeti alkotásokat” – hangsúlyozta. Az idegenkezűség azért sem valószínűsíthető – tette hozzá – mert fényes nappal, szentmise alatt történt az eset. Ő
Szemtanúkat keresnek, rendőrséghez fordulnak
A városi kamerarendszer még nem épült ki annyira, hogy a Szent István-templom előtti teret is lássa, így egyelőre nincs használható bizonyíték arra vonatkozóan, hogy mi is történt. Mincsor Szabolcs ezért arra kéri a helyieket, hogy ha valaki látta az esetet, ne hallgassa el, ne legyen az esetleges elkövető cinkosa. Kolcsár Béla pedig jelezte, hogy a rendőrségtől fognak segítséget kérni az eset tisztázása érdekében.
Egy lehallgatott beszélgetésben Călin Georgescu azt mondta Ionel Rusen üzletembernek: az volt a küldetése, hogy „leleplezze az egész rendszert”, végül pedig George Simiont is.
A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
szóljon hozzá!