
Fotó: Vargyasi Levente
A stratégia a 7. Székelyföldi Grafikai Biennálé hívó szava, jelentette be hétfőn a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMÜK) szervezett sajtótájékoztatón Ferencz S. Apor, a Biennálé kurátora.
2022. január 17., 21:212022. január 17., 21:21
2022. január 17., 21:212022. január 17., 21:21
Azért választották ezt a hívó szót, mert az elmúlt két év megváltozott körülményei, korlátok közé szorított megtapasztalása miatt átértékelődött a jövőképük – mondták a szervezők.
A kurátor kifejtette, ez egy javasolt téma, nem szeretnének egyetlen művészt sem korlátok közé szorítani, egy témát ráerőltetve. Bíznak abban, hogy a jelentkező művészek alkotói érzékenységének produktumai kiváló lenyomatai lesznek az elmúlt éveknek, így bizakodva állnak a szervezés és a lebonyolítás elé, várják a művészek jelentkezését, a pályázat egyetemi hallgatóknak is nyitott.
Fotó: Vargyasi Levente
Abban is reménykednek, hogy idén októberben élőben tarthatják meg az eseménysorozatot, amelynek legfőbb célja, hogy valamilyen szinten fókuszba helyezze a kortárs grafikai törekvéseket, és ezen keresztül átfogó képet nyújtson a sokszorosító képalkotás trendjeiről, fejlődéséről.
A Székelyföldi Grafikai Biennálé-ról további információ az esemény honlapján érhető el.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
Árokba borult egy több személyt szállító kisbusz egy kanyarban vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen. Az első információk szerint húsz ember érintett a balesetben, közülük ketten eszméletlen állapotban vannak.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Kovászna, Hargita, Beszterce-Naszód és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Az elmúlt 24 órában országszerte 487 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 116-nak gyorshajtás, 85-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
Négy földrengés történt vasárnapra virradóra és vasárnap reggel Vrancea szeizmikus térségében. A legerősebb rengés a Richter-skála szerint 3,6-os magnitúdójú volt – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Több mint ezeréves egyházi hagyomány áll mindenszentek ünnepe mögött, a temetők esti kivilágítása pedig az elhunyt szeretteinkre való emlékezés és az örök világosság jelképe. De honnan erednek ezek a szokások?
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
szóljon hozzá!