
Fontos beruházásokat tervez idén az önkormányzat
Fotó: Tuchiluș Alex
Több szakaszban tervezi az Anghel Saligny beruházási program által támogatott útfelújítások kivitelezését Kovászna város önkormányzata. A kormány által finanszírozott projektek mellett saját költségvetésből is több fontos munkálatot valósítanának meg idén, ugyanakkor hangsúlyt fektetnek az utak karbantartására is. Az elképzelésekről Gyerő József polgármestert kérdeztük.
2024. március 08., 18:062024. március 08., 18:06
Az elöljáró elmondta, a Saligny-program keretéből megvalósítandó útfelújításokat több részre bontották, ezek közül a legelőrehaladottabb állapotban a Híd, Esthajnalcsillag, Ady Endre, Bartók Béla, Butykák, Plevnei és Mihai Eminescu utcákat érintő projekt van, ahol már megtörtént a víz- és csatornahálózat rendbetétele, csupán a közbeszerzés kiírása van hátra.
Szinén az említett kormányprogramon segítségével újítanák fel a Kovásznát Székelytamásfalvával összekötő, 13-as számú községi útnak a városhoz tartozó szakaszát.
– hangsúlyozta a polgármester.
Ugyancsak szerepel a tervek között a Petőfi Sándor utca felső szakaszának korszerűsítése, miután az alsó és a középső szakasz már korábban elkészült más pályázatok révén. Egy másik csomag további tíz utca – Kós Károly, Cserépgyár, Szövöde, Virág, Akác, Vásár, Víz, Ősz, Gazdáné Olosz Ella, Kőbánya – felújítását foglalja magában. „Ezekben az utcákban előbb rendbe kell tenni a víz- és csatornahálózat hibás szakaszait. Van egy együttműködésünk a Közüzemek Rt.-vel, a mi finanszírozásunkkal fogják elvégezni a szükséges munkálatokat. Ezeket június közepéig el kell végezzük, mert hanem elveszítjük a finanszírozást” – húzta alá Gyerő József.
Ott a csatornázási munkálatok júniusra előirányzott befejezése után a Körösi Csoma Sándor, a Debreczi Sándor és a Gyümölcsös utcák aszfaltozását végeznék el.
A város saját költségvetéséből megvalósítandó munkálatok közül Gyerő József a Ștefan cel Mare utcát az építőanyag-lerakattal összekötő rövid útszakasz felújítását emelte ki.
Prioritás a Ștefan cel Mare utcából nyíló elágazás rendbetétele
Fotó: Tuchiluș Alex
„Ez azért fontos a városlakóknak és a turistáknak is egyben, mert ez az út szolgálja ki a temetőt, a városi piacot, a távolsági buszállomást, illetve több kereskedelmi egységet” – magyarázta.
A megvalósíthatósági tanulmány már tavaly elkészült, hamarosan pedig a műszaki tervet is megrendeli az önkormányzat.
Visszaállítják a néhány évvel korábban megszüntetett körforgalmat
Fotó: Tuchiluș Alex
Amennyiben a terv elkészül és a szükséges jóváhagyásokat is megszerzik az illetékes szervektől, akkor még az idén nekilátnak a munkálat kivitelezésének.
A város utcáinak karbantartása mellett az önkormányzat ügykezelésébe tartozik a Kovászna és Kommandó közötti községi út is, amely esetében szintén beruházásokra lesz szükség idén, miután az Electrica Rt. a törvényes előírásokra hivatkozva egy 24 méteres sávban kivágatta a fákat a középfeszültségű villanyhálózat szomszédságából.
– részletezte a városvezető.
Az út állapota kapcsán elmondta, a megyei tanács minden évben hozzájárul a karbantartási költségekhez, ez az összeg azonban csak arra elég, hogy az útszakaszt járható állapotban tartsák, nagyobb fejlesztésre egyelőre nincs pénzügyi forrásuk. „Tudjuk azt, hogy ebből a pénzből nem lehet leaszfaltozni az utat, mert ahhoz egy óriási beruházásra lenne szükség. Teljesen fel kellene javítani az út alapját, támfalakat, átereszeket, hidakat kellene építeni, ami sokmillió eurós beruházás lenne” – húzta alá. Hozzátette, lehetőségeik szerint rendszeresen kavicsozzák és tömörítik az úttestet, ugyanakkor egy vízelvezető árkot is ásni kell az út mentén, hogy a hegyoldalról lezúduló víz ne mossa el azt.
A kátyúzás kapcsán Gyerő József elmondta, az aszfaltozott utak a tél időszak után is rendben vannak, elsősorban ott lesz szükség foltozásra, ahol csőtörések, gázvezeték-javítások, vagy villanykábel-meghibásodások miatt törték fel az útburkolatot. „Miután a tavalyi év végén a kormány megtiltotta az ilyen jellegű munkálatok finanszírozását, van egy adósságunk ezen a téren, emellett pedig az idei beavatkozások nyomait is el kell tüntetni” – hangsúlyozta.
A Mihai Eminescu utcára is ráfér az aszfaltozás
Fotó: Tuchiluș Alex
A polgármester közölte, az önkormányzat szempontjából bármikor elkezdődhetne az útjavítás, azonban
Véleménye szerint erre legkorábban március végén, vagy április elején lesz lehetőség, hiszen addig még bármikor visszatérhet a hideg idő.
Hozzátette, Kovásznán sajnos még sok makadámút található, ezeket az önkormányzat saját munkásaival kavicsozza és foltozza. „A városnak van egy történelmi adóssága a városlakók irányába, de mi próbáljuk pótolni ezeket a hiányosságokat, épp ezért vannak terveink az aszfaltozásra” – utalt vissza a Saligny-programra a polgármester.
Gyerő József fontosnak tartotta kiemelni, hogy a tervezett munkálatok kivitelezése nagyban függ a kormányzati finanszírozástól, illetve a közbeszerzési eljárások kifutási idejétől. „Ha ezeket mind elvégezzük, az egy óriási lépés lesz előre. Dolgozunk rajta, ami tőlünk függ, megtesszük. Reméljük, hogy a pénz is jönni fog a Saligny-programon keresztül, illetve a liciteket is le tudjuk bonyolítani megfelelő időn belül, és nem lesznek fellebbezések, mert azok nagyon el tudják húzni a munkálatok elvégzését” – zárta mondandóját Kovászna polgármestere.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.
szóljon hozzá!