
A kanapét nem tudják a kukába dobni, de már tárolni sem tudják a szűkös tömbházlakásokban, így az utcasarkon „tárolják” tovább
Fotó: Haáz Vince
Marosvásárhelyen általában évente kétszer, tavasszal és ősszel szerveznek nagytakarítást, tavaly azonban csak egy volt, a járvány okozta szigorítások és a karantén miatt. Ezért idén a legtöbb marosvásárhelyi számított a tavaszi nagytakarításra, amely még mindig nem valósulhatott meg. A polgármesteri hivatal sajtófelelősétől megtudtuk, a régi szemétszolgáltató megóvta az új vállalattal kötött szerződést, ezért még várni kell a városi szintű nagytakarításra.
2021. augusztus 02., 13:562021. augusztus 02., 13:56
Míg a csíkszeredaiak április végén ingyenesen megszabadulhattak a fölöslegessé vált lomoktól, illetve több székelyföldi városban elszállították a tavasz folyamán legalább a kerti hulladékot, addig Marosvásárhelyen még mindig nem sikerült megszervezni a nagytakarítást. A városi tanács február közepén bontotta fel a régi szemét-szolgáltatóval kötött szerződést túlszámlázási gondok miatt, és azóta is tart a szemét-mizéria a városban.
Borsos Csabától, a polgármesteri hivatal sajtófelelősétől megtudtuk,
A Sylevy vállalat, a város eddigi szemétszolgáltatója megóvta annak a tárgyalásnak az eredményét, amely alapján új szolgáltatót választottak, így 180 napot kell várni ahhoz, hogy kifusson ez az óvási időszak – ebből letelt már pár hét.
– nyilatkozta megkeresésünkre a polgármesteri hivatal sajtófelelőse.
Fotó: Haáz Vince
Ha végre megszervezhetik a városszintű lomtalanítást, akkor a városháza honlapján és a közösségi oldalakon is megtalálhatóak lesznek a szemét elszállítására kiírt időpontok és helyszínek. Addig még gyűjthetik a városlakók a fölöslegessé vált tárgyakat, lomokat, és hivatalosan egy nappal a meghirdetett dátum előtt lehet majd kirakni azokat az előre betervezett helyszínekre. Ám mivel a marosvásárhelyiek nagy része számított arra, hogy idén tavasszal megszabadulhat a felgyűlt lomoktól, a fák és a bokrok igazításából származó hulladéktól,
Így például a Budai lakótelep Nárciszok utcájában a hétvégén is kiszuperált, törött kanapékból, matracokból, kerti hulladékból álló szemétkupac „díszelgett”. Ezeket nem tudják a kommunális kukákba dobni, de már tárolni sem tudják a szűkös tömbházlakásokban, így az utcasarkon „tárolják” tovább.
Az elektronikai hulladékgyűjtésre áprilisban volt lehetőség a marosi megyeszékhelyen, ahol hat év után először szervezték meg az elektronikai hulladék összegyűjtését, és sok marosvásárhelyi vitte el a fölöslegessé vált elektronikai lomot a kijelölt helyszínekre.
Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.
Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.
A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.
Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.
Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
szóljon hozzá!